Fullextrás, újszerű VW Passat féláron? Használtteszten vall

Volkswagen Passat Variant 2.0 CR TDI R-Highline, 2009 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szinte minden extra belekerült a praktikus, kombi Volkswagen Passatba, így aztán ára sem szerény, bár az új felénél is kevesebb.


Legyen szó akár családi, akár üzleti célú utazóautóról, igazán értékelhető képességeket a középkategóriától felfelé lehet elvárni, és kapni is. Utazási kényelemben, helykínálatban és persze presztízsben is olyan szintet képviselnek, ami már tényleg gyakorlatilag minden józan igényt kielégítő. Az is igaz azonban, hogy a ma már sokak számára az épp imént említett józanságtól teljesen elrugaszkodott árak mellett nem, hogy korrekt ellátmányút, alapverziót is alig találni 7 millió forint alatt. Ha pedig valaki szaporán rendel az itt már bőven elvárható és rendszerint el is érhető extrákból, akkor könnyedén kúszik 10 millió forint fölé is a vételár. Érdemes alapverziót venni vagy inkább éljünk a komfortot és a biztonságot növelő felszerelésekkel? Távolságtartós tempomat, sávtartó asszisztens, adaptív lengéscsillapító, gyári navigáció és tolatókamera, netán parkoló-asszisztens? Kár volna bármelyikről is lemondani - aki sokat utazik, az nagyra fogja ezeket értékelni, ahogyan a sokat utazók a takarékos, mégis erőteljes turbódízelmotort és nem ritkán automata váltót is elvárnak. Így viszont már könnyedén lesz 7 számjegyű, 10 millió forint feletti a vételár. Kaphat a fejéhez mindenki - hát annyiért már lakásokat is kapni manapság! Mit tehet a józan vásárló? Nem új, hanem újszerű autókat néz.

Így akadtunk mi is az Autó Néró Rómainál egy első pillantásra nem olcsó, ellenben elképesztően felszerelt, nem egész 3 éves, s józan futású Volkswagen Passat Variantra, olyanra, aminél jobbat vevő aligha kívánhat. A kedvelt, 2,0 literes dízel, már közös nyomócsöves, CR TDI, ráadásul annak 170 lóerős változata, DSG-váltóval, 2009 májusából. Nincs tehát még 3 éves. Németországi első tulajdonosa szinte minden létező extrát megrendelt hozzá, amelyek bizony használat közben úgy megkönnyítik az életet, hogy utána nehezen mond le róluk az elkényelmesedett sofőr. A kényelmet persze nem csak elektronikák hada, hanem a tágas karosszéria komfortos, elöl elektromosan, 12 irányban állítható, a sofőrnél memóriával is segítő ülései is segítik. Jó elücsörögni egy kicsit, és indulás előtt a négy irányban állítható deréktámaszt is a lehető legkellemesebb pozícióba állítani, párosítani a bluetoothos mobiltelefont, ami utána a készüléket teljesen elfelejtve, a műszerfalból kihúzható billentyűzettel és a kormányról vezérelhető.
2009-es Volkswagen Passat Variant 2.0 CR TDI DSG alkatrészárai
Olajszűrő 1 335 Ft - Fiaam
Első féktárcsa 12 245 Ft/db - Brembo
Első fékbetét 9 610 Ft - Roadhouse
Hátsó lengéscsillapító 11 200 Ft/oldal - Kayaba
Vezérműszíj készlet 44 300 Ft - SKF
Hátsó kipufogódob 95 500 Ft - gyári, Volkswagen

