Gumiválasztás: biztonság helyett a spórolás vezérli a magyarokat

Egyre tudatosabban, mégsem feltétlen bölcsen választanak abroncsot a magyar autósok

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem lehet eleget hangsúlyozni a megfelelő gumiabroncsok fontosságát, ha elkopottakon autózunk, baleset esetén a biztosítóra sem számíthatunk.


Négy - autótípustól függő méretű - tenyérnyi felület, ennyin érintkezik autónk az úttal, ekkora felületen kell tudni létrehozni a lehető legjobb tapadást. Nyáron havas és jeges úton ugyan nem kell helytállniuk az abroncsoknak, kánikulában és esőben azonban igen. A hazai autósok azonban nem elsősorban a közlekedésbiztonságra gondolva választanak gumiabroncsot - derül ki a Bridgestone felméréséből.
Hirdetés

A 2008 óta hazánkban (Tatabányán, teljesen automatizált üzemben) is gyártó Bridgestone közel 70 szervizműhely vezetője körében végzett felmérése szerint

a magyar autóvezetők döntően költségcsökkentési okokból cserélik le téli abroncsaikat nyári gumikra.

Noha a tavaszi-nyári zivatarok során akár 15-20%-kal is rövidebb fékúttal bír az autónk nyári abroncsokon, a megkérdezett szervizműhelyek vezetői szerint

a magyar autósok inkább azért váltanak nyári gumikra, mert így kevesebbet fogyaszt majd az autójuk és nem koptatják a drága téli abroncs szettet.

A magyar közlekedésbiztonsági kultúra fejlődését mutatja ugyanakkor, hogy a felmérés szerint az autóvezetők több mint 50%-a már a Bridgestone által is ajánlott 2-3 mm-es profilmélység elérésekor új nyári gumit vásárol.
Szezonokban mérhető a megtakarítás
A Bridgestone szerint körültekintő vezetéssel és az évszaknak megfelelő, átlagos futással és kopással számolva a téli abroncsaink 2-3 szezonon át is biztonságosan használhatóak, de a tavaszi-nyári időszakot a téli gumi rosszul tűri, és a fokozott kopás miatt akár 1-2 szezont is lefaragunk az élettartamukból. További költségtényező a megnövekedő üzemanyag fogyasztás, mivel a tavaszi-nyári útviszonyok között akár 10%-kal is többet fogyaszthat autónk, ha téli abroncsokon hajtjuk, ami autókategóriától és a havonta megtett kilométerektől függően éves szinten 10-25 ezer forintos többletkiadást is eredményezhet.

Vajon átvernek az öreg gumival?
Ma már szinte mindenki tudja, hogy mi az a DOT szám - az abroncs oldalfalán megjelenített 4 jegyű szám, amelynek első két számjegye az abroncs gyártási évének hetét, utolsó két számjegye a gyártás évét jelöli, a vásárlók előszeretettel nézegetik is. Sokan úgy gondolják, hogy átverik őket, ha tavalyi, tavalyelőtti abroncsot kapnak. A gumi azonban nem tejtermék, (megfelelő tárolás esetén) nem romlik meg. Egy abroncs maximum 5 évig is újnak számít, vagyis megfelelő tárolás mellett egy 4-5 éves gumi ugyanolyan teljesítményi mutatókra képes, mint egy pár hónapja a gyártószalagról legördülő abroncs. A gumiabroncs maximális élettartama 10 év, így ezen időtartam felett akkor is szükséges a csere, ha az abroncsunk profilmélysége az ajánlott érték felett lenne.

