Genfből jelentjük: Chevrolet Aveo testközelből

Genf 2011: Európába is eljutott a négyajtós Chevrolet Aveo

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Észak-Amerikában már csaknem két hónapja bemutatkozott, Európában most debütált az új Chevrolet Aveo négyajtósa.


Sok érdekesség is látható a Chevrolet standján, például az immár európai specifikációjú Volt elektromos autó vagy a nyáron az öreg kontinensen is megjelenő Camaro Convertible, ám a vevők számára minden bizonnyal az ötajtós, 400 literes csomagterű Cruze, valamint az új Aveo a legfontosabb újdonság. A már ez év elején, a Detroiti Autószalonon bemutatkozott lépcsőshátú kisautó Európába az amerikai változatokénál kisebb, 1,2 (70 és 86 LE), 1,4 (100 LE) és 1,6 (115 LE) literes benzines, valamint 1,3 literes (75 és 95 LE) dízelmotorokkal érkezik. Két nagyobb benzineséhez az Aveo-palettán először hatfokozatú automata váltó is rendelhető lesz, néhány motornál a manuális váltó is hatsebességes lesz, a dízelek Stop&Start-elektronikát kapnak. A 4,44 méteres újdonság a kifutó Aveónál tekintélyes mértékben, 15 (!) centiméterrel hosszabb és 2,5 cm-rel vállasabb is, kiállásával sokkal inkább a nagyobb Cruze-hoz hasonlít, a négyajtós 502 literes csomagtere több, mint 25 százalékkal nőtt.
Az év második felében már a hazai piacon is megjelenő, fokozatos bemutatásuk ellenére az ötajtóssal egy időben érkező négyajtós Aveo orrával és a Sparkból ismerten motorkerékpár-műszerblokkos belterével is azonos vonalat képvisel majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?