Fogyókúra és feszesítés. Frissült a legszebb Lexus!

Akkor sincs baj, ha a Lexus LC-hez soha többet nem nyúlnak hozzá, most is csak finomhangolták

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Lexus csodás túrakupéja szinte tökéletes formában került a piacra. Most mégis frissült az LC, de csak szolidan, változnia nem is kell.

Ha van autó, ami úgy tökéletes, ahogy először kigurult a fejlesztőközpontból, akkor az a Lexus LC. A tökéletes arányú és finom munkával kivitelezett túrakupé most is csodálatra méltó, egy valódi guruló szobor. A japán kupét különleges színkombinációkat hozó egyedi szériákkal tették még izgalmasabbá, ám az LC fölött is jár az idő, ám lényegében csak a technológia fejlesztése miatt nyúltak most hozzá. A külsőt véletlenül sem változtatták meg, a Lexusnál nem is jellemző, hogy érdemben változtatnának a külsőn a ráncfelvarráskor, de az LC tényleg nem változott, legalábbis külsőre. Érkeztek új fényezések, mint a Cadmium narancs, nagy a Nori gyöngyház zöld, de még a felnikkel is épp csak annyit foglalkoztak, hogy a hátsókat könnyítették valamelyest, a dizájn maradt.
Hirdetés
Az LC ráncfelvarrását inkább nevezhetjük finomhangolásnak. Az utastér színvilágából eltűnt a választható fehér, valamint a vörös kárpit mostantól új árnyalatban érhető el. Az utastér legnagyobb változása a multimédiát érintette: az Apple CarPlay, valamint Android Auto kompatibilitás éppen elég plusz ahhoz, hogy könnyebben használhatóvá tegye a Lexus fedélzeti rendszerét. Az LC legnagyobb változása a súlycsökkentés, 10 kilót faragtak az autó súlyából, ami nem tűnhet soknak, de fontos helyekről szedtek le súlyt, ami érezhető változásokat hozhat. A felfüggesztés elemei között cseréltek párat alumíniumra, átdolgozták a hátsó stabilizátorokat és az első lengéscsillapítókat is. Feszesebbre vették a hangolást, valamint elektronikus kanyarstabilizálóval látták el, mely az ívbelső kerekek fékezgetésével éri el, hogy biztosabban és gyorsabban fordulhasson be. Változtattak a V8-as tízfokozatú automataváltójának programozásán, magasabb fordulatra engedi pörögni a motort, mielőtt elváltana. Szintén változott a V6-os, két villanymotoros hibrid LC 500h programozása, a virtuális váltó harmadik helyett másodikba kapcsol vissza szűk fordulókban, ezzel magasabb fordulaton tartva a benzinmotort, így dinamikusabb a kigyorsítás. Az LC modellkínálata bővül is a 2021-es évre, a csodás kupé nyitható tetős kabrió változatát is bemutatták korábban, mindkettő még idén megérkezik a piacra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.04.14. at 13:20
    Permalink

    Ez egy nagyon dögös verda, jó látni hogy a Lexus is elkezdte reszelni a modelleket, nem csak 3-4 évente nyúl bele.
    Tudom hogy apró marhaság, de azok a szarvak a műszerfal oldalain nosztalgiával töltenek el, nekem jobban bejön mint a szent kvarcóra 🙂 .

Vélemény, hozzászólás?