Nem tolódik, hanem rövidül a téligumis szezon
Számos autóvezető gondolja úgy, hogy ha csak november-december környékén állt be a téli időszak, úgy nyugodtan fennhagyhatják a téli abroncsokat az autón, hiszen száraz időszakban azzal úgysem ártanak a guminak. Ők viszont nagyot tévednek, nyárigumitesztünk egyértelműen megmutatta, hogy akár néhány vészfékezés is tönkretehet egy téli gumit. Erről jellemzően tudnak is az autósok. A Bridgestone által megkérdezett szervizműhely-vezetők 70%-a szerint a magyar autósok döntően úgy vélik, hogy a téli abroncsok nyári időszakban való használata alapvetően az abroncs fokozott kopásával jár, de a szervizvezetők tapasztalatai szerint csak minden harmadik autós ismeri a hosszabb féktáv, a magasabb zajszint, vagy a magasabb benzinfogyasztás problémáját, melyeket szintén kivétel nélkül megmutatott a saját, persze a nonstopgumival és a Groupama Tanpályával is közös tesztünk is.
„Érdemes már most átcserélnünk a téligumi-szettet nyári abroncsokra, ugyanis az egyre melegebb tavaszi időszak beköszöntével ez nemcsak költséghatékonysági, de közlekedésbiztonsági szempontból is okos döntés. A téli és nyári abroncsok gumikeveréke jelentősen különbözik egymástól, ezért más hőmérséklet tartományban képesek jó tapadást és kormányozhatóságot biztosítani. A téli abroncsok lágyabb gumikeveréke a tavaszi-nyári időszakban kevésbé tapad a meleg útfelületen, így száraz úton 10-15%-kal, nedves útfelületen akár 15-20%-kal is hosszabb fékúttal rendelkezik az autónk – vagyis az aktuális sebességtől függően akár több mint egy egész kocsihosszal később állunk csak meg” – mondta Barcsik Ákos, a Bridgestone Magyarország Kft. főmérnöke.
A márkás gumi nem csak rangot, biztonságot is ad
Gumitesztjeink rendre megmutatják, hogy nem kidobott pénz, ha budget- vagy középkategóriás helyett prémium abroncsokat vásárolunk. Az idei teszt összesített listáján első helyen végzett Bridgestone Turanza T001 prémium nyári abronccsal szerelt tesztautó 60 km/óráról vészfékezve nedves útviszonyok között 1,6 méterrel hamarabb állt meg egy kopott, de még nem elkopott prémium nyári abroncshoz képest, míg a használt középkategóriás téli abronccsal szerelt autó már csak 5 méterrel később volt képes megállni. Vészfékezéskor pedig nem méterek, hanem centik is dönthetnek.
Számít a profilmélység is
A megfelelő profilmélység nemcsak télen, de nyáron is kulcsfontosságú. A Bridgestone által megkérdezett szervizműhelyek vezetői egyetértettek abban, hogy nyári abroncsok esetében nem érdemes az autóvezetőknek addig várniuk, amíg azok profilmélysége eléri a törvényben meghatározott 1,6 mm-es minimumot, hiszen egy nyári gumi már 2-3 mm-es profilmélység alatt is jelentősen veszíthet a teljesítményéből nedves útfelületen.

Kopott nyári gumikon és nedves útfelületen drasztikusan megnövekszik a vízen való felúszás, az úgynevezett aquaplaning veszélye.

Ijesztő, amikor gyakorlatilag megszűnik a közvetlen kontakt az abroncs és az útfelület között. Míg egy új nyári abroncs akár 10 liter vizet is képes kiszorítani maga alól, addig ez a vízmennyiség egy alacsony profilmélységű gumi esetében 3-4 literre csökken, vagyis nemcsak a féktávolság növekszik meg, de az autónk irányíthatósága is jelentősen csökken. A magyar autósok erre már egyre tudatosabban figyelnek, ugyanis a szervizműhelyek tapasztalatai szerint minden második magyar autósok már a 2-3 mm-es profilmélység elérésekor új abroncsot vásárol.

A végső érv: a biztosító sem fizet
Kulcsfontosságú végső érv szól a megfelelő profilmélységű nyári abroncsra való váltás mellett: ha balesetet okozunk és a vizsgálat során felmerül a balesetet kiváltó okként az abroncs nem megfelelő állapota, úgy a helyszínelő rendőr elsőként vizsgálja majd a profilmélységet.

Ha pedig kiderül, hogy a baleset oka valóban az elkopott gumi volt, úgy nemcsak eljárást indítanak velünk szemben, de a biztosítónk sem fogja kifizetni az okozott kárt, sőt a teljes kárköltséget ránk terheli majd.

Így valóban nemcsak költséghatékonyabb, de biztonságosabb megoldás is megfelelő abroncsokon útra kelnünk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    Egyik fórumtársat is körbe röhögték a gumisok mert Michelin CC gumit rakatott fel. Pedig nagyon jók vele a tapasztalatok.

    “yoko r888”

    Ez gondolom Toyo R888 akart volna lenni.

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    Akartam még mondani. A felsoroltakon kívűl van a gumiknak még egy jelölése, amit elsősorban a prémium gyártók, illetve az első szerelést az autógyárakhoz szállító cégek alkalmaznak. Ez pedig az autógyárak ketbetüs vagy egy számot tartalmazó jelölése. Ez nem azért fontos, mert gumit a tengelytávra tervezik. Gondolj bele, miért lenne fontos a tengelytáv? A gumi nem érzékel olyat. Terheléseket, esetleg összetartást érzékel. Viszont, egy egy autógyár speciális keveréket igényelhet saját ízlése szerint. Mondjuk jobban preferálja, hogy csendesebb és vizes úton jobban megáll az autó, de nem számít annyira a gördülési ellenállás.

