Formula E kicsiben – Villanygokartok a Hell fellegvárában

Egy rövid verseny erejéig körülnéztünk a Hell gokartpályáján

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem ördögtől való a villanygokartok léte, bár tény, hogy egy picit át kell programozni a gondolkodásunkat a vezetésük közben. Miskolcon, a Hell pályáján szereztünk első kézből tapasztalatokat az elektromos motorral felszerelt gokartokkal.

A Bükk-vidék oldalában, festői környezetben bújik meg szerényen az Avalon Park. Egészen pontosan Miskolctapolcán, néhány száz méterre a méltán híres barlangfürdőtől. Ám a szálloda hangulatos, luxus faházai, a wellnessközpont és az étterem mellett a benzinvérűek számára még fontosabb a Hell gokartpályája. Habár most leginkább azokra a petrolheadekre gondolok, akik hajlandóak néha elengedni a hengerek dübörgését és a kipufogógáz illatát. Akik nem zárkóznak el némi villamosságtól. Ugyanakkor azok számára is szólnak a szavaim, akik még nem próbálták a villanyhajtást, vagy ódzkodnak elengedni a belsőégésű motorokat, mert (itt most a szívemre teszem a kezem és esküszöm) óriási móka a villanygokartozás. Tehát soha ne mondd, hogy soha, de nyugi, én is aggódok olykor. Kapunk egy V8-as motorral felszerelt tesztautót és úgy érzem, nem is érdemes ennél kisebb motorral autót gyártani. Imádom, de aztán beállok a benzinkútra tankolni és szíven üt a számla. Igen, a számla. Nem szépítem a dolgot, fontos számomra a környezet védelme, de nem ringatom magam romantikus ábrándokba a világmegváltásról.

Amikor ott bugyborékol előttem a V8-as, nagyon ritkán fordul meg a fejemben, hogy mit és mennyit is kap a légkör emiatt. Minden tiszteletem azoké, akiknek ezen jár közben a fejük, de úgy vélem, elsősorban a közlekedés költségei mentén alakul majd át a közlekedő társadalom.

Amikor tehát villanyautót kapunk tesztre, újra és újra rá kell jöjjek, hogy mennyire király néma csendben suhanni, és lényegében fillérekből feltölteni (legalábbis a tankoláshoz képest). Ha jól sejtem, akkor sokan érezzük ugyanezt az átalakuló világunkban. Kettős érzések kavarognak bennünk a közlekedésről, viszont az autósport az nagyon más tészta. Zsigerből, megszokásból vagy nem is tudom minek nevezzem, egyből rávágnám, hogy az autósport üvöltő motorokkal az igazi, de miért kéne itt is végletekben gondolkodni? A Formula E tökéletesen megmutatta, hogy villanyautókkal is lehet brutálisan izgalmas versenyeket tolni. Az autóversenyzés alapja pedig a gokart, ahol szintén egyre szaporodnak a villanyhajtású masinák. A Hell Kart&Event Center pedig lehetővé teszi, hogy személyesen kóstolj bele, milyen lehet Formula E versenyzőnek lenni.

Kicsit sajnálom, hogy nem Budapesten vagy a főváros közelében épült meg az 562 méter hosszú pálya.

Ennyi méterrel ez bizony a leghosszabb bérgokart pályák közé tartozik, ráadásul a 8-12 méter széles aszfaltcsíkon 7 különféle vonalvezetés is kialakítható. Persze nem mindegyik lesz 562 méteres, az a leghosszabb variációt jelenti. Tényleg hasonló egyébként egy utcai pályához, de szerencsére sok Formula E pályánál fantáziadúsabb. Igazi rázóköveken hajthatsz át a szalagkorlátok között (de ne tedd, ha nem akarsz időt veszíteni), szóval a hangulata kiváló. Elég széles ahhoz is, hogy komoly csatákat lehessen vívni, hiszen

több nagyszerű előzési pontot alakítottak ki rajta.

Hirdetés
A pályán 32 egyszemélyes gokart várja a vendégeket, illetve 2 darab kétszemélyes gép is bevethető, amennyiben igény mutatkozik rá. Persze ennyien nem lehetnek egyszerre a pályán, az megölné a versenyt. Valójában 8-10 fő az ideális egy futamra. Az egyszemélyes gokartok RIMO SiNUS iON masinák 5,6-24 kilowattos (7-30 lóerős) maximális teljesítménnyel. Hogy mi van, hét és harminc lóerő közötti az erő? Bizony, a teljesítményük szabályozható a garázsból, ami azért okos dolog, mert instant büntetéseket lehet kiszabni. Ha valaki veszélyesen viselkedik, vagy nem veszi figyelembe a kék zászlót, esetleg kiugrik a rajtnál, máris megkaphatja a teljesítménycsökkentést a rádióhullámok útján. Ugyanígy hasznos, ha kicsúszás vagy egyéb kalamajka miatt sárga zászlóznak. Bentről lelassíthatók a gépek, növelve a biztonságot.
Ugyanakkor a kormányon található egy Boost gomb is, ami lehetővé teszi, hogy 4 másodpercig +10 százalékkal megnőjön a versenygép teljesítménye. Ez 28 másodpercenként vethető be, tehát ennyit mindenképp várni kell két gombnyomás között, aztán szabadon sakkozhat a versenyző, hogy mikor akarja felhasználni az extra erőt. Ez nagyon hasonló a Formula E „támadó módjához”, illetve a Fan Boosthoz. Előbbit a pálya bizonyos pontján áthaladva érhetik el a villanyautós versenysorozatban, míg a másikat a nézők szavazatai alapján kapják a versenyzők. De, ahogy említettem a gokartban szabadon felhasználható.

Ezért talán jobban hasonlít az IndyCar rendszeréhez.

Onnan ered egyébként az egész ötlet, az F1 is tőlük leste el, picit átalakítva. A hibrid korszak hajnalán debütált az F1-ben, ha emlékeztek még a KERS-re. Az Indy-világában pedig 2004-ben a turbónyomást szabályozva, Push to Pass néven. Szóval az IndyCarban minden versenyre előre meghatározott időtartamra kapnak plusz erőt a versenyzők. Tehát mondjuk 120 másodpercnyi boostot, amit be kell osztani úgy, hogy egyszerre maximum 20 másodpercig használhatják (néhány pályán csak 15 másodpercig).
Amit még nem említettem a RIMO villanygokartjairól és bizony fontos, hogy egyszerűen állíthatók az ülések előre hátra és van rajtuk biztonsági öv is. Emellett érdekes még, hogy 60 km/h a végsebességük és 280 kilogramm a tömegük. utóbbi több, mint a belsőégésű motorral szerelt bérgokartoké, de ezt vezetés közben nem érzed. A villanymotor ugyanis ugyanúgy élénkebben lő ki, mint az utcai autóknál. Amit szokni kell, az a csúszáshatár.

A benzinmotoros gokartoknál valahogy jobban érzem, mekkora kanyarsebességet vállalhatok be úgy, hogy nem fogok lecsúszni az ívről.

Persze az igazsághoz hozzá tartozik, hogy most vezettem először villanygokartokat, tehát egy kis gyakorlással biztosan gyorsan elsajátíthatók bizonyos trükkök. Az időmérő és a verseny hevében azonban fikarcnyit sem érdekelt, hogy nem dübörög a motor, ugyanolyan élvezetes a kanyarcsúcspontokat vadászni, mint más gokartokkal. Mint említettem, a sebességgel sincs semmi baj, bár kintről nézve tényleg becsapós ez a dolog, mert a zaj hiánya miatt lassabbnak tűnnek a valóságosnál.
Végül még egy dolgot szeretnék megemlíteni, ami furcsa és egyben nagyon izgi volt, ez pedig a rajt, valamint a csaták, ugyanis nem hallod közeledni a másikat. Visszapillantók híján a másik gokart dübörgése lehet a támpont a csatáknál, de így nehezebben jössz rá, hogy mire készülhet a támadód, ezáltal neki is számításba kell vennie, hogy hiába teszi be az orrát, az elöl haladó rá fogja zárni a kaput. Valószínűleg ez volt a vesztem a Hell sajtós versenyén, ahol a harmadik helyről löktek ki a futam utolsó előtti körében. Szóval a villanygokart versenyek is tudnak drámai fordulatot venni, úgyhogy őszintén ajánlom, próbálja ki mindenki, aki csak egy picit is szereti a versenyek világát.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.10.02. at 15:29
    Permalink

    Kipróbáltam én is a nyáron itt a villanygokartozást. Nem versenyezni mentem, de kicsit vegyes érzelmekkel jöttem le. Oké, a fakezűek meg az agresszív júzerek ellen tudni kell szabályozni a teljesítményt, de elég illúzióromboló hogy nem hagynak menni. Össz vissz két futamot toltam, a másodikon látványosan javultak az idők, bement a napi top10-be is, de szinte mp-en belül vannak a körök. Tehát a másodikra felcsavarták kissé a gépet, de tuti nem fullra. Utána megnézem a pályán legjobb futott időt is, na az 10 mp-re van. Aha, úgy könnyű hogy én kaptam 15 lóerőt, ő meg 30-at….

    • 2019.11.18. at 08:26
      Permalink

      Én is pont ugyanezt tapasztaltam, ráadásul nekem a Boost gomb se működött.. Köszönöm szépen, inkább maradok a benzinmotoros gokartozásnál, ott nem tudják lehúzni a teljesítményt, ha úgy szottyan kedvük.. Nagy kár, mert a pálya kiváló lenne..

  • 2019.10.10. at 23:37
    Permalink

    Kíváncsi lennék mennyi belőlük az eredeti, a komolyan felújított, ill az új.
    Én annak idején jó pár éve az elsők között próbáltam őket, ugyan úgy mint most a Driving Camp gokartpályáján. Ők nyár elején nyitottak és most ősszel már igen csak megviseltek a gokartok. Egyet a szemem láttára amortizáltak le. Gondolom télen komoly felújításon, javításon esnek át.

Vélemény, hozzászólás?