Golf GTI motort kap a VW Polo

Nagyobb motorral izmosodik a VW Polo GTI hatodik generációja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hamarosan érkezik a Volkswagen Polo legújabb, hatodik generációja, amelyből ismét lesz GTI változat - legalábbis a legfrissebb pletykák szerint


Úgy tűnik, hogy a Volkswagennél trendforduló következett be, már ami a downsizingot illeti. A Golfban az 1.4 TSI-t az 1.5-ös váltotta, most pedig úgy hírlik, hogy az új VW Polo GTI változata a korábbi 1.8 TSI helyett a Golfban is megtalálható 2,0 literes TSI-t kapja meg kerek 200 lóerővel és 350 Nm körüli forgatónyomatékkal. A német versenytárs Ford Fiesta ST-ről éppen pár hete írtuk, hogy 200 lóerős 1,5 literes háromhengeres motor dolgozik majd benne. Teljesítményben ugyanazt tudja a két modell, felépítést tekintve ugyanakkor jelentős különbség van közöttük.
Hirdetés

Az új Polo elődjéhez képest az MQB platformnak köszönhetően minden bizonnyal némi plusz súlytól is megszabadulhat, ami jótékony hatással lesz a menetdinamikára. A VW új kisautója az őszi Frankfurti Autószalonon mutatkozik be, a GTI változat néhány hónappal később érkezik majd a piacra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?