Furgon versenytárgyalásokhoz – Brabus Viano
Brabus Viano iBusiness 3D - száguldó luxusiroda
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Mindössze négy üléses, de high-tech kütyükkel teletömött, 426 lóerÅ‘s V8-assal hajtott Vianót épÃtett a Brabus.
Fekete szÃnével, hátul sötétÃtett ablakival árulkodóan nem alapváltozat ugyan, de alapvetÅ‘en feltűnésmentes a Brabus Viano iBusiness 3D
Nem ismeretlen megoldás a Brabustól, hogy a hűtőmaszkra egyáltalán nem tesz emblémát
Két, ággyá alakÃtható elsÅ‘ osztályú ülés, 40 colos LED TV, bárszekrény, kávégép és fedélzeti internethálózat egyaránt került a luxusbeltérbe
Noha az iBusiness 3D-nek talán az is megbocsájtható lenne, ha meg sem mozdulna, a Brabus erÅ‘teljes, 3,0, 3,5 vagy 4,0 literes turbódÃzeleket, valamint 4,0 literes, 318 lóerÅ‘s V8-as benzinest ajánl hozzá, sÅ‘t, a bemutató példányt 6,1 literes, 426 lóerÅ‘s V8-assal készÃtette el. Ezzel az irodabusz sportautós menetdinamikával, 5,9 másodperc alatt tud 100 km/órára gyorsulni, végsebességét pedig elektronika korlátozza 250 km/óránál. Ha nem elég a webkonferencia, és mégis személyesen kell találkozni valakivel, gyorsan célba lehet érni ezzel a Viano iBusiness 3D-vel.