A nemzetközi
Engine of the Year díjak kiosztása immáron olyan rangos eseménynek számít, mint az 1960-as években útjára indított Car of the Year, azaz Év autója választás. Jelen esetben 32 országból 65 elismert, évek óta az autós szakmában, illetve az autós újságírás területén tevékenykedő szakember alkotja a zsűrit, és ez a csapat hozza meg a döntéseket, pontozásos szavazás útján. Minden tag kategóriánként 25 ponttal rendelkezik, motoronként maximum 15, minimum 1 pont adható, és öt erőforrás értékelhető személyenként. A stábban
Szécsényi Gábor, az AZ AUTÓ magazin főszerkesztő-helyettese képviselte Magyarországot. Lássuk a végeredményeket!
A tavalyi eredmények ismeretében megdöbbentő a 2010-es győztesek lajstroma, hiszen alig találni változásokat, ráadásul a német fölény ettől függetlenül is nyomasztó maradt, mert az Audi, a BMW és a Mercedes-Benz cserélgette itt-ott a helyezéseket egymás között. A fődíjat 2009-ben úgy söpörte be a Volkswagen kettős feltöltésű, 1.4 TSI jelzésű motorja, hogy a wolfsburgiak hazavitték a kategóriagyőzelmet is. Idén maradt ugyanez a felállás, tehát az
Engine of the Year 2010 fődíjának nyertese a turbóval és kompresszorral erősített
VW 1.4 TSI, és amint az alábbi felsorolásból kitűnik, újfent megvan az elsőség a kategóriában. A legtöbb gyümölcs a BMW fáján termett, a három önálló győzelem mellett övék a siker fele a PSA-val közösen fejlesztett turbómotorral is, míg a másik bajor óriás, az Audi a TT RS pompás öthengeresével villantott.
Engine of the Year 2010
- VW 1.4 TSI Supercharger
Legjobb új motor 2010
- FIAT 1.4 MultiAir Turbo
- Ferrari 4.5 V8 (458 Italia)
- VW 1.2 TSI
Legjobb "zöld" motor 2010
- Toyota 1.8 Hybrid (Prius, Auris)
- FIAT 1.4 MultiAir Turbo
- VW 1.4 TSI Twincharger
Legjobb nagyteljesítményű motor 2010
- Mercedes-AMG 6.2 V8
- Porsche 3.8 (6 hengeres boxer)
- BMW 3.0 DI Twin Turbo
1.0 liter alatt
- Toyota 1.0 (Aygo)
- smart Diesel
- Mitsubishi 1.0 Turbo
1.0 - 1.4 liter között
- VW 1.4 TSI Twincharger
- FIAT 1.4 MultiAir Turbo
- VW 1.4 TSI Turbo
1.4 - 1.8 liter között
- BMW-PSA 1.6 Turbo
- Toyota 1.8 Hybrid (Prius, Auris)
- Audi 1.8 TFSI
1.8 - 2.0 liter között
- BMW 2.0 Diesel Twin Turbo
- Audi 2.0 TFSI (S3, A4, A5, A6, Q5, Skoda Octavia RS, SEAT Leon Cupra R)
- Audi 2.0 TFSI (TT, SEAT Leon FR/Cupra, VW Eos, Golf)
2.0 - 2.5 liter között
- Audi 2.5 Turbo (TT RS)
- Mercedes-Benz 2.1 Diesel
- Subaru 2.5 Turbo (4 hengeres boxer)
2.5 - 3.0 liter között
- BMW 3.0 DI Twin Turbo
- BMW 3.0 Diesel Twin Turbo
- Audi 3.0 TFSI (kompresszorral)
3.0 - 4.0 liter között
- BMW 4.0 V8 (M3)
- Porsche 3.8 (6 hengeres boxer)
- Nissan 3.8 Twin Turbo (GT-R)
4.0 liter felett
- Mercedes-AMG 6.2 V8
- Ferrari 4.5 V8 (458 Italia)
- Jaguar 5.0 V8 SC