Generációváltáson esett át a Renault Zoe, kipróbáltuk!

Többet megy és jobban is! Renault Zoe menetpróba

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár 2012 ősze óta nagyjából változatlan formában fut a Renault Zoe, immár a harmadik generációjába lépett. Most formailag is látványosan frissült, de még fontosabbak a technikai újítások: nagyobb akkut és erősebb motort is kapott.

Európa kedvenc villanyautójaként aposztrofálják még mindig a Renault Zoe-t, pedig az idei év első felében már több Tesla Model 3 kelt el az öreg kontinensen is. Az persze igaz, hogy a mai napig a 2012 szeptemberében, a Párizsi Autószalonon debütált Zoe az Európában legnagyobb számban eladott villanyautó. Nem véletlenül, hiszen 22 kW-os AC töltésével szegmensében egyedülálló volt, s máig is csak a vele műszakilag rokon smartok tudnak hasonlót felmutatni, igaz, utóbbiak csak extraként, míg a Zoe mindig is alapáron adta a legjobb AC töltést. Ráadásul a hazánkban nem elérhető akkubérletes konstrukcióval a Zoe konkurenseinél érezhetően olcsóbb, a használt példányoknál viszont fontos vásárlás előtt az akkumulátor tulajdonjogának lekérdezése, hiszen a Zoe eladások 80 százaléka bérletes konstrukcióval történt. Az első széria 22 kWh-s akkumulátorával 1,5 óra alatti akkutelítést és reálisan 150 kilométeres hatótávot tudott, a 2016-ban megjelent, második generációs Zoe, a Z.E. 40 41 kWh-ás akkumulátorával már kétszeres, 300 kilométeres hatótávot adott, de most még ezt is megnövelték 25 százalékkal.

A harmadik generációs Zoe, azaz a Z.E. 50 nettó 52 kWh-ás akkumulátorával már WLTP ciklus szerint is 395 kilométeres hatótávot hirdet, s ezt az első tapasztalatok szerint gond nélkül tudni is fogja.

Méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4084 1730 1562 2588 338-1225
A technika fejlődését jelzi, hogy az eredeti akkumulátorral azonos méretű az új (a 22 és a 41 kWh-ás ráadásul cserélhető volt, a mostani eltérő felfogatási pontjai és új töltőrendszere miatt már nem az). Több, hatékonyabb cellából épül fel az akku (az LG-Chem szállítja őket). Míg kapacitása 25 százalékkal nőtt, tömege még 10 százalékkal sem, mindössze 20 kilogramm plusszal lett 326 kilogrammos. A nagyobb kapacitású akkumulátorhoz a tavaly megjelent R110 (80 kW-os, 108 lóerős) villanymotor mellé megérkezett egy 70 elemével módosított, növelt teljesítményű is, az R135 (100 kW, 135 LE), utóbbi nyomatékból is többet, 245 newtonmétert ad. A nagyobb akkumulátorhoz új, immár DC töltő is van, CCS csatlakozóval és legfeljebb 50 kW-os töltéssel, alapáron. DC töltővel a nettó 52 kWh-ás akkumulátor 1,5 óra alatt telíthető (ha teljesen lemerült), de a 0-80%-os töltés 1 óra 10 perc alatt is megvan. Mi a menetpróbán 65%-os akkunál kaptunk 50 perces telítési időt, ami teljesen reális, hiszen a telihez közelítő akkumulátor már csak lassabban töltődik.
Hirdetés
Műszaki adatok
R110 R135
Csúcsteljesítmény [kW/LE (1/min)] 80/108 (3395-10886) 100/135 (4200-11163)
Nyomaték [Nm(1/min)] 225 (500-3395) 245 (1500-3600)
Akkumulátor
Nettó kapacitás 52 kWh
Csúcsfeszültség 400 V
Modulok/cellák száma 12/192
Tömeg 326 kg
Töltési idők
Otthoni konnektor, 10 A egyfázisú töltő (AC, 2,3 kW) 34 óra 30 perc
Otthoni konnektor, 16 A egyfázisú töltő (AC, 3,7 kW) 16 óra 30 perc
Wall boksz - 3 fázis 16 A (AC, 7,4 kW) 9 óra 25 perc
Publikus töltőoszlop (AC, 11 kW) 6 óra
Publikus töltőoszlop (AC, 22 kW) 3 óra
Villámtöltő - 0-80% (DC, 50 kW) 1 óra 10 perc
WLTP hatótáv és fogyasztás
Hatótáv (WLTP, vegyes ciklus) 395 km 386 km
Kombinált fogyasztás (WLTP) [kWh/100 km] 17,2 17,7
Átlagos hatótáv télen/nyáron 375/240 km
Végsebesség [km/h] 135 140
Gyorsulás (0-100 km/h) 11,4 9,5
Saját tömeg/megengedett össztömeg [kg] 1502/1988
A DC tölthetőség mellett megmaradt a létező legjobb AC töltés is: 22 kW-os töltővel (azaz a legtöbb publikus helyen) 3 óra alatt telíthető a csaknem 400 kilométeres hatótávot adó akkumulátor, ami bőven elegendő ahhoz, hogy akár egy mozizás vagy egy hosszabb ebéd ideje alatt feltöltsük az autót.

A Zoe tipikus példája annak, hogy nem kell feltétlenül garázzsal, otthoni töltéssel rendelkezni a villanyautó vásárlásához.

Nem mellesleg nem is jár hozzá alapáron a konnektoros „vésztöltő”, csak a Type2-es kábel. Most a növelt hatótáv és az immár 135 lóerősen is elérhető villanymotor mellé még egy jó adagnyi újítást kapott annak érdekében, hogy továbbra is a legnépszerűbb villanyautó maradjon Európában. Kívül csinosabb!
A faceliftnek tűnő generációváltás elöl-hátul teljesen új és teljesen LED-es lámpákat hozott. A fényszórók egységnyi áramfogyasztással 75 százalékkal jobb fényerőt adnak, de az új, a fényszórót körbefutó menetfény azonnal felismerhetővé teszi a friss verziót, persze a lámpa alakja, a lökhárító és a gépháztető is változott. Hátul is van már menetfény - a frissebb Renault-modellektől megszokott módon, az irányjelző ott már futófényes, a tolatólámpa és a ködzárófény azonban érdekes módon a lökhárító aljára, a lehető leginkább sérülékeny helyre került. A külső változtatások között fontos még a visszapillantók új formája és persze a három új szín (kristálykék, lángvörös, gyöngyházfehér) megjelenése, valamint persze az új, akár 17 colos felnik. A hűtőmaszk króm betétei ugyancsak látványosak, ráadásul az automatikus vészfékrendszer szenzorát is szépen beleépítették.
Belül igényesebb!
A 2012 őszi megjelenés óta eddig nagyon szolidan nyúltak csak a Zoe belsejéhez, most viszont teljesen új a műszerfal, egyértelműen igényesebbek lettek a kárpitok. Nem csupán az ajtókon és a műszerfalon bőr(hatású) borítást is bevető Edition 1 csúcsverziónál, hanem az alsóbb szinteken is. A kárpitok ráadásul teljes mértékben újrahasznosított anyagokból, többek között kiszolgált biztonsági övekből és részint PET palackokból készülnek. Tapintásra ennek ellenére igényesek (az ajtóborítások zöme azért továbbra is kemény, de a korábbinál jobb minőségű) műanyag, ami pedig a legfontosabb: az ülések egyértelműen jobb tartásúak, a szövetborítások az újrahasznosított (azaz műszálas) anyagok ellenére kellemesek. Nem kamu, a menetpróbán is tapasztaltuk, hogy javult a zajszigetelés, persze a gyakorlatilag néma üzemű autóban még mindig fel tud tűnni egy-két nesz. Már az alapverzióban is 10 colos kijelző alkotja a műszerblokkot, ami természetesen változtatható képű, akár a navigáció megjelenítésére is képes. A középkonzolra 9,3 colos, állított formátumú tablet kerül, ami navigálni és töltőt keresni is segíthet, de persze okostelefonnal is összekapcsolható. Minden menü tud magyar nyelvet is, ahogyan a navigáció hangutasítása is lehet magyar, s végre elég jól is beszél magyarul a rendszer. A központi érintőképernyő alatt az új Clióból (és persze a Dacia Dusterből) ismerős klímavezérlő fogad; minden Zoe hőszivattyús, időzíthető, távirányítással is indítható rendszert kap, és a mai kor elvárásai szerint 4 USB csatlakozó és vezeték nélküli telefontöltő is lehet a fedélzeten. Új a váltókapcsoló is, ami persze csak irányváltó, illetve most már egy fokozott visszatöltést adó B fokozatot is kínál. Némi előrelátással normál módban sem kell sokat érinteni a fékpedált, a kétszeres „motorfék-hatást” adó B-móddal pedig nagyjából egypedálos vezethetőséget kapunk. Szardínia remek útjain még 17 colos felnikkel is meglepően kényelmesnek és hozzá az eddigieknél stabilabbnak, élvezetesebben vezethetőnek bizonyult a minden eddiginél erősebb, a 0-100-as és a 80-120-as sprintet is mintegy 2 másodperccel gyorsabban tudó Zoe. A 0-100 immár 10 másodperc alatti, 9,5 másodperc lehet, de talán ennél is nagyobb szó, hogy a 0-50 km/órás gyorsulás 3,6 másodpercre csökkent. A legerősebb Zoe végsebessége is nőtt, 135 helyett ő már 140 km/órára is képes. Zoe mostantól csakis az új, 52 kWh-ás akkumulátorral készül, választhatóan 110 vagy 135 lóerős motorral. Bár a hazai piacon csak januártól lesz elérhető, az Év Zöld Autója 2020 díjért nagyon jó esélyekkel indul, s én már most elárulom, a legjobb ár/érték arányú verzió alighanem egy 110 lóerős lesz, alap vagy alaphoz közeli felszereltséggel, műbőr helyett újrahasznosított textil műszerfalbetéttel, 15 vagy 16 colos felnivel. Az árak állítólag nem jelentős mértékben változnak a régihez képest, esetünkben persze az euró/forint árfolyam is jelentős befolyásoló tényező lehet. A menetpróbáról pedig még egy fontos infó/tapasztalat: a kijelző szerinti vegyes fogyasztási érték normál hajtás mellett a 135 lóerős csúcsverzióval is a WLTP érték alatti, 12,8 kWh/100 km lett. Ezzel a hatótáv is a WLTP értéknél jobb, 400 km feletti, ráadásul 17 colos felnivel, míg a WLTP mérésnél 16 colosakkal dolgoztak. A legújabb Zoe tehát már 400 kilométeres hatótávúnak mondható, amivel alighanem az eddigieknél is többeket fog majd meggyőzni, nem mellesleg eladásai eddig évről évre nőttek, nem is szerény mértékben, mintegy 50 százalékkal, a generációváltás pedig még komolyabb előrelépést hozhat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.10.08. at 08:28
    Permalink

    Az érdekelne, hogy az új autóban megmaradt 22kW töltés még a “Chameleon” elven müködik (tehát a motorvezérlőt használja töltésre is), vagy már egy külön 3F töltőberendezés került bele?

    A Smart-ok kapcsán egy pontosítás: az első generációs elektromos Smart-oknak nincs köze a Renaulthoz, azokban az opciós 3F 22kW töltő egy Brusa gyártmányú külön berendezés volt.

Vélemény, hozzászólás?