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    Fontos az is, amikor lecserélsz, egy 6-7-10 éves gumit, akkor hirtelen nagy javulást tapasztalsz, de amikor kopik akkor hozzá vagy szokva az érzéshez, hiszen folyamatos. Így a kritikus tartományokat lejjebb helyezed automatikus módon. Persze, ezzel nem azt mondom, hogy a Conzinentál gumi nem jó főleg, hogy nem jobb, mint egy alapkategóriás versenytárs. Mégis érdekes, hogy egy hivatalos mérésen a legtőbb gyártó képes C-B-A vizes viselkedésű abroncsot kiállítani. Ettől még a prémium, jobb átlagos teljesítményt nyújt mindenbe. Fékezés száraz úton hidegben, tartósságát, irányithatóság és érzése. De megállni a vizes aszfalton nem fog előbb, mint némelyik jóval olcsóbb gumi.

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    A helyzet az, hogy nem. A gumi méret, sebesség, és teherbírás adatait kell csak figyelni. Azaz, szélesség (pl. 175, 195, 225, stb.). Peresség, vagyis a szélességhez mérten az oldallal magassága százalékban (pl. 65, 45℅, stb.). A felni átmérő (R15, 16, 17). Sebesség index pl H, V, Y, stb. Súly index. Lényeg, az adott autóra a gyártó által megadott, illetve a súly és sebesség indexnél azzal megegyező vagy nagyobb lehet a választható gumi. Léteznek váltó méretek, de ahhoz más felni kell. Bár egy adott felni is enged egy kis mozgásteret. Pl az enyém nem csak 225/45 R17 hanem a 215/45 vagy 50 R17 is felszerelhető, illetve a 235/40 is felmehet.

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    Nos kétféle szervizes van. Az egyik azt nézi, hogy neki melyikből van haszna.. A másik, a becsületes fajta arra összpontosít, hogy az adott kocsira melyik való. Az a gumis akihez járok ez utóbbi típusú régi szaki. Először Klebert kértem, mert egy ismerősöm ugyanilyen kocsiján is Kleber van. Erre csak legyintett és annyit mondott, hogy ez nem divat kérdése.. Elővett néhány táblázatot megnézte a gyári ajánlásokat és az önsúly volt az első kérdése. A gumi máskép tapad, ha a kocsi könnyű és máskép, ha nehéz.

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    Nemcsak ezt kell nézni! A gumik besorolása az egy általános dolog. A jó gumis eleve tudja, hogy a kocsi önsúlyához, futóművéhez melyik a legjobb. Én egy gumis szakemberre bíztam a dolgot. Megnézte a táblázatait és azt mondta, hogy két gumi lenne jó a kocsimra. A Barum Brillantis, és a Continental Premium. Nos az utóbbit választottam 40%-kal drágábban. Hiába írja a neten a mitudommilyen minősítő intézet az A-B-C stb. meghatározásokat, azok abban az esetben igazak, ha a kocsi önsúlyával, nyomtávjával, futóművével, stb. összhangban vannak.

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    Nos nemrég cseréltem le a garnitúrámat Continental Premium Contact 5 csúcsminőségű nyári gumikra. Elképesztő a különbség, és döbbenetesen jó az egyenesfutás. A legmeghökkentőbb volt számomra, hogy egészen rövid kis fékezéssel lehet megállni. (Furcsa volt az ABS ideges reagálása is a jól fogó gumikra.)
    Mindenkinek melegen ajánlom, hogy a legjobb minőséget vegye, ez kb. 40%-kal drágább, de megéri!

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    Itt is, mint annyi más autós honlapon, nagyon szeretik a gumis cikkeket. Ezért lenne egy javaslatom. Úttanná kéne nézni, hogy mit is jelent és hogyan mérik az EU-s gumi besoroló címkéket. Csak egyetlen példa, a 225/45 R17-es méretosztályból.
    Akciósan a Hankook K125 Ventus Prime 3 XL 23 900 forint/db. Ez a gumi C fogyasztási (gördülési ellenállás, az A a legjobb) és A vizes (viselkedés és aquaplaning, az A a legjobb itt is) besorolási minősít szerzett 72 dB zajkibocsátás mellett. Ebben a kategóriában a legolcsóbb gumik 15 000 forint környékén kezdődnek. Pl. a Kormoran GAMMA B2 XL, ami E és C értékkel valamint szintén 72 dB zajongva kelleti magát 15 400 Ft környékén. Igen ám, de! A Laufenn LK01 S Fit EQ (Hankook termék, a másodvonal) már C-C hoz, szintén 72 dB mellett, 17 044 forintért. A Nexen N-Fera SU1 XL (szintén koreai márka, Csehországban épített nagyobb gyárat, mint a Hankook nálunk) már C-A tud 69 dB mellett 21 369 forintért. A japán Falken ZE914 XL C-B és 71 dB 24 222 Ft áron. A Bridgestone POTENZA ADRENALIN RE002 FR F-C 71 dB 29 099.- ért. A Pirelli CINTURATO P7 (ilyen van nekem) B-B 71 dB 29 213 Ft. A Goodyear EFFICIENTGRIP FP E-B 68 dB 30 567 Ft (