Genfből jelentjük: Hyundai i40 – egyelőre csak kombiként

Genf 2011: közel 4,8 méter hosszú a Hyundai i40

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Formáját már néhány hete megismerhettük, de minden részletével csak a Genfi Autószalonon debütált a Hyundai új középkategóriása, a kombiként érkező i40.


Nem igazi újdonság már az i40, de bőven akadt még részlet róla, amelyet a Genfi Autószalonon mondhatott el a Hyundai. A 4,77 méter hosszú, 1,82 széles, 1,47 magas és 2,77 méter tengelytávú meredekhátú nem csak az alaphelyzetben 553, üléshajtással 1719 literes csomagterével, hanem 4,3 l/100 km vegyes fogyasztásával és 113 gramm/kilométer szén-dioxid emissziójával is kategóriája legjobbja. Utóbbit a belépő, 1,7 literes, 115 lóerős, stop-start elektronikás dízel tudja, ugyanez a motor 136 lóerővel is szerepel, benzinesből 1,6 literes, 135 lóerős és 2,0 literes, 177 lovas, közvetlen befecskendezésű választható. A váltók mind 6 fokozatúak, az erősebb dízel és benzines motorhoz egyaránt kérhető automata is. Az elöl MacPherson, hátul multilink futómű és a nem egész 2,9 kormányfordulatos kormánymű egyaránt kitűnő vezethetőséget ígér, a támogató rendszerek között sávtartó elektronika és parkoló-automatika, tolatókamera, hanggal vezérelhető navigációs rendszer és Bluetooth-kihangosító is szerepel, a biztonsági elemek között 9 légzsák és ESP sorakozik alapáron. Az opciók között elektromos rögzítőfék, automata párátlanító-rendszer, fűthető kormánykerék és első-hátsó ülés, valamint Xenon fényszóró is szerepel. A késő ősszel piacra lépő i40 CW-t ősszel, a Frankfurti Autószalonon bemutatkozva követi lépcsőshátú variánsa.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?