Gázos az autóm, parkolhatok a föld alatt?

Vajon parkolás szempontjából jelent még hátrányt a gázüzem?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy tavaly született belügyminisztériumi rendelet alapján már nem tiltott gázüzemű autóval mélygarázsba hajtani. Ennek ellenére továbbra is sok helyen tilos. Vajon miért?

Csak a gázolaj ára csökken, a benziné nem - tudhattuk meg a hét elején, így, s leginkább a tartósan 400 forint feletti benzinár kapcsán egyre többek fejében fordul meg, hogy érdemes ilyen autót vásárolni vagy akár a meglévővel gázüzemre átállni. Utóbbinak azonban jelentős költsége van, s hiába várható belátható időn belül (akár már 20 ezer kilométer alatt) a gázszettől függően 150-500 ezer forintos átalakítási költség megtérülése, az LPG-üzem új kényelmetlenségeket is hozhat az autós életébe.
Gyorsan sorba véve őket említhető, hogy például itthon, s szerte Európában a gázt nem tölthetjük saját magunk az autónkba, ahhoz minden esetben a kútkezelő segítségét kell kérni. Utóbbi természetesen ingyenes, de ki ne adna egy kis aprót, azaz borravalót az autóját megtankoló segítőnek? Számítani kell továbbá arra is, hogy mint minden berendezés, a gázrendszer is igényel ellenőrzést, akár javítást is. Műszaki vizsgára csakis érvényes gázbiztonsági tanúsítvánnyal, azaz a szivárgásmentesség igazolásával lehet vinni az autót. Ez persze az üzembiztonság, s így mindenkinek az érdeke is. Jellemzően nem jelentős költség, akár 2-5 ezer forint között is megúszható, s egy megkérdezett beépítő szerint pont ezért nem ritkán nem is veszik kellően komolyan a tanúsítványt kiadó szakemberek az ellenőrzést. Ez pedig mindenkinek hátrányos! Utóbbiból ered ugyanis a legjellemzőbb, a hétköznapi használhatóságot (a benzinesnél valamivel szerényebb hatótávon túl) leginkább korlátozó gáncs, az, hogy hiába nem tiltja ez év január 1-jétől a Belügyminisztérium tavaly ősszel megjelent 28/2011.(IX.6) rendelete a gázüzemű autók mélygarázsokba hajtását, a parkoló - legyen az felszín alatti vagy akár felszín feletti, például zárt parkolóház - tulajdonosa, illetve üzemeltetője bármikor megtilthatja a gázüzeműek behajtását. Fontos tudni, hogy az említett rendelet is csakis a biztonsági szeleppel ellátott gázautókat engedi be a mélygarázsokba, s előírja, hogy a tiltó táblákat cseréljék „Biztonsági szelep nélküli LPG üzemű jármű részére tilos a behajtás” feliratúakra, ez utóbbit azonban vajmi kevés helyen tették meg a parkolók üzemeltetői, inkább maradtak a „Gázüzemű jármű részére tilos a behajtás” táblák.

