GT és elektromos is van belőle – íme az új Peugeot 2008

Lehetett rá számítani, megérkezett a Peugeot 2008 második generációja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Peugeot már 6 évvel ezelőtt is jó lóra tett azzal, hogy a 207 SW utódjaként a 2008 SUV-t indította útjára. A második generáció természetesen a márka mai formanyelvét hozza, akár elektromos hajtással is.


Nem várt sokat a Peugeot a 208-as után a 2008-as bemutatásával, ami túl sok meglepetést voltaképp nem, újdonságot annál inkább hoz. Ez is a márka, pontosabban a PSA konszern új CMP padlólemezére épül, akárcsak a friss 208-as vagy az Opel Corsa-e. Természetesen nagyobb náluk és az első 2008-asnál is, utóbbit 14 centivel túlnőve 4,3 méter hosszú, tengelytávja 6 centi többlettel 2,6 méter. Leginkább talán a csomagtér nőtt, ami 74 literrel, 434 literesre bővült - függetlenül attól, hogy milyen hajtást kap az autó.
Hirdetés
Összkerékre nem kell számítani, mindegyik 2008-as fronthajtású lesz továbbra is, ám a Peugeot Grip Control ESP hangolása lejtmenetvezérlővel és visszagurulásgátlóval szerepelhet, motorból pedig háromhengeres benzines, négyhengeres dízel és tisztán elektromos is van már. A PureTech benzines 100, 130 és 155 lóerővel érhető el, az alapváltozat csakis manuális váltóval, a 130 lóerős már a 8 fokozatú automatával is, míg a GT verzió privilégiumának számító 155 lóerős mindenképp az előbbi (EAT8) váltót kapja. A 1,5 literes BlueHDi turbódízel 100 lóerőse 6 fokozatú kézi váltós, a 130 lóerős az EAT8 váltót kapja. A 208-as és az Opel Corsa-e után itt is elérhető lesz a 136 lóerős, 260 Nm nyomatékú elektromos változat, ami 50 kWh-ás akkumulátorával 310 kilométeres hatótávot adó. Utóbbi korrekt érték, de a nagyobb homlokfelület miatt elmarad a 208-as 340 kilométerétől. Megerősített otthoni csatlakozóról az elektromos 2008-as 16 órás töltési időt ígér, fali (Type2-es) töltőről három fázison 11, egy fázison 7,4 kW felvételére képes, ami 5 óra 15 perces és 8 óra közötti töltési időt ígér. Van továbbá egyenáramú (DC) villámtöltés is CCS csatlakozóval és akár 100 kW-os tölthetőséggel is, ami a megfelelő töltőknél 30 perces 80 százalékos akkutelítést ígér az aktív hűtésű akkumulátornak. Az elektromos verzió különlegessége még, hogy a hatékony hőszivattyús klíma mellé egy 5 kW-os fűtőbetétet is kapott, ami bár jelentős fogyasztású, gyorsan felfűti az utasteret, és persze csak rövid ideig alkalmazandó, az előfűtés a My Peugeot okostelefonos applikációból is indítható. Az akkumulátorra 8 év/160 000 km garanciát adnak, igaz, azt garantálják csupán, hogy 70% alá nem fog csökkenni a hasznos kapacitása, ami nem egy túlzottan bátor ajánlat.
Mindegyik 2008-asra jellemző lesz, hogy formanyelve elöl leginkább az új 208-asra, hátulról a 3008, 5008, meg persze az 508 modellekre emlékeztető. A beltér ugyancsak jól hozza a márka mai jellemzőit, kis méretű kormányt, magasra emelt 3D műszeregységet - animált üzenetmegjelenítéssel, középen pedig HD felbontású érintőképernyőt. A sofőrsegédek mellett sok más mellett távolságtartós, araszolófunkciós tempomat, sávtartó automatika, távfény asszisztens, táblafelismerő és parkolóautomatika egyaránt említhető. A fényszórók lehetnek LED-esek, a felnik akár 18 colosak. Alap és opciós ellátmányával egyaránt nagyobb kategóriákat idéz a 2008, ami egyes piacokon már idén piacra lép, Európa számára a spanyolországi Vigóban, a kínai piacra Wuhanban fog készülni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.06.20. at 12:46
    Permalink

    Nekem 308SW-m van, az ~4.6 méter hosszú, ez meg “városi kisautóként” 4,3 méter..

    Tegnap, amikor bemutatták, nagyobb sikere volt, mint az új 508-nak. Nekem jobban tetszik a 3008-5008 vonalnál is és van egy tippem, ezen két model kárára fognak most rengeteg második szériás 2008-t eladni. Az biztos, hogy aki most vett volna PUG SUV-t, az ki fogja várni azt a fél évet.

  • 2019.06.20. at 13:02
    Permalink

    Jahh, már lehet konfigurálni az 508SW-t is, kezdőár 130LE kézi hatos diesellel Active szintnél 33e€, 180LE-s benzinnel automatával 36e. GT 225LE benzinnel 47e€, 180LE diesel 50e€.

Vélemény, hozzászólás?