Gördeszkára építene autót a Citroën

Így képzeli el az önvezető jövőt a Citroën

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Érdekes jövőképet vázolt fel a Citroën két másik francia nagyvállalat, az Accor és a JCDecaux közreműködésével. A középpontjában az önvezető autózás áll, vagyis mozog.

Mivel a városok lélekszáma egyre csak növekedik, megoldást kell találni a zsúfoltságra, ami szintén nem fog csökkenni a közeljövőben. Az önvezető járművek megjelenésével enyhülhet ugyan a városok zsúfoltsága, de ezek a megoldások középtávon nem gazdaságosak, mivel az autonóm vezetési technológiák költségei a felhasználási arányhoz képest magasak. A Citroën is felvázolta a saját ötletét, ami lényegében csupán egy padlólemez, amire különféle felépítményeket lehet szerelni. Az ötlet legzseniálisabb része viszont az, hogy ezeket a felépítményeket nem csak az autóipari szereplők tervezhetnék. Lehet például egy szállodalánc is a beszállító, ami a rá jellemző kabint készítene és így tovább. Épp ezért a Citroën, az Accor és a JCDecaux úgy döntött, hogy összefog és The Urban Collëctif néven létrehoz egy kreatív és elkötelezett közösséget. Ebből született a Citroën Autonomous Mobility Vision elnevezésű, nyílt fejlesztésű modellen alapuló koncepció. ennek az alapja az a bizonyos önvezető elektromos járműalap, amit egyszerűen csak Citroën Skate néven emlegetnek. erre épülhetnek az úgynevezett mobil kapszulák, azaz podok, természetesen különféle funkciókra optimalizálva. Az alap és a mobilitási szolgáltatások szétválasztásának köszönhetően a koncepció nagy előnye, hogy az önvezető technológia maximális használata mellett nagyszámú szolgáltatást tesz lehetővé. A The Urban Collëctif projekt keretében tervezett podok jól illusztrálják a szabad fejlesztésben rejlő lehetőségeket. Egyelőre csak 3 ötletet vázoltak fel: ezek a városi mobilitás exkluzív élményét nyújtó Sofitel En Voyage, a közlekedés közben végzett sportolás újfajta módját kínáló Pullman Power Fitness és a JCDecaux City Provider névre hallgató, innovatív „on demand” mobilitási szolgáltatás. A padlólemez a különleges kerekekkel egyébként 2,6 méter hosszú és 1,6 méter széles. Magassága 51 centi, maximális sebessége pedig 25 km/h. Kiemelve az egyik podot, például a szálloda által készítettet jól látszik, hogy egy kisautó, avagy egy kompakt jármű méreteivel rendelkezhet a végleges masina, mert a Sofitel En Voyage 3145 milliméter hosszú lett, míg a szélessége 1790 mm, a magassága pedig 1963 mm. valószínűleg a jövőben még több különféle podot mutatnak majd be, ahogy egyre többen felfedezik maguknak a koncepcióban rejlő lehetőségeket.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?