Így aztán, hiába van biztonsági szelep csaknem az összes mai gázautóban, a velük közlekedők a mai napig találkozhatnak azzal, hogy számos parkolóhelyre nem hajthatnak be, ugyanis tapasztalataink szerint a legtöbb helyen fent maradtak az összes gázüzemű behajtását tiltó táblák. De, hogy ne csak tapasztalatainkra, sokszor homályos emlékeinkre hivatkozzunk, telefont ragadtunk, s felhívtunk néhány nagyobb bevásárlóközpontot, parkolóházat, de még egy színházat is, hogy mire számíthatnak a hozzájuk gázüzemű autóval érkezők. Legalábbis hivatalosan, nem nehéz ugyanis kitalálni, hogy a ma már kívülről – például a nemrégiben nálunk járt, gyárilag LPG üzemű Opel Astra esetében – akár egyáltalán nem észrevehető gázüzem messze nem biztos, hogy felfedésre kerül. Természetesen mégsem ajánljuk, hogy utóbbira bazírozva bárki kihasználja az őrök figyelmetlenségét, nem elég szemfülességét vagy az ellenőrzés hiányát, szabályszegő gázautós ugyanis - az autójától jó eséllyel független – baleset vagy tűz esetén szorult helyzetbe kerülhet. Ami az ideális és várható jövőbeni fejlemény lehetne, az bizony az ellenőrzések szigorítása, azzal ugyanis elérhető lenne, hogy a gázautók valóban biztonságosak legyenek, ne csak egy részük, a gyárilag vagy a kellő lelkiismerettel, szabály szerint átalakítottak legyenek szivárgásmentesek, hanem a hibás példányok kiszűrésével az összesről el lehessen mondhatni az előírásoknak megfelelőséget. Bizony az időszakos és a közúti ellenőrzés is lehetne szigorúbb – persze nem csupán a gázautók esetében.
Hirdetés
Amíg azonban ez nincs így, addig jogosnak mondható a mélygarázst üzemeltetők gázautóktól való félelme. Egyértelmű félelemről beszélhetünk ugyanis, a tucatnyi megkérdezett mélygarázs közül mindössze háromba lehet gázüzemű autóval behajtani. Ha viszont úgy vesszük, hogy negyedükbe, már egyértelműen látható, hogy sokat enyhült az év elején feloldott korlátozással a gázautósok parkolási gondja. Körképünk szerint jobb helyzetben vannak a vidékiek – ahol mondjuk eleve kevésbé jellemző a parkolóház, de az is javukra szól, hogy míg a 10 budapesti mélygarázs közül mindössze egyben engedélyezik a gázautós behajtást, a kérdezett két vidéki (pécsi és soproni) föld alatti parkolóhelyre – utóbbinál a kint hagyott tiltó tábla ellenére – engedélyezik a behajtást.
Mélygarázsok és gázautóval használhatóságuk
IKEA, Budapest, 1148 Örs vezér tere Tiltott
Mammut I., 1024 Budapest Lövőház utca 2. Engedélyezett
Bazilikagarázs, 1056 Budapest, Sas utca Tiltott
Pollack Mihály téri mélygarázs, 1080 Budapest, Pollack Mihály tér Tiltott
Europeum Bevásárló Központ, 1088 Budapest, Blaha Lujza tér 5. Tiltott
Corvin parkolóház, 1082 Budapest Futó utca 52. Tiltott
Franklinház Parkoló- és Irodaház, 1053 Bp., Reáltanoda u. 5. Tiltott
Petőfi téri mélygarázs, Sopron, Petőfi tér Engedélyezett
Wipark, Pécs Konzumparkoló, 7621 Pécs, Irgalmasok utca 5. Engedélyezett
Alle Bevásárlóközpont, 1117 Budapest Október Huszonharmadika utca 8-10. Tiltott
Westend City Center, 1062 Budapest, Váci út 1-3. Tiltott
Művészetek Palotája, 1095 Budapest, Komor Marcell utca 1. Tiltott
Speciális esetnek számítanak a parkolóházak, melyek ugyan nem a föld alatt találhatók – így kevésbé kell attól félni, hogy alsó részükben megül a levegőnél nehezebb, szivárgó gáz. Esetükben nem is jellemző a tiltás, ám a teljesen zártaknál szintén lehet rá számítani. Utóbbira épp vidéken, Szeged belvárosában találtunk példát.
Parkolóházak és gázautóval használhatóságuk
Parkolóház, 1073 Budapest, Akácfa utca 60. Engedélyezett
Szeged Plaza, 6724 Szeged, Kossuth L.s.út 119. Engedélyezett
Parkolóház, 6720 Szeged, Arany János u. 5. Tiltott
Westend City Center, 1062 Budapest, Váci út 1-3 Engedélyezett
Körképünk szerint tehát továbbra is kell kényelmetlenségekre számítania annak, aki a legolcsóbb üzemet jelentő gázautózásra adja a fejét. Azok azonban egyértelműen csökkennek, hiszen míg tavaly még egyetlen mélygarázsba – akár a saját ház föld alatti szintjére sem – lehetett szabály szerint gázautóval behajtani, ma már a nagyobb parkolók közül is számosba be lehet hajtani a benzinnél (és a gázolajnál is) jóval olcsóbb és szerényebb emissziójú üzemanyagot égető autókkal, így az ésszerű és környezetbarát autózás mind kevesebb kompromisszumot kíván.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 19:15
    Permalink

    persze , én meg láttam Jockey Ewing-ot :)))
    2 éve gázos a kocsim, kinn parkol a TŰZŐ napon, 40 fokban is, van hogy tele tartállyal..nyugodtan lehet mellette cigizni, nyugodtan alá is lehet dobni a csikket…Ha egy cigitől felrobban, akkor felrobban egy megcsúszott villáskulcstól, vagy egy műszálas anyag szikrájától is..Ha valahol el kezd ereszteni lassan, akkor sem gyűlik össze annyi mennyiségű gáz a környéken hogy robbanjon..elviszi a légmozgás.Ha meg gyorsan kezd el ereszteni akkor a multiszelep zár le azonnal..Teszem hozzá ha a gyújtás nincs rajt akkor a szelep zárva, így a csövekben levő gáz tud csak távozni, a tartályból nem, kivéve ha a tartályban keletkezik túlnyomás, akkor viszont egy pillanat alatt elengedi a teljes gázmennyiséget a szabadba, ami persze veszélyes is lehetne, de az alant található videó bemutatja hogy még ha ég is egy autó, és a szelep elengedi a gázt a tartályból SEM robban fel semmi….

