Frissül a Ford Fiesta, kívül-belül modernizálják

Kint mátrix-LED fényszórókkal, bent pedig digitális műszerfallal újít a Ford Fiesta

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Fiesta is megkapja a jól megérdemelt frissítését, amivel lényegében felzárkózik a kategóriatársaihoz. Minden felszereltségi szint, így az ST is kapott újdonságokat, mutatjuk!

A küllem változásai inkább diszkrétnek mondhatók, de azért közel sem észrevehetetlenek: épp annyira változtattak rajta, amennyire kell egy ilyen frissítésnél. Emellett fontos megjegyezni, hogy a lámpatesteknek például nem csak a dizájnja változott, alapáron LED technológiás fényszórókat kapunk, felárért pedig a mátrix-LED opció is elérhető lesz, akárcsak a Corsában, a Polóban és az Ibizában. A lámpák elöl-hátul sötét kerettel érkeznek, hátul pedig összességében is sötétebbek, ugyanis füstös árnyalatot kapnak.
Hirdetés
A különböző felszereltségi szintek továbbra is jól megkülönböztethetők lesznek, a legkülönlegesebb természetesen az ST lesz, főleg az új Mean Green fantázianevű zöld színével. Marad továbbá a háromajtós változat is, amivel lassan egyedülállóvá válik a piacon a Fiesta. Természetesen lesz hozzá Vignale csomag is, amivel még egy kis extra luxust adhatunk a küllemnek és a beltérnek egyaránt. Ha pedig már a beltérnél járunk, a Fiesta is megkapja a nagyobb modellekből ismerős, 12,3 colos, személyre szabható digitális műszerfalat, valamint egy szélvédőbe integrált kamerát is. Ezzel egy hazánkban - az autópályákkal kapcsolatos híreket elnézve - igen fontos funkciót is kapunk: a Wrong-Way Alert névre keresztelt rendszer arra figyelmeztet, ha olyan helyre hajtanánk be, ahová nem kéne, vagy nem abból az irányból, ahonnan mi próbálkozunk. Az ST változat új sportüléseket kap, ami jobb oldaltartást biztosít nagy sebességnél a kanyarokban.
Hirdetés
Erre szükség is lesz, mert bár erősebb nem lesz az 1,5 literes Ecoboost csúcsmotor, az alsó tartományokban 10% extra nyomatékot kap. A 230 km/órás végsebesség és a 6,5 másodperces 0-100 sprint természetesen továbbra is csak az ST változatok privilégiuma marad, a hétköznapi Fiestát választóknak a 998 köbcentis, szintén Ecoboost erőforrással kell beérni, ami három teljesítményszinten lesz kapható: 100, 125 vagy 155 lóerővel érkezik majd, amelyből az utóbbi kettő egy enyhe villanyosítást is kap egy 48 voltos lágy hibridrendszer formájában. Marad a manuális váltó is, ha valaki nem kérné helyette a hétsebességes duplakuplungos egységet. A frissített modell forgalmazása jövő év elején kezdődik majd meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?