Guinness világrekordot döntött a Subaru

A legnagyobb amerikai autós felvonulás a Subaru nevéhez fűződik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az elmúlt hétvégén rendezték a Subiefest 2020 elnevezésű találkát, ahol rengeteg Subaru fanatikus jelent meg a járművével.

Évről-évre megrendezik az USA-ban a Subiefestet, amely még a koronavírus okozta járvány árnyékában sem veszített népszerűségéből. Sőt, jóval többen jelentek meg rajta, mint a tavalyin. Így sikerült megdönteni egy Guinness-rekordot, egészen pontosan annak köszönhetően, hogy 1751 Subaru vonult fel a rendezvényen, szemben a tavaly megjelent 549 autóval. Ám ez nem csak öncélú cirkálás volt, hiszen a szervezők idén nem szedtek belépődíjat. Helyette arra kérték a résztvevőket, hogy támogassanak élelmiszerbankokat. A Feeding America két helyi élelmiszerbanknak juttatta el a felajánlásokat, amelyekből 241 800 ételadagot tudnak elkészíteni, ám ezt a Subaru amerikai leányvállalata kiegészítette még úgy, hogy 500 ezer adagot adhassanak a rászorulóknak. És ez még csak egy része a Subaru jótékonykodásának, hiszen a vállalat megegyezett a Feeding Amercia szervezettel, hogy 50 millió adag étel költségeit vállalja magára.
Hirdetés
Az összejövetelen egyébként megmutatták az új BRZ-t is, persze csak álcázva. Egyelőre arról sincs hivatalos információ, hogy milyen motor duruzsol benne, de állítólag 2,4 literes boxer. Egyes információk turbófeltöltőről is értekeznek, a teljesítményt pedig valahol 220 és 300 lóerő közé várják.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?