    tessék egy video a benzines és LPG-s, autókról amikor felgyújtják őket…a harmadik is egy LPG-s amit mindenféle biztonsági berendezések nélkül szereltek kókányok…az tényleg veszélyes…ami hivatalosan lett beszerelve a megfelelő biztonsági berendezésekkel, nem veszélyesebb mint egy benzines…

    [url]http://www.youtube.com/watch?v=fBXS21uh6lc[/url]

  • 2017.10.30. at 19:15
    Permalink

    Először is bunkónak nevezem azt, aki égő cigarettát eldob, bárhol is legyen. Véletlenek főleg ilyen esetben nincsenek. Mindenesetre elég közel kellett állnia a “tettesnek ” a gázos autóhoz, hogy így az felrobbanhasson. Vajon mi történt a csikket így eldobó emberkével ? Túlélte ? Ha igen, milyen messziről dobta a csikket az autó alá ? Túlságosan sok az ellentmondás a történetben ! Vagyis nem hihető ! Műszaki hiba miatt egyébként bármelyik benzines autó is felrobbanhat, ha egy hülye csikket dob az elcsöpögő benzinbe.
    Én gázzal autózom nagyon régóta, félelem nélkül vezettem le több 100000 km-t.
    Ha nem lenne biztonságos, nem engedélyeznék egész Európában. Egyébként tőlünk nyugatra saját magam tankolom az autómat rendszeresen gázzal, sőt még Szlovákiában is rendszeresen. Németországban a kútkezelő csak akkor segít, ha kifejezetten megkérik erre ! Csak nálunk és 1-2 keleti országban nézik teljesen ügyefogyottnak a gázt tankolni akaró emberkét.
    Mellesleg elég szomorú, hogy az LPG nálunk 90-95 centbe kerül, míg pl. az olaszoknál 70 centért tankoltam egy hónappal ezelőtt… Ebben az évben itthon kétszer emelték fel az LPG jövedéki adóját 50-50 %-kal (+ÁFA!!! ) Minősíthetetlen ! És egy gázos autó környezetbarát !

  • 2017.10.30. at 19:15
    Permalink

    [b][/b]Sajnos ami igaz igaz ,éppen szemtanúja voltam egy gázos autó felrobbant mikor egy vásárló véletlen alá dobta az égő cigaretta véget szerencse 3-400m távolság volt a kocsi szanaszét ment és kárt okozott vagy 10 autóba ami már a biztosítása nem ér semmit és bűncselekményt követetet el lés emberi élet veszélyeztetése miatt le bilincselték ,az volt hülye és attól kellene ezt az egészet megszüntentetni aki behozta létre hozta kitalálta….

  • 2017.10.30. at 19:15
    Permalink

    én a tavalyi beszerelés óta 8 ezer kilométert mentem.Beszerelés 134 ezer volt, a gázrendszerrel hibám nem volt, összesen 30 liter benzint tankoltam pluszba, amiből kb 15 a tankba van még.Benzines átlagom 10, LPG-s 12 liter /100km…eddig mennyi is jött kb vissza? benzinből 344 ezret tankoltam volna el, gázból eltankoltam 240ezer forintot.Még ha egy tele tanknyi benzint is számolok pluszba (25800 FT) már 78 ezer forintot spóroltam.Jövőre megy műszakira, addira a másik 78 ezerrel, már a szűrőcserére, és a gázbiztonsági szemlére valót és a szelepellenőrzés árát is megspóroltam, a gáz beszerelés árával együtt.
    Majd a rákövetkező évben már tiszta haszon az a 78 ezer pénz…

  • 2017.10.30. at 19:15
    Permalink

    Gery – mivel magánterület, azt enged be, akit akar. A gázüzem pedig korántsem csak a pozitív oldaláról közelíthető meg. Másik portálon olvastam olyantól, aki több, mint 400e km-t gázozott már, hogy nem 20e km a megtérülés (legfeljebb, ha csak és kizárólag a beszerelés árát és az aktuális benzin-gáz árviszonylatot nézzük és a járuklékos költségeket, amelyek csak a gázüzem miatt jelentkeznek, nem számoljuk).

  • 2017.10.30. at 19:15
    Permalink

    Szerintem nem sokan foglalkoznak a tiltó táblával. Én legalábbis eddig is bárhova beáltam, nem volt gond. Egy reklámújság a matricára az ablaktörlő alá, és nem szúrnak ki. Most amúgy is, ha emelik a gáz adóját, megint készülni kell, a palackból visszafejtős időkre. Mint régen.

  • 2017.10.30. at 19:15
    Permalink

    De mivel már a törvény nem tiltja az LPG-s lehajtást, így ez a tiltás a mélygarázs üzemeltetőjétől nem olyan, mintha azt írná ki, hogy “Piros színű autóval lehajtani tilos!”? Tehát ez szerintem akár indokolatlan megkülönböztetés is lehet(ne)! Nem?

Vélemény, hozzászólás?