Francia magaskényelem – Renault Captur TCe 100 villámteszt

Fizetett hirdetés

Alapmotorral próbáltuk az új Renault Capturt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Izmosabb, maszkulinabb megjelenéssel hódít az új Renault Captur. Ugyanakkor az erőteljesebb megjelenés mellett aprócska, egyliteres motorral is megrendelhető, most ezt az alap hajtásláncot próbáltuk ki.

Már nagyon vártam, hogy a Renault Capturt az alapmotorjával is kipróbálhassam, hiszen a nemzetközi menetpróbán csak az erősebb csúcs, vagy csúcsközeli felszereltségű modelleket vezethettem, a hazai bemutatón pedig szintén az 1,33-as motorral próbálták a kollégák. A Renault Schiller tesztparkjának köszönhetően azonban már az importőri tesztautó érkezése előtt beülhettem a háromhengeres, egyliteres motorral felvértezett, Intense felszereltségű Capturbe. Hogy miért maszkulinabb az új Captur, az igazán akkor látszik, amikor megáll mellette egy régebbi példány. Habár csak 19 milliméterrel szélesebb az új, a formaterv optikailag szélesebbnek láttatja. A Clio arcát idéző rajzolat mellett azonban még ott vannak a szélesen domborodó sárvédők, illetve a motorháztető domborításai is. Továbbá az autó oldalát is látványos fény-árnyék vonalak szelik át, amelyeknek hála a Nap állásától függően más és más arculatát mutatja a Captur. Hátul pedig a lámpatestekkel az első fényszórók formáját „utánozzák”, ami tökéletes formai összhangot teremt. A formán túl még ott van a rendelhető színek sokasága, akár kéttónusú változatban is, ahogy az a tesztautón is látszik. Az Atacama narancs a fekete tetővel az egyik leglátványosabb kombó a Captur színpalettáján, bár tény, hogy 150 ezer forintos pluszkiadás. Az utastér szürkeségét is sikeresen feloldják a narancs dekorelemek (50 ezer forintért), de említést érdemel a keresztben végigfutó díszbetét is, ami bár műanyag, de tökéletesen adja vissza a szálcsiszolt alumínium hangulatát. Dizájnparádéból nem is kell ennél több, de mi a helyzet a praktikum és az ergonómia terén? Nos, egyetlen egy dologba tudok csak belekötni, mindjárt mondom mi is az. Először azonban dicséretet érdemel a középkonzol egyszerű tagoltsága.

A digitális klíma kezelése senkinek nem jelenthet gondot, de a multimédiás rendszer menüjében is néhány perc elteltével már otthonosan mozoghat a felhasználó. Az Intense felszereltség esetén a 7 colos, érintőképernyőt lehet nyomogatni, míg a vezető előtt is 7 colos, nagyon szép grafikával dolgozó, digitális műszeregység kapott helyet.

Megfelelő a kormánykerék karimájának vastagsága is, ám ezen a környéken kell keresgélni az egyetlen kritikus pontot. És ezt szó szerint gondoltam, hiszen a rádió vezérlője, avagy a hangerőszabályozás és a módválasztás egy külön bajuszkapcsolón kapott helyet a „jobb alsó sarokban”, amit először keresgélni kellett. Persze, aki már tapasztaltabb Renault tulaj, nem fog annyira meglepődni, mint én, ráadásul az érintőképernyőn is elérhetők ezek a funkciók. A bajuszkapcsolót felfedezve azonban mindenképp könnyebb arról vezérelni.
Hirdetés
Nem esett még szó az ülésekről, ám nem is időznék a bemutatásukkal sokat. Igényes a szövetkárpit, jól tartanak a deréktámaszok és az ülőlap is megfelelő hosszúságú az átlagos testalkatúak számára. A 11 centivel megnyújtott karosszéria áldásos hatásaként nőtt a hátsó lábtér is, ráadásul az itt utazók két USB-portot is kapnak. Pakolóhelyekből sincs hiány, összesen 27 liternyi tér áll rendelkezésre ,és már önmagában a fiókként kinyitható kesztyűtartó is hatalmas. A csomagtér pedig 536 literes alaphelyzetben, igény esetén 1275 literes bővítés lehetőségével. Következik a motor, és ha tippelnem kell, biztosan sokan arra gondolnak, vakarom a fejem, hogyan dicsérhetném a 999 köbcentis, turbós egységet, mert manapság divat lesajnálni őket. Pedig nincs okom fejvakarásra, kellemes kis szerkezet ez. Mivel nem túl nehéz üresen a Captur – pontosan 1190 kilogrammos – a turbófeltöltővel kihozott 100 lóerő teljesen átlagosan képes mozgatni. A 160 Nm forgatónyomaték már 2750-es fordulatnál megérkezik, szóval pörgetni sem kell veszettül, hogy menjen.

