Furgon készült a londoni taxiból

A plug-in hibrid hajtást és az extra kicsi fordulókört is megörökölte az áruszállító

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A városi használatra optimalizált taxik előnyeit kamatoztatja az áruszállító változat, ami a zéró emissziós zónákba is behajthat.

Komoly tervei vannak az LEVC-nek, a kínai cég globális modellé tenné az ikonikus londoni taxikat, emellett pedig már kishaszonjármű is van a portfólióban. Az alapok ismerősek, a VN5 névre keresztelt dobozos egy az egyben a taxira épül. Az új jövevény két Euro raklap befogadására képes, a raktárkapacitás pedig 5 köbméter, a maximális terhelhetőség 800 kg.
Hirdetés
A kicsi fordulókör a londoni taxik kötelező eleme, így ezt a régi taxikat leváltó új modellek esetében sem hagyhatta figyelmen kívül a kínai gyártó. A 8,45 méteres fordulókört a furgon is tudja, ami megkönnyíti a városi manőverezést. A zéró emissziós zónák sem jelentenek akadályt a VN5 számára, mivel itt is plug-in hibrid hajtás lapul a lemezek alatt.

A belső égésű motor egy Volvo eredetű 1,5 literes háromhengeres blokk, ami a kerekeket sosem hajtja, csakis generátorként üzemel.

Az akkuk kapacitása 102 kilométeres tisztán elektromos távot tesz lehetővé, a benzinmotor befogásával 485 kilométer tehető meg egy töltéssel/tankolással. A tervezésnél fontos szempont volt a korróziónak való ellenállás, így a vázban számos alumínium elemet használtak, ami az ütközés energiáját is jobban elnyeli, emellett műanyag panelek is akadnak a külsőn, amik horpadás nélkül túlélik a kisebb koccanásokat. Az angol üzem kapacitásának 70%-át az áruszállítók gyártására fordítja a London Electric Vehicle Company, így évi 14 ezer példány gördül majd le a szalagokról, a fennmaradó 30%-ban a taxik iránti keresletet szolgálják ki.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?