Gigadugók jöhetnek, ha tényleg leáll a fővárosi tömegközlekedés

Már ezen a héten megbénulhat a főváros tömegközlekedése!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A tömegközlekedés leállításával riogat a budapesti városvezetés, amennyiben nem érkezik meg a kormánytól beígért támogatás.

Drasztikus lépésre szánhatja el magát a főváros vezetése, mivel egyszerűen kiürülhet a BKV kasszája, ráadásul erre már ezen a héten sor kerülhet. A Népszava beszámolója szerint a BKV az eddig befolyt jegyár-bevételből és állami támogatásból még november 25-ig biztosan működőképes, utána viszont kiürül a kassza a lapnak nyilatkozó Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szavai alapján. Ezért korlátozó intézkedéseket vezethet be a közlekedési vállalat.
Hirdetés
Legrosszabb esetben a budapesti közösségi közlekedés teljes leállítását is kilátásba helyezték, ugyanis a járatritkítás nem éri meg a főpolgármester-helyettes szerint. A teljes leállást viszont kellően súlyos üzenetnek ítélik a kormány felé, ahonnan 12 milliárd forintot várnak még az eddig érkezett 108 milliárd forint mellé. Végső döntés még nem született arról, hogy milyen lépéseket tesz a főváros, amennyiben nem kapják meg a támogatást, de Kiss Ambrus bízik benne, hogy csütörtökig rendeződik a helyzet. Viszont, ha tényleg leállítanák a tömegközlekedést, akkor az hatalmas dugókhoz vezetne, mert valószínűleg mindenki, akinek lehetősége van rá, autóval oldaná meg a közlekedést.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?