Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az új orosz márka standján egy érdekesen nyíló tanulmány a főszereplő, de van két év múlva érkező hibridjük is.
Már nagyon itt volt az ideje, hogy elkezdjen magára találni az egykoron, ha nem is példás minőséget, de mindenképp elismerésre méltó darabszámokat produkáló orosz autóipar.
A feléledés egyik első jele az ё-Crossover nevű hibridhajtású járgány, melyet gyártója 2013-tól szeretne az autókereskedésekben látni.
ё-Crossover: modernkori Renault 4-esre, és leginkább Tata Indicára emlékeztet, kicsit suta, de kedves jelenség
Az összekerék-hajtású autó részben támaszkodik csak az akkumulátorok erejére, viszont lassú haladásnál, és még állás közben is gondoskodik töltésükről. A hibridrendszer másik felét alkotó belsőégésű motor kettős üzemanyagú, azaz földgázzal és benzinnel is üzemeltethető. A cég bejelentése szerint az ё-Crossover végsebessége 128 km/h, teljesen feltöltött tankokkal pedig hatótávja eléri a 700 km-t.
Furcsa tolóajtajával kicsit metróba oltott kapszula jellege van az ё-Conceptnek
A sorozatgyártásra szánt ё-Crossover mellett bemutatkozott a csupán kiállítási tárgynak készített ё-Concept. Erről a tanulmányról már írtunk korábban is, fő különlegessége a karosszérián belül hátra és felfelé nyíló szárnyas ajtó, de hatalmas oldalsó, nyitható üvegfelületei is megérnek egy misét.
A szinte nem is létező hátsó szélvédő miatt tolatókamerákra mindenképp szükség lenne az autón. A hatalmas üvegtető alatt olyan, mintha repülőgépben ülnénk
A négyüléses kupéban vékony építésű ülésekkel maximalizálták a belső teret. Az ё-Conceptben kisméretű benzinmotor látja el árammal az akkumulátorokat, melyek az autó haladásáért felelő villanymotorokat táplálják.
Az ё-Concept egyszerű tanulmány, nem tervezik sorozatgyártását, de egyelőre az ё-Crossovernek is várnia kell, hiszen még nem épült meg teljesen a gyártás helyszínéül szolgáló, Szentpétervár mellett található autógyár.