Igaz, hogy nem „rövidtávfutó bajnok” a maga 13,3 másodperces 100-ra gyorsulásával, ám az ennél jóval fontosabb rugalmasság terén nem vall szégyent.

Az ötfokozatú váltó pedig szintén megkedvelhető, bár eleinte furcsa volt a váltógomb alakja, de néhány kilométer után már hozzá is szoktam. Mivel a villámrandin nem mértem pontos tankolás szerinti fogyasztást és nem is a tipikus vegyes használatot reprodukáltam, kénytelen voltam a kijelző adataira hagyatkozni, amelyek 6,9 és 7,5 liter között ingadoztak. Szerintem ez elfogadható egy 100 lóerős, elsőkerék-hajtású crossovertől, és biztos vagyok benne, hogy kíméletesebb vezetéssel apasztható. Ha már a fronthajtás szóba jött, gyorsan le is kell szögezni, hogy a Captur továbbra is egy „városi terepjáró”, nem az őserdők meghódítására született. A civilizációban viszont nagyon kényelmes a lágyra hangolt futóművel, amellyel szinte átlebeg az úthibákon. A 17 colos könnyűfém felnik sem túlzóan nagyok, nem rontanak sokat a menetkomforton. A kormány kellően közvetlen, kiváló összhangban dolgozik a futóművel, talán egy picit több visszajelzést adhatna az útról. Végül eljutottunk a piszkos anyagiakhoz. Jogosan reménykedhetnek kedvező árban a kis crossoverre vágyók, hiszen a Clio árát is szépen belőtte a Renault. A Captur az Intense felszereltséggel és a legkisebb (TCe 100) motorral 5,85 millió forintról indul. A tesztautóban a már említett extrákon kívül plusz tétel volt a vezeték nélküli telefontöltés, a fűthető ülések, a hosszanti tetőrudak, a City csomag, amely a parkolóradarokat és a tolatókamerát jelenti, valamint a szükségpótkerék. Így szerepel az árcédulán 6,26 millió forint, ám most kedvezményt is kínálnak, szóval a végső ár, 149 999 forint levonása után 6 109 001 forint, ami a kategóriában igencsak versenyképes. Akinek megmozgatta a fantáziáját az új Captur, ne gondolkodjon sokat, próbálja ki február 26-29. között a Renault Schillerben a nyílt napok alatt, hiszen a már említettnél is jelentősebb, 200 000 Ft kedvezménnyel és fix 0% THM finanszírozással lehet hozzájutni.
A cikkhez a Renault Schiller tesztparkjából kaptuk kölcsön az új Capturt, köszönet érte!
Árak
Tesztmodell alapára
5 849 000 Ft (2020.02.27.)
Tesztautó ára
6 109 001 Ft (2020.02.27.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
999 cm3
Teljesítmény:
74 kW (101 LE) 5000 1/min-nél
Nyomaték:
160 Nm 2750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
13,3 s
Végsebesség:
173 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,9-6,4 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4227 mm
Szélesség:
1797 mm
Magasság:
1576 mm
Saját tömeg:
1190 kg
Össztömeg:
1751 kg
Tengelytáv:
2639 mm
Csomagtér:
536-1275 l
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6d-Temp
Hengerűrtartalom:
999 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
5 fokozatú manuális
Nyomaték:
160 Nm 2750 1/min-nél
Teljesítmény:
74 kW (101 LE) 5000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
173 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
13,3 s
CO2-kibocsátás:
133-144 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,9-6,4 l/100km
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.02.27. at 18:16
    Permalink

    A csomagtér előretolt hátsó üléspaddal 536L, de akkor nehezen tud ott bárki is ülni.
    Árak tekintetében nem teljes a kép:
    – Az Atacama fényezés fekete tetővel 1,- Ft.
    – A bemutatott modellen van szürke lökhárító alsó 50e ft,
    valamint narancs műszerfalbetét, szintén 50e ft.
    Importőri kedvezmény alapból 200e, és mellé még ugyanennyiért lehet extrákat kérni, vagyis szumma 400e ft most a kedvezmény.
    Sajnos még így is toronymagasan drágább mint a Clió az 1,33-as motorral, talán mert a világ másik feléről hozzák ide.

  • 2020.02.28. at 15:11
    Permalink

    Nagyon jó lett ez az új Capture. Az áraknál úgy kell számolni, hogy – a reg.adó nélküli – árból 8% a kedvezmény. Ez akkor igaz, ha valaki még ma vagy holnap megrendeli. Vagyis ha összeraksz egy autót, ami 7 millió Ft, akkor azt 6.445.000 Ft-ért elhozható. Ez azért elég jelentős kedvezmény. Ráadásul most 0% a THM, ez is előnyös. És mindezeken túl lehet sakkozni, ha valaki maradványértékes megoldást szeretne. És ahogy előttem már írták a narancs és a piros metálfény fekete tetővel jelenleg 1 Ft. Ez a két legjobb szín.
    Ma voltam az egyik kereskedésben, onnan vannak a fenti infók. Én az 1,33-as 130 LE-s változaton gondolkodom, de ma vezettem az 1 literes 100 LE-st, az is elég jól reagál, ha az ember odalép a gáznak. Szerintem az is elég lehet. Ezen kicsit még gondolkodom. 650 ezer Ft a különbség az ezres 100 lovas és az 1,33-as 130 lovas között, és persze előbbi 3 hengeres, utóbbi 4.
    Megfigyeltem, hogy a rádió vezérlőjét mindig megemlítik az autós újságírók, vagy akinek még nem volt francia autója. De az a helyzet, hogy ez a jobb megoldás. Ugyanúgy vezérelhető a rádió, mintha a kormányon lenne a kapcsoló, de az mindig pontosan ugyanott van fix helyen. A céges Octaviámmal állandóan szenvedek, mert ha éppen nem egyenesen áll a kormány (pláne ha éppen egy körrel el van tekerve), nagyon nem ergonómikus a rádió vezérlése. Szóval éppen a Renault (és a többi francia) adja a jobb megoldást. De ezt nyilván meg kell szokni.
    A csomagtérnél én is kicsit többre számítottam. Alapból valóban csak 422 L, de ha kivesszük a dupla padló felső részét, akkor jóval mélyebb lesz, így jön hozzá még jópár liter. Az 536 akkor érhető el, ha az ülést előre toljuk. Nyilván kisebb lesz a lábtér, ez gyerekekkel lehet jó megoldás.
    A konfigurációban egy-két “árukapcsolás” nem tetszik. Pl. ha elektronikus kéziféket kérek 50 ezerért, azt csak úgy tehetem, hogy kapok mellé ECO/Normal/Sport módot hangulatfénnyel 100 ezerért, ha akarok, ha nem. Azt sem értem, hogy pár napja még volt hátsó keresztirányú forgalom jelző 20 ezerért, amihez kapcsolták 100 ezerért a holttérfigyelőt. De a keresztirányú forgalom érzékelő mára eltűnt a tervezőből, csak a holttérfigyelő maradt.

  • 2020.03.01. at 11:43
    Permalink

    Rettenetesen megdrágult, de ez sajnos minden új autótípusra érvényes. Igaz, a sok biztonsági kiegészítő, valamint az új motorok miatt ez azért várható volt! Barátnőmnek rendeltünk tegnap, 10%(visszatérő újautóvásárlóként) a legerősebb EDC változatot, ami még nem is fullos, bár a biztonsági kiegészítők közül szinte mindent tartalmaz, de nincs full “bőr”, tetőablak, etc. Így 830 ezres kedvezménnyel 7,5 millió! Azért az komoly összeg egy ilyen kis városi Crossover-ért.., bár az előzővel maximálisan meg vagyunk elégedve, kíváncsian várom az új vételt..kb 3 hónap. Sajnos az üléspozició magasabbra került, mint a régiben, és az ártól függetlenül maradtak a kopogós műanyagok…

    • 2020.03.01. at 14:11
      Permalink

      A visszatérő új autó vásárló csak akkor van, ha ugyanabban a kereskedésben veszed mint korábban? Mi is a második új Renaultot vesszük, de ezt most egy másik kereskedésben rendeltük meg. Ahol az elsőt vettük, ott a kereskedő a használt autók lenyúlásából él. Az előzőnél nem fájt annyira, mert egy régebbi kocsit számíttattunk be, és kb. 100 ezerrel adott kevesebbet, de még lehúzta a saját cégét is pár százezerrel. Most is bementem oda, de most már a beszámított autóra 400 ezerrel mondott kevesebbet, mint ahol végül rendeltem. És azt mondta, hogy tud adni az újból 600 ezer kedvezményt, így én is jól járok. A másik kereskedésben derült ki, hogy a “csak nekem” ajánlott 600 ezer kamu volt, mert mindenkinek járt alapból 8%.
      Egyébként az anyagok szerintem sokkal jobbak, mint a korábbi szériánál. Ha automata váltót szeretnél, meg bőr ülést, az nagyon meg tudja dobni az árat, nem csak a Renaultnál, hanem mindenhol.
      Az árak emelkedtek, de azért – jó esetben – az ember jövedelme is emelkedik.

      • 2020.03.03. at 15:37
        Permalink

        Nem érezted iszonyatosan szűknek? Komolyan mondom, kisebb belül mint a kifutó captur, pedig a külméretei nőttek. A feleségem a 170 centijével majdnem lefejelte a napellenzőt. Oldalirányban is nagyon passzosnak éreztem. Különben a Duster dettó ugyanez. Tank érzés, de kilátás fel-le nulla.
        Kár, pedig az elődje nagyon tetszett, és a mostani hétvégés ajánlat is nagyon kedvező volt.

        • 2020.03.04. at 13:07
          Permalink

          Én spec a 180 cm-el nagyon szűknek találtam, pedig állítólag már a férfiak köré lett építve a környezet. Különösen a fejtér volt szűk, felfelé nem annyira mint oldalban. Simán koccant a B-oszlopon kanyarodáskor. Hátra ugyan befértem magam mögé hátrcsúsztatott padnál, de oldalban ott is szűk, max. 2 felnőtt fér ott el.
          Nekem sem tetszettek az árukapcsolásos extrák, a ZEN-ben nem is digit a műszerfal, ahol meg olyan semmilyen az oldalsó nagyalakú hőfok és benzinszintjelző skálák. A billentyűs kiválasztások sem álltak kézre a nagyobbacska ujjaknak.
          Amin csodálkoztam, Kínában gyártják….

          • 2020.03.04. at 22:59
            Permalink

            Szerintem a mérettel nincs gond, ha kicsi, akkor Kadjar kell, vagy Megane kombi (ahol mi vettük a Capturt állt egy Megane kombi szalonautó amit 7,3 millió helyett 6,4-ért adták volna elég jól felszerelve). Árukapcsolás kicsit bosszantó, de ez minden autónál így van sajnos. Én a ZEN-t nem is néztem, mert ha beletettem pár extrát, gyakorlatilag az Intens áránál voltam, így csak az Intenst konfiguráltam. Ott alapból a 7”-os digitális műszerfalat adják, de lehet kérni a 10”-ost is 100 ezerért. Sokáig terveztem, hogy azzal veszem, de végül úgy döntöttem, hogy inkább az 1,33-as 130 LE-s motorra költök, és így pár extrát törtöltem, pl. a 10-es műszerfalat is.

        • 2020.03.04. at 22:50
          Permalink

          Én beültem, elhelyezkedtem, fel sem merült, hogy szűk lenne. Én egy Octaviaval járok, abban nyilván jóval szellősebb a hely, de nem ahhoz hasonlítottam. A Clio IV-ben kisebb a hely. Szóval szélességben nincs gond. Az nekem is feltűnt, hogy mintha a fejtér kevés lenne, de ez meg valószínűleg azért van, mert az ember látni akarja a kocsi elejét. Főleg amikor próbaútra megyek, nyilván sokkal óvatosabb, körültekintőbb vagyok, hiszen először ülök egy autóban. Nagyon más, mint egy már megszokott kocsi. De hiába emeled fel az ülést, akkor sem fogod látni az elejét. Ha megszokja az ember a méreteket, akkor majd nem kell felemelni az ülést és elég lesz a fejtér. Éppen ma jöttem rá, hogy az Octavianak sem látom az elejét, csak már megszoktam. Szerintem az előd Capturhoz képest nagy az előrelépés. Egyrész nagyobb is lett, 11 cm, elég jelentős növekedés, másrészt a hátulja sokkal szebb lett (bár kinek a pap, kinek a papné), sokkal jobb minőségűek a beltérben használt az anyagok, nagy a fejlődés a digitalizáció terén. Az 1,33-as motortól sokat várok (a jelenlegi 1.2 16V Cliohoz képest).

          • 2020.11.08. at 09:23
            Permalink

            Hello nick_,
            Mi következő héten vesszük át az új Captur masinát. 🙂 Kérdés, hogy eddig, hogy szuperált nektek? A másik kérdés, hogy a télre hogyan készültök, gumi, felni (acél vagy másik alu felni szett)? Köszi 🙂

    • 2020.03.03. at 13:53
      Permalink

      Az új autók drágulásának legfőbb oka a gyenge forint. Pl. a tavaly frissített Astra is eredetileg kb. 300 ezerrel drágult volna, a gyenge forint miatt végül félmilliót emelt a hazai importőr. A Skoda nemrég szintén a gyenge forintra hivatkozva emelt árakat. Épp ma olvastam Winkler Robi Mazda 3 tesztjét, Ő is leírta, hogy minden új autó drága lett sajnos…

Vélemény, hozzászólás?