Forrás: ZS+U Kft


Indítózni az elektromos gyújtáskulccsal kell: azt a helyére, kellően mélyre nyomva éled is a motor. Egészen csendesen jár, az automataváltó melletti Auto Hold gombot benyomva nincs automataváltós kúszás, egyébként igen: mindenki eldöntheti, hogy melyiket szereti. A parkolóból elindulást elöl-hátul radar, hátul kamera is segíti. Manőverezni viszonylag könnyen lehet a testes kombival. Az erős (170 lóerős, 350 Nm nyomatékú) dízellel nem érződik, hogy közel 1,6 tonna az önsúly, a Passat jól mozog, a kétkuplungos DSG automata észrevétlenül rakosgatja a fokozatokat, még jó, hogy a központi kijelzőn látható a kapcsolt sebesség. A VW elöl MacPherson, hátul multilink elvű futóműve is meggyőző; elektromos, adaptív és egyben hangolható, az alap Normal mellett Comfort és Sport állást is kínáló lengéscsillapítóival – és persze nem túl peres, 215/55 R16-os abroncsaival egészen jól csillapítja az itthon nem ritka úthibákat, ugyanakkor a kanyarokban is egészen stabil. Az igazán meggyőző azonban az, ahogyan a Passat egyenesen megy. Rendben a kormánymű, nincs gond az egyenesfutással, ha pedig az út leejt oldalra, s a sofőr nem kapcsol, akkor segít a sávtartó elektronika – ehhez mondjuk kétoldali sávfelfestés szükséges. A legnagyobb kényelem pedig még hátra van, az a távolságtartós, akár álló helyzetre fékező tempomat. Kipróbáltuk, működik, magasabb tempónál észrevétlen a lassítása, az utolsó métereken picit darabosan adagolja a fékerőt, de az utolért autó mögött biztonságos 2 méternyi helyet hagyva megállítja az autót.
Hirdetés

A hosszú utazásokat segíti továbbá a gyári, SD-kártyás, gyors és hazai szoftverrel is rendelkező navigáció, a hatalmas (605 literes, 1,7 köbméter fölé bővíthető) csomagtér és a viszonylag sok pakolóhely is. Mivel a gyári vegyes fogyasztási érték 6,2 l/100 km, autópályán is simán lehet 7 liter alatti átlaggal számolni, a futás akkor is egészen csendes, hatodik fokozatban 2400 1/percet forog a motor. Hála a 70 literes üzemanyagtartálynak, megállni még tankolni sem sűrűn kell, 1000 km feletti a hatótáv. Nem gond, ha valaki a hosszú út végére már annyira elkényelmesedik, hogy már parkolni is elfelejt: van ugyanis parkolóasszisztens. A sokradaros autó nem csak felismeri, hogy befér-e egy parkolóhelyre, hanem elektromos szervokormányát is maga tekeri, a sofőrnek épp csak a pedálokat és a DSG váltó karját kell nyomkodnia.
A 3 éves Passat tehát úgy kényeztet, mint a mai legjobb luxusautók, kombiságával, ugyanakkor felettébb funkcionális is. Utasterében még a kényes pontokon, a kormányon vagy a pedálokon, de még a Passatok (meg Golfok, Octaviák) körében kritikus pontokon, a fényszórókapcsolónál vagy a mindenhol le-fel automata (egy érintésre végigfutó) elektromos ablakemelőknél sincs kopás.
És az ára? Nos, az valóban a mai (igaz, frissített fizimiskájú, de alapjaiban azonos), hasonlóan felszerelt párjának fele alatti. Egy bibi van csak, újonnan egy ilyen ellátmányú Passat 13 015 400 forint. Ez pedig 5 999 000 forintért vehető meg, vagy az Autó Néró Romaitól akár a cégek számára áfamentes tartós bérletre is elvihető (első, németországi tulajdonosa után egyébként ilyen konstrukcióban szolgált eddig itthon egy cégvezetőt). A számlán mindenképp jóval kisebb összeg lesz, mint egy új példánynál, pedig ez a Passat tudásával és állapotával is közel olyan. Aki tehát sokat vár el egy autótól, az nem is olyan sokért megkaphatja - ha nem is újonnan, de újszerű állapotban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 01:41
    Permalink

    Azt mondja meg valaki, hogy hol lehet átíratni a navigáció szoftverét magyarra. Azt is szeretném megtudni, hogy a részecske szűrö tisztításához /kiégetéséhez/ szükséges adblou adalékot hol lehet betölteni, mert a pótkerék helyén nem, az üzemag. betöltő melletti kis lyuk sztem. szuszogó. Euró-5-motorhoz állítólag szükséges.

