Gombokért vették meg a VW orosz érdekeltségeit

Autókereskedő vásárolta meg a VW orosz gyárát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hosszú tárgyalások és jogi manőverezés után a Volkswagen mégiscsak elhagyhatja Oroszországot.

Más gyártók után a Volkswagen is hátat fordíthat Oroszországnak, miután sikerült eladnia helyi érdekeltségeit az Avilon nevű moszkvai autókereskedő hálózatnak. Az üzlet állítólag tartalmazza az évi 225 ezer autó előállítására alkalmas üzemet Kalugában, valamint a teljes VW importőr-szervezetet, raktárakkal, pénzügyi szolgáltatásokkal, elosztóhálózattal együtt. Hogy mindennek mekkora haszna lehet úgy, hogy a Volkswagen nem szállít Oroszországba sem alkatrészt, sem autókat, az autógyár pedig bő egy éve nem termel, azt nehéz megbecsülni. Nem hivatalos értesülések szerint azonban a német gyártó 125 millió eurót így is kapott az eladás során. A hétköznapi ember számára hatalmasnak tűnő összeg autóipari léptékben aprópénz: egy, a kalugaihoz hasonló, korszerű autógyártó üzem felépítése ennek legalább a tízszeresébe kerülne, nem beszélve a teljes ellátórendszer felépítéséről. A Volkswagen számára azonban nyilván fontosabb volt a pénznél, hogy szabaduljon Oroszországtól, amellyel az ukrajnai háború kitörése óta minden kapcsolattartás kellemetlen az európai cégek számára.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2023.05.23. at 04:54
    Permalink

    Hát persze… Jogi manőverezéseknek köszönhetően majd úgyis vissza fognak gyűrűzni Oroszországban pár éven belül… Sőt álnéven vagy valahogy (megvan rá a mód) hogy valójában ki sem mennek onnan csak egy kicsit “sztenderre” rakják az egészet… (Ez persze nem csak a VW-re vonatkozik)
    Most persze képmutatásból játszak az eszüket (kénytelenek) de nem fognak hagyni több millió eurót veszni hagyni üzleti élet nem ilyen… Ha nem lett volna hatalmas nyereség Oroszországból akkor be sem tették volna a lábukat egy “nyugati” cég sem!

    • 2023.05.24. at 00:22
      Permalink

      Nem tudom mire gondolsz, a 2022-es orosz agresszió elején megmondta az összes releváns ország (Kína kivételével) hogy ki fognak vonulni Oroszországból. Ez után a maga tempójában minden ország (német, francia, japán dél koreai) összes autógyára megtette, ez a béke ára, mert ezeket a ruszkikat nem lehet máshogy megfékezni.

      Gyakorlatilag már az elején leállt mindenhol a gyártás, és igazából ha valami akkor azt nem értem hogy miként sikerült a “brilliáns” orosz közgazdászoknak kihozni az a 2%-os csökkenést.
      Oroszország a csúcson összeszerelt közel kétmillió autót.
      Ez 2022ben tökéletesen földbe állt. Toyota, VW, Hyundai gyárai közel nulla autót állítottak elő, és ezzel mindazok bevétele is töredéke lett akik ebből éltek.
      Egy teljes ágazat oda. És persze ez veszteség a VW-nek vagy a Toyotának, de legalább annyira a ruszkiknak is.

      És tudom hogy lelkendezett itt egy cikk, hogy fut a kínai autóexport, de az a helyzet hogy ezzel a ruszkik duplán lőtték magukat lábon: egyrészt kapnak elavult xarokat Kínából, másrészt nem társul hozzá orosz termelés.
      A kínaiak ugyanis nem hülyék, tudják hogy az oroszok térdre kényszerülnek és Kína abszolút monopol helyzetbe került náluk, mivel rajtuk kívül nincs még iparosodott ország aki szóba áll az oroszokkal. Persze ott van India, de tőlük terméket nem kapnak, még a Lavrov is rinyált hogy hegyekben áll a Rupia de nem tudnak mit venni rajta Indiából. Persze odáig már nem ment hogy elismerje, nem véletlenül használják a dollárt standardként a nemzetközi kereskedelemben.

      Így viszont Kína marad nekik és jó eséllyel saját gyártású Passatok helyett kapnak elavult kínai modelleket Kínából, mert a Kínaiak tudják más még annyit se fog adni mint ők.

      • 2023.05.26. at 06:54
        Permalink

        Hát az igazság az hogy éremnek két oldala van. 2% valószínűleg úgy jött ki hogy (persze nagyot mondás is járt hozzá de!) feltehetőleg hogy leállt a gyártás azért még “raktáron” voltak autók amiket el lehetett adni. Igen kivonultak (végül is a politika rákényszerítette őket) de az úgy van hogy 8 éven belül bár mikor ugyan annyiért visszavásárolhatják. Tehát teljes állagmegörzést kell biztosítani az oroszoknak 8évig. Így hogy feltámasztották a Moszkvicsot de szerintem ez csak a kezdet tehát biztos hogy gyártani fognak Kínai autókat oroszoknál és lehet hogy pont a Toyota,VW stb befolyása alatt.
        Hát azért ahogy gnx is írta annyira (mostmár) nem rosszak a Kínai autók sem. Meg azért továbbra is azt mondom hogy orosz mentalitás teljesen más mint az európai! Európában amit délelőtt kiadnak az délutánra már elavult unalmas… Oroszországban új kishaszonjárművek értékesítésének 3 helyen az UAZ Sgr (ismetebb nevén 452) van amit (azért elég sok helyen módosítottak) 1966 óta gyártanak vagy ott van másik példa a Niva (mostani nevén Niva Legend) amit 1977-től gyártanak (jó ugyan az vonatkozik a Nivára is mint az Uazra hogy a külcsín ellenére a belbecs rengeteget változott a típusok bemutatása óta) Tehát annyi nem okoz nekik gondot hogy “elavult” autókkal járjanak.
        Hát a nyugat pont úgy (ha nem jobban) lábon lőtte magát ezekkel az intézkedésekkel mint az oroszok! Hosszú távon majd itt európában is meg lesz a hatása hidd el…
        Most az hogy ki az agresszor arra csak megint azt lehet mondani hogy az éremnek két oldala van…

  • 2023.05.23. at 11:49
    Permalink

    Én tényleg elhiszem hogy nyomás alatt megy ki Oroszorzságból, főleg hogy a németek pénzelik az ukránokat meg szankciókat is fogadnak el.
    Putyinnak jó az egyre kitűnőbb Kínai technika ami hellyel közzel felveszi a versenyt a nyugatival sőt akár le is lépi bizonyos szinten.
    Fáj ez minden nyugati gyártónak, de jól tudhatták ha belépnek egy nem demokratikus országba főleg ha automhatalom szintű vagy óriási, (nem porbafingó kis korrupt ország) akkor mindenük odaveszhet, itt legalább mentették amit bírtak (ezek szerint csak töredékét).
    (Nálunk még a betonalapot is feltörné egy ilyen cég ha hasznot remél belőle, hiába 100% állami támogatásból épült.) Oroszországnak csak nyereség ha kivonul a nyugati helyette jön a keleti.

Vélemény, hozzászólás?