Formula 1 csapatának színeiben pompázik az Alfa Romeo két típusa

Máris elkezdte kihasználni az Alfa Romeo a Formula 1 népszerűségét

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Többek között limitált szériás Giulia és Stelvio modelleket is bemutat az Alfa Romeo a Genfi Autószalonon.


Racing utónévvel debütálnak majd a piacon az Alfa Romeo Giulia és a Stelvio különleges változatai, amelyeket a márka újdonsült Formula 1 csapata ihletett. Persze az olasz márka emblémája már tavaly is ott virított a Sauber csapat autóin, idénre már Alfa Romeo néven fut a svájci csapat, ami persze azt is jelenti, hogy még több pénz állt a házhoz, illetve a Ferrari technikai támogatását is élvezhetik. Emellett leigazolták a közönségkedvenc Kimi Raikkönent is, mindezek a tények igazán kapóssá tehetik a limitált szériás utcai autókat, amelyeket az F1-es versenyautóhoz hasonló fényezéssel ruháztak fel.
Hirdetés

Továbbá karbontetőt és 19 colos könnyűfém felniket kap a Giulia, míg a Stelvio 20 colos méretűeket. Viszont mindkét modellen vörös féknyergek díszelegnek karbon-kerámia féktárcsákkal, illetve Akrapovic kipufogórendszer gondoskodik a vérpezsdítő hanghatásokról.

Szintén Genfben debütál a Stelvio Ti, amelynek kétliteres, négyhengeres, 280 lóerős motorjához nem nyúltak, viszont sötétített hátsó lámpákkal és karbon elemekkel vadították meg. Valamint a nyugdíjazás felé tartó Giulietta iránti érdeklődést is próbálják fenntartani apró frissítéssel és két új modellváltozattal. Ezek a Super és a Veloce. Előbbi egyedi zöld fényezéséről ismerhető fel és az 1,6 literes, 120 lóerős benzinmotor hajtja, míg utóbbi inkább a sportosságot kedvelők érdeklődésére számíthat a kétliteres JTDM motorral, amely 170 lóerős. Továbbá sportosabb lökhárítókat, 18 colos könnyűfém keréktárcsákat és Brembo fékeket is kap, míg az erőátvitelről hatfokozatú, automatikus sebességváltó gondoskodik benne.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?