Fiesta+11 cm = B-Max – ez a Ford új képlete

Újabb infók a Ford forradalmi kisegyterűjéről

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hat centiméterrel nyúlik túl a négy méteren a középső tetőoszlop nélküli, tolóajtós, Ford kisegyterű.


Tizenegy centiméterrel hosszabb és ugyanennyivel magasabb is a Fiestánál a Ford ősztől kapható, de a gyáriak szerint már most gyártásra kész kisegyterűje, a B-Max. A Genfi Autószalonon kiállított modell tehát 4,06 méter hosszú és 1,59 m magas. Különleges, középső tetőoszlop nélkül, egymástól függetlenül nyitható oldalsó ajtói több, mint 1,5 méter széles beszállási teret adnak. Az első ajtók hagyományosan, a hátsók tolóajtóként nyílnak, a karosszériamerevséget növelő tetőoszlopokat a hátsó ajtókba integrálták a fejlesztők. A belső kialakításból már most ismert, hogy a hátsó ülésnek (60:40 arányú osztással) csak a támlái dönthetők előre, ám azok így is a csomagtér (nyilván álpadlós) padlósíkját folytatják. Egyterűhöz hű módon az első utasülés is előrebillenthető, úgy akár 2,35 méter hosszú tárgyak is betolhatók, ráadásul a szinte teljes egészében nyitható oldalfal miatt a hagyományos ajtósoktól szokottnál jóval kényelmesebb módon.
Hirdetés
A többi infó nem nagy meglepetés, az ősszel piacra lépő B-Max legérdekesebb motorja a háromhengeres 1,0 literes, turbós EcoBoost benzinese lesz. A kínálatban kétkuplungos automata váltó, elektromos rögzítőfék, tolatókamera, 15,2 centiméteres kijelzőn megjelenő navigációs rendszer, és kulcs nélküli nyitó-, indítórendszer egyaránt szerepel majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?