Gordon borult, Coma vesztett, Szalay vesztegelt

Dakar: drámák az utolsó előtti napon is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ahhoz képest, hogy mindjárt vége a 2012-es Dakar-ralinak, az új helyszín és a technikai sportok kiszámíthatatlansága miatt még mindig bőven van miről beszámolni.


A negyedik dél-amerikai Dakar-rali utolsó előtti szakaszát Nasca és Pisco között rendezték, s ez a perui nap volt a legnehezebb mind közül, mondták nem kevesen a szelektív után. Dűne dűnét követett, a mély homok, s a beláthatatlan, kiszámíthatatlan terep sokakkal kibabrált. Akik nem ásták el magukat, mármint gépüket, azok más kiásában segédkeztek, illetve azért vesztegeltek, mert elállta az "utat" az elakadt jármű... Megint másoknak elfáradt a technikája, de olyan is volt, aki az óceánparti fövenyes száguldás során dobta el a vasat.
Aki borult, de nem kicsit, hanem rettenet nagyot, az Robby Gordon volt, ki más. Gyilkos tempót diktált a szakasz elején, hatalmas előnnyel vezetett, de még többet akart: bizonyítani, hogy az őt lecsalózó minisek őhozzá és Hummeréhez képest legfeljebb kislányok. Elsokallt, fejre állt, a nézők állították talpra. Navigátorával együtt épségben megúszta, s a kissé átrendezett H3-assal végül elbotorkált a célig, de az időveszteség okán összetett negyedik helyét is bukta. Nem mintha eleve ne zárták volna ki, ő mindenesetre fellebbezett, szédületes PR-kampányba fogott, és ezt is jól csinálja, nem csak látványosan, gyorsan és veszélyesen vezet...
Ezalatt Peterhansel csendben, szépen bebiztosította győzelmét, a tizediket. Autóval a negyediket. Szalayék kikerültek a top20-ból, mert bár az utolsó ellenőrzőpontnál még a szenzációs 12. helyen haladtak át, utána úgy beragadtak Isabelle Patissier mögé, aki éppen mélyen elásta magát a homokban, hogy egy órát kellett várniuk, mire a francia versenyző tovább tudott haladni.
A motorosok Coma előnyével rajtoltak, majd Coma drámájával értek be: a címvédő KTM-jének váltójában elment az első egy-két fokozat, sokat vesztett - Despres köszönte, s karnyújtásnyira van a győzelemtől. Mondtuk még a Dakar előtt, hogy a sorminta a francia sikerét ígéri, csakhogy a spanyol rá akart cáfolni a szokásra, miszerint az egyik évben ő, a másikban a nagy rivális nyer... Mára - 254 km etapon túl - mindössze 29 km gyorsasági maradt, cél a cél, Lima.
A 13. szakasz eredménye, motorosok (élmezőny)
  1. Rodrigues (portugál, Yamaha) 3:21:16 ó
  2. Despres (francia, KTM) + 47 mp
  3. Viladoms (spanyol, KTM) + 3:00 p


quadosok
  1. Maffei (argentin, Yamaha) 4:00:42 ó
  2. La Fuente (uruguayi, Yamaha) + 7:04 p
  3. A. Patronelli (argentin, Yamaha) + 8:16 p


autósok
  1. Peterhansel, Cottret (francia, Mini) 3:09:47 ó
  2. De Villiers, Von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota) + 8:29 p
  3. Novickij, Schulz (orosz, német, Mini) + 12:55 p

  1. ...38. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel) + 2:43:52 p

kamionosok
  1. Kargyinov, Gyevjatykin, Mokjejev (orosz, Kamaz) 3:33:27 ó
  2. De Azevedo, Justo, Martinec (brazil, brazil, cseh, Tatra) + 20:14 p
  3. Stacey, Van Goor, Der Kinderen (holland, Iveco) + 22:09 p


összetett állás, motorosok (élmezőny)
  1. Despres 43:01:54 ó
  2. Coma (spanyol, KTM) + 56:03 p
  3. Rodrigues (portugál, Yamaha) + 1:11:27 ó


quadosok
  1. A. Patronelli 52:30:49 ó
  2. M. Patronelli (argentin, Yamaha) + 1:19:48 ó
  3. Maffei + 2:15:39 ó


autósok
  1. Peterhansel, Cottret 38:28:51 ó
  2. Roma, Perin (spanyol, francia, Mini) + 42:57 p
  3. De Villiers, Von Zitzewitz + 1:15:09 ó

  1. ...21. Szalay, Bunkoczi + 18:21:12 ó


kamionosok
  1. De Rooy, Rodewald, Colsoul (holland, holland, belga, Iveco) 44:49:45 ó
  2. Stacey, Van Goor, Der Kinderen + 53:16 p
  3. Ardavicsusz, Kuzmics, Turlubajev (kazah, orosz, kazah, Kamaz) + 1:48:25 ó

Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?