  • 2017.10.31. at 01:41
    Permalink

    Nem kellene. Amúgy sem vagyok egy megrögzött VW fan. Kombit amúgy sem vennék, mert nincs rá szükségem. Ha valaki kombit vesz, arról rögtön azt gondolják, hogy olyan fizikai szakmát végez, pl. asztalos, akinek kell a kombi, mert a legtöbbünknek teljesen felesleges, és nem is néz ki jól, de ez egyéni izlé sfüggő. De ha már kombi, akkor Ford Focus kombi. Legfeljebb a legújabb Opel Astra kombi, mert az a típus kezd felzárkózni lassan a Focus-hoz. Egy jó futómű, egy vezetési élmény, egy magabiztos biztonságos kanyartartás sokat számít. Ezen kívül megbízható. Tudomásom szerint a Mazda 3 és a Honda Civic nem gyárt kombit, mert még ott várhatunk el ebben a témában valamit. Mostanában a Kia Cee’d is egész jókat alkot, próbálja leutánozni a Focus futóművét, még nem az igazi, de már alakul. Egy pisit keményebb az úthibákkal szemben, vagyis jobban ráz, de egész jól kanyarodik. Persze sokan a presztízs miatt vesznek Volkswagent, mert márkanév lett, főleg Magyarországon túlértékelt, ahol fontosabb a szomszéd véleménye, irigysége, mint hogy ténylegesen jól jártunk -e a vétellel vagy sem. Sokunknak túlságosan plump, bumszli, szögletes, unalmas, németes. Sokáig 2 szelepes motor lassú és sokat fogyasztó volt. Dieselt meg az vegyen, aki sokat megy. De lehet, hogy jobban jár, ha vesz egy 1.6-os benzinest, ami már megy is valamelyest, és LPG gázassá átalakítja. Az E85 is segíthet valamit, olcsóbban beépíthető, de kisebb az árelőnye. Ha van rá pénz, és sokat lesz használva, LPG. Az alkatrész árak és tartósság szempontjából is jobban jár vele az illető, egy kombiba meg csak elfér a mai modern akár pótkerékméretű gáztartály. Roland, neked meg üzenem, az ismerősöd is csak addig fog jól keresni, míg dolgozik. Míg bírja az egészsége, mkíg igényt tartanak a munkájára, míg megéri foglalkoztatni, míg a cég ahol van, vagy a pozíció amit ellát meg nem szűnik. Nagyon rizikós, hosszútávon nem megoldás. Ki vagy szolgáétatva másoknak, függsz tőlük parazita módon, amivel visszaélhetnek. A megoldás, ha vállalkozol olyanban, amit kevés tőkével is el tudsz kezdeni. Nyilván lesz olyan, amihez ugyan elég kevés befektetés, de tanulni kell, pl. építészmérnök. Meg tudom, jól kell csinálni, mert amíg az egyik megél, a másik éhenhal. De legalább megpróbáltad. Egész más ha az ember magának dolgozik, ha nem más mondja meg hogy mennyit ér a munkája, ha maga osztja be az idejét, ha a saját maga főnöke és más nem dirigál, nem szúrja le, ha az ember igazán szabadon, függetlenül él. Ettől függetlenül van pár vállalkozó, aki szemtelenül alacsonyan tarja a béreket. De Sokan nálunk műszaki mérnöki diplomával, elmennek eladónak, biztonsági őrnek, ha kapnak munkát, miután évekig nem kaptak. Kapnak érte 80-100 ezer Ft-ot! Ha biztonsági őrök, akik sokszor az életüket veszélyeztetve 240 órákat is dolgoznak érte kényszervállalkozóként, és csak akkor kapnak ennyit kézhez, ha minimálbérre jelenti be magát. Ismerek olyat is, akinek ugyan marad 120 ezer Ft-ja, de havi 416 órát dolgozik érte, és nem egy ücsörgős munkája van, hanem raktárban van, és komoly szellemi és fizikai munkát is végez. Becsüljük meg amink van. Ettől persze nem ez a megoldás! De mi lehet Borsodban? Mert én Győr, Székesfehérvár, és Veszprém térségéről beszélek! Legjobban a Soproniak járnak, ha át tudnak ugrani dolgozni Ausztriába, vagy talán a szombathelyiek. De ott sem sikerül ez mindenkinek, és ez mellett nem szabadok. Egy demokráciában élés igazi előnye, ha nem függsz senkitől. Én ezt tanácsolom jóindulattal neked.

