Gumiteszt – szinte a szomszédból, dél-koreai győzelemmel

Nevesebb abroncsgyártókat is maga mögé utasított a Nexen a GTÜ/ACE/ARBÖ gumitesztjén

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az újabb német-osztrák gumiteszt a kompakt autók méretosztályában igazán olcsó abroncsokat nem próbált, a nevesebbek közül viszont legalább egyik sem vérzett el.

Hiába itt a jó idő, saját gumitesztünk még mindig késik, ugyanis az abroncsgyártók szállítmányai is. Még mindig nem állt össze az alapvető tesztkontingens, így aztán amellett, hogy tavalyi (itt látható) eredményeink alighanem továbbra is mutathatnak valami irányt a most már igen aktuális nyári gumira váltáshoz, érdemes megnézni a külföldi teszteket is. A legnagyobb német autóklub, az ADAC és az Auto Bild tesztjét már mutattuk (lásd itt és itt), most pedig nézzük a második legnagyobb német autóklub és részint osztrák partnereinek tesztjét! A germánok már a kompakt kategória ma leginkább jellemző méretében, a 225/45 R17-es méretosztályban tettek próbára 9 garnitúrát. Igen, az új autók piacán már ez a listavezető, arra viszont még alighanem várni kell egy kicsit, hogy a 14,8 éves átlagéletkorú hazai autópark kövesse ezt. A kompakt kategóriában nem csak a gumik mérete, hanem az autók tudása is egyre nő, ez pedig az abroncsokkal szemben is mind komolyabb elvárásokat támaszt. Nézzük például a teszthez használt Volkswagen Golfot, 1974-es debütálásakor a 850 kilogrammos modell csúcsmodellje is csupán 70 lóerős volt, ma pedig egy Golf - annak ellenére, hogy egy viszonylag szerény tömegű modell - csaknem 1,3 tonnával és 110 lóerővel startol. Ezt pedig az abroncsoknak is ki kell szolgálniuk, hiszen egy mai alap Golf is úgy megy nagyjából, mint egy '70-es évekbeli Mercedes-Benz 450 SE. Persze nyilván stabilabban is fut, hiszen míg utóbbi 205/70 R14-es abroncsokat hordott, ma már a Golf is legtöbbször 225/45 R17-es gumikat hord - még ha az alap gumija továbbra is a saját tesztjeinken alkalmazott 205/55 R16.
Hirdetés
De ahogyan autóból is érdemes a (bár kiváló, de a lehető leginkább német) Volkswagenen és a Mercedes-Benzen túl további márkákra pillantani, úgy a gumiabroncsok piacára is igaz, hogy a jól ismert, nagy nevű márkák termékein túl is kaphatunk jót. Kiválóan bizonyítja ezt az osztrák-német, a németországi Contidrom tesztpályán, de az ACE, az ARBÖ és a GTÜ szakemberei által készített gumiteszt, ugyanis nem a "hazai termék" bizonyult a legjobbnak. Pontosabban csak félig-meddig.
Hirdetés
Az egy hétig végzett, minden mérését 10-szer ismétlő teszt elég sok kritérium szerint pontozta az abroncsokat, ezek közül egzakt eredmény, hogy 100 km/óráról fékezve száraz úton a Continental Premium Contact 6 adta a legszerényebb, 34,5 méteres féktávot, de a jónak számító mezőnyből a legrosszabb gumikkal is 36,1 méteres fékút adódott. A szórás csekély, de a bő 1,5 méteres féktáv-különbség azt jelenti, hogy ahol a Contival már állt a Golf, ott a sereghajtókkal még akár 20 km/órás tempóval haladt. Ugyanakkor az is megjegyzendő, hogy a kilencvenes években a 40 méteres féktáv is elismerésre méltó volt még. Vizes aszfalton a teszteltek közül a Michelin Primacy 4 adta a legrövidebb, 100 km/óráról 48 méteres fékutat a Contidromban, itt a legrosszabb eredményt a Maxxis hozta 56,9 méterrel, míg a mezőny zöme 52,1-53,9 méter közöttit produkált. A fékút azonban csak az egyik tényező, az összes száraz versenyszám pontozása alapján az irányíthatóságával remekelő (és a tesztet is megnyerő) Nexen N Fera SU2, míg a vizes versenyszámokban a Falken Azenis FK510 lett a legjobb.
Hirdetés

Az összesen elérhető 180 pontból megszerzett 157 ponttal végzett az élen a Nexen N Fera SU2, a Nokian Wetproof 153 ponttal lett második, míg a Falken Azenis FK510 és a Maxxis Premitra 5 egyaránt 152 pontot elérve kapta a megosztott harmadik helyet.

Az előbbieken túl nagyon ajánlott minősítést szerzett még a 151 ponttal végző Michelin Primacy 4. Érdekesség, hogy az "ajánlott" eredményt elérők közül a Continental Premium Contact 6-tal azonos (152) pontszámot ért el a Hankook budget márkájának számító Laufenn S Fit EQ+ abroncsa (így mindketten ötödikek, míg hatodik 144 ponttal a BF Goodrich Advantage, hetedik 143 ponttal a Goodyear EfficientGrip Performance 2 lett. Ez a mezőny a pontszámokból is láthatóan igencsak szoros, korrekt végeredményt hozott. Nem titok, saját tesztünkre olcsóbb versenyzőket is verbuválni kívánunk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?