Formula–1-es Európa Nagydíj

Szerencsés Vettel nyert

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sebastian Vettel idei második győzelmét aratta a safety car alatt alaposan összekeveredett mezőnyben, csapattársa Mark Webber hatalmas esést úszott meg.

Sebastian Vettel rajt-cél győzelmet aratott az Európai Nagydíjon, Valenciában, Lewis Hamilton szerezte meg a második, míg Jenson Button a harmadik helyet. Mindhármójuk kezére játszott a safety car.
Mark Webber (kerékcseréjét követően) a kilencedik körben érte utol Heikki Kovalainen Lotusát, és ütközött neki hátulról, amit követően a Red Bull a levegőbe emelkedett, majd egy szaltó után a gumifalba csapódott. Szerencsére Webber nem sérült meg.
Beküldték viszont a safety cart, ami pont az élen álló Vettel és a második Hamilton között lépett pályára. Hamilton még elment a safety car mellett, ám az őt szorosan követő két ferraris, Fernando Alonso és Felipe Massa beszorultak mögé.

Vettel és Hamilton tehát gyorsan körbe mehettek, és a kerékcseréjük után így mind a ketten az élre álltak vissza. Alonso viszont annyit veszített a safety car mögött, hogy csak a tízedik helyre tudott visszajönni.
A safety car kiállása után Vettel és Hamilton elhúztak a mezőnytől, míg a boxkiállást kihagyó Kamui Kobayashi a harmadik helyen egy kicsit megakasztotta a mezőnyt. Hamilton később a safety car megelőzése miatt kapott egy boxutca áthaladásos büntetést, de még így is a második helyre állt vissza.
Vettel innen már simán nyert, Hamilton pedig ugyanilyen simán lett második. Négy körrel a vége előtt állt ki Kobayashi kerékcserére és adta át harmadik helyét Buttonnak.

Rubens Barrichello a szárnyakat kapott Williamsszel a negyedik helyet szerezte meg Robert Kubica és Adrian Sutil előtt.
Kobayashi a kerékcseréje után a kilencedik helyre jött vissza, de a friss lágy gumikon két körrel a vége előtt kifékezte Fernando Alonsót, az utolsó kanyarban pedig Sébastien Buemit is, és parádés versenyzéssel szerezte meg a hetedik helyet a Sauber–Ferrarival, Alonso, Buemi és saját csapattársa, Pedro de la Rosa előtt.
A verseny végső szakaszában tették közzé, hogy a felügyelőtestület a fél mezőnyt vizsgálja a safety car alatti sebességük miatt. Döntés később várható.

A világbajnokságot továbbra is a két McLaren versenyző Hamilton és Button vezetik 127 és 121 pontjukkal. Vettel győzelmével a harmadik helyre kapaszkodott fel, 115 ponttal.
A konstruktőrök versenyében a McLaren–Mercedes 248 ponttal vezet, a Red Bull 218-cal a második, a Ferrari pedig 163-mal a harmadik.
A Formula–1-es világbajnokság következő futama a Brit Nagydíj lesz július 11-én.

*Időközben kiderült, hogy kilenc versenyző – Jenson Button, Rubens Barrichello, Nico Hulkenberg, Robert Kubica, Vitalij Petrov, Adrian Sutil, Sébastien Buemi, Pedro de la Rosa és Vitantonio Liuzzi – kapott öt másodperces büntetést gyorshajtásért a safety car alatt. Így a sorrend a követezőképpen módosult:
Európai Nagydíj, Valencia végeredménye:
  1. Sebastian Vettel, Red Bull–Renault, 1:40:29,571
  2. Lewis Hamilton, McLaren–Mercedes, +5,042
  3. Jenson Button, McLaren–Mercedes, +12,658
  4. Rubens Barrichello, Williams–Cosworth, +25,627
  5. Robert Kubica, Renault, +27,122
  6. Adrian Sutil, Force India–Mercedes, +25,168
  7. Kamui Kobayashi, BMW Sauber–Ferrari, +30,965
  8. Fernando Alonso, Ferrari, +32,809
  9. Sébastien Buemi, Toro Rosso–Ferrari, +36,299
  10. Nico Rosberg, Mercedes GP, +44,382
  11. Felipe Massa, Ferrari, +46,621
  12. Pedro de la Rosa, BMW Sauber–Ferrari, +47,414
  13. Jaime Alguersuari, Toro Rosso–Ferrari, +48,239
  14. Vitalij Petrov, Renault, +48,287
  15. Michael Schumacher, Mercedes GP, +48,826
  16. Vitantonio Liuzzi, Force India–Mercedes, +50,890
  17. Lucas di Grassi, Virgin–Cosworth, +1 kör
  18. Karun Chandhok, HRT–Cosworth, +2 kör
  19. Timo Glock, Virgin–Cosworth, +2 kör
  20. Bruno Senna, HRT–Cosworth, +2 kör
  21. Jarno Trulli, Lotus–Cosworth, +4 kör


Kiesett versenyzők
  1. 50. kör, Nico Hulkenberg, Williams–Cosworth, műszaki hiba
  2. 9. kör, Heikki Kovalainen, Lotus–Cosworth, baleset
  3. 9. kör, Mark Webber, Red Bull–Renault, baleset

Leggyorsabb kör:
  1. Jenson Button, McLaren–Mercedes 1:38,766

A világbajnokság állása:
  1. Lewis Hamilton 127
  2. Jenson Button 121
  3. Sebastian Vettel 115
  4. Mark Webber 103
  5. Fernando Alonso 98
  6. Robert Kubica 83
  7. Nico Rosberg 75
  8. Felipe Massa 67
  9. Michael Schumacher 34
  10. Adrian Sutil 31
  11. Rubens Barrichello 19
  12. Vitantonio Liuzzi 12
  13. Sébastien Buemi 9
  14. Kamui Kobayashi 7
  15. Vitalij Petrov 6


Gyártók világbajnoksága:
  1. McLaren–Mercedes 248
  2. Red Bull–Renault 218
  3. Ferrari 163
  4. Mercedes GP 109
  5. Renault 89
  6. Force India–Mercedes 43
  7. Williams–Cosworth 20
  8. Toro Rosso–Ferrari 10
  9. BMW Sauber–Ferrari 7

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?