  • 2017.10.31. at 01:41
    Permalink

    [i]“arni, látszik nem nagyon értesz az alkatrészmárkákhoz. A Dayco Isoran egy gyári minőségű szíj, ami nem utolsó sorban a VAG konszern gyári beszállítója!”[/i]

    Így van. Nekem is Dayco volt a gyári szíjam.

  • 2017.10.31. at 01:41
    Permalink

    LELIKE
    Én is egyet értek Malkomcole-al. Itt élek Németországban, vidéken…..hát ezek az emberek hogy nem kímélik az autóikat az tutti. Sárosan, mocskosan kint a mezőn csak úgy dobják be magukat a szemmel láthatóan új autóikba, és nem foglalkoznak vele, hogy mi ennek a következménye. Itt tényleg egy használati tárgy számukra az autó. Na meg a másik amin csodálkoztam, mert ugye ez egy magyar embernek nem fordulna meg a fejében, hogy ilyen is lehet Németországban: éspeddig, hogy a többség itt saját maga szereli az autóikat!!! Na ehhez szóljatok hozzá. Nem messze itt egyik kisvárosban van egy bérelhető hatalmas szerelőmühely. Elmentem én is olajat cserélni a kocsimba, mondták milyen jó (emelők vannak szerszámok stb.) Hát ott az állam leesett miket lehet látni. Például egy 323F mazdán féktárcsát meg fékbetéteket cseréltek anya és lánya!!! És mondták hogy ők nem hajlandóak hatalmas összegeket kifizetni szerelőnek és hogy mindig ők szervizelik az autót! Amugy a mühely bérlése 10euro/óra.
    Szóval ezzel csak azt akartam kifejteni, hogy nem mind arany ami fénylik…..hiába származik Németországból!

  • 2017.10.31. at 01:41
    Permalink

    Egyetértek Rorenoval. Valóban jobb lenne, ha néhány olyan autót vennétek górcső alá, amelyik megvehető használtan a bérből és fizetésből élő emberek által is. Talán többünket érdekelné…

  • 2017.10.31. at 01:41
    Permalink

    én a némettől sem vennék autót,sem az osztráktól…itt élek Ausztriában egy szállodában.Európa midnen népe megfordul itt.Elképesztő ritka,amelyik vigyáz az autóra.Télen volt,hogy -30C volt.Azon a napon egyetlen autó indult a 20 próbálkozóból.Az én focus dieselem 🙂 Pedig volt Q7,vadiúj Octavia,S-Max,stb.Egyszerűen nem érdekli a legtöbbjüket a kocsi állapota.Erről helyiekkel is beszélgettem.Használati tárgy,csak induljon-így gondolják…
    Az itteni szerelőm egy nagyon ügyes,tájékozott német srác.Az osztrák és a német használtautó helyzetet részletezte…az elmondása szerint még nagyobb zsiványok mint a magyar,ha el kell adni egy kocsit.Voltam is egyszer csak kíváncsiságból körülnézni.2006 os Polo 40.000km-el.Szakadt váltószoknya,fényesre taposott pedálokkal :))) mellette az olasz csoda a 7 üléses Lancia 2005ből 120.000km el…ott már ajtókárpit sem volt,és olyan elhasznált volt a belseje,hogy hangos röhögésben törtem ki…
    Gondoljunk már bele.A német nem annyit autózik,mint egy magyar,sokkal nagyobb távolságok vannak ott.Plusz,ha valami megegyezés,vagy ilyesmi nincs,senki nem ad el egy 100.000et futott 3 év alatti kocsit.Megabukás 🙂
    A teliextázott céges kocsikról meg annyit,hogy az én focusom is Ghia,plusz azon felül sok extra és cég volt az előző tulaj…

  • 2017.10.31. at 01:41
    Permalink

    😀 Extrém használatnál kijön az alkatrészek különbsége, de általános, takarékos vezetés mellett aligha. Volt már az autómba drága szűrő és piszkosul olcsó is, de különbséget nem lehetett észrevenni a következő cserék alkalmával. Véleményem szerint nem lehetséges kifejezetten rossz minőségű alkatrészt kifogni, mert az előírt minőségpolitika nem engedi.
    Pl már évek óta Filtron szűrőket használok, ami a legolcsóbb Mo-n.
    Ezen a videón bemutatják a gyártás folyamatát: http://www.filtron.pl/en/index.php?idp=80

    Nem vitatkozom, hogy a drágább (akár 4x-5x drágább) szűrők nem hatékonyabbak, hanem az a véleményem, hogy nincs szükség arra a szintű hatékonyságra.

  • 2017.10.31. at 01:41
    Permalink

    arni, látszik nem nagyon értesz az alkatrészmárkákhoz. A Dayco Isoran egy gyári minőségű szíj, ami nem utolsó sorban a VAG konszern gyári beszállítója! Tudtommal ők fejlesztették ki a teflonbevonatú szíjakat, amit manapság minden TDi-ben gyárilag használnak. A Gates bizony elbújhat mellette, mert pl robogó hajtószíjjakban egy rakat szar a Daycohoz képest (nem méretpontos).

    A Purfluy pedig szintén gyári minőségű szűrő gyártó, inkább francia típusokban fordul elő gyári szűrőként.

    Sőt azt is elárulom, hátha nem tudod, hogy egy autógyártó maga csak a kasznit gyártja le, a többi alkatrész külső beszállítótól érkezik. Ezért van, hogy a szűrőt, a féket, a vízpumpát, de a vezérműszíjat is meg tudod venni utángyártottban, ami gyakorlatilag gyári, hisz az a márka szállította az eredetit is. Ilyen pl az ATE fék, a Bosch befecskendezés, a Mahle, Kolbencshmitt motoralkatrész, a TRW futóműalkatrész, a Sachs, LUK, Valeo kuplung, kettős tömegű lendkerék, A Contitech, Dayco, Mitsuboshi stb szíj, az INA görgő, az FAG csapágy, a Hepu vízpumpa stb.

  • 2017.10.31. at 01:41
    Permalink

    Fridcar.hu -Zsu.hu -Amero-r.hu – Fekmester.hu

    Több helyről lehet összeválogatni. 😀 Egyébként nagyon kötekedő kedvemben voltam reggel, elnézést kérek, ha megbántottam valakit.

  • 2017.10.31. at 01:41
    Permalink

    egy ilyen felszereltségű és korú, a hirdetés szerint 103.000 km-t futott autó-bár ez a cikkből nem derült ki- kalkulációját érdemes elvégezni,tekintettel arra,hogy használtan hozták be Németországból.Az Autoscout.de árait figyelembevéve kb. 19.000,- Euroba kerül,ez eleve 5,7 mio,plusz regadó,ha EU4,Huf 320.000,-,ha EU5,akkor 80.000.Átirás 103.000.Forgalombahelyezés kb.100 e Huf.Nem beszéltünk még a kiutazási,a Németo-ban,a gk-val kapcs-ban felmerülő költségekről,a gk-t behozó hasznáról,a gk. kereskedés hasznáról.Érdemes megemliteni,hogy az ilyen tipusú autókat Németo-ban döntő többségében üzleti célra használják,s nem keveset mennek vele.Lehet,hogy szervizelik,meg autópályán közlekednek vele,de ott a valós km futás aalapján éllapítják meg az árat (többnyire…).Német céget képviselek 10éve,tehát kicsit ismerem a körülményeket.Ezekután mindenki levonhatja a konzekvenciákat magának. Továbbra is az a véleményem,hogy csak olyan használtat szabad venni (Németo-ban is,de bárhol),aminek nem csak szervizkönyve,hanem az adott autógyár hivatalos márkaszervizében lekövethető szervizkönyve van.

  • 2017.10.31. at 01:41
    Permalink

    2009-es Volkswagen Passat Variant 2.0 CR TDI DSG alkatrészárai

    Olajszűrő 890 Ft − Purflux
    Első féktárcsa 10 500 Ft/db − TRW
    Első fékbetét 8 000 Ft − Remsa
    Hátsó lengéscsillapító 8 800 Ft/oldal − Monroe
    Vezérműszíj készlet 36 000 Ft − Dayco
    Hátsó kipufogódob 15 000 Ft − utángyártott, Volkswagen

    Máris fogtunk 99.000 Forintot… 😀

    Amúgy egész jó állapotban van a kocsi, biztos vigyázott rá a tulaj. Az évi 34e km-es futás akár még hihető is, ezt elárulja a felszereltsége, ilyen autót nem adnak üzletkötő-alkalmazott kezébe, ezt egy felsővezető használta.

Vélemény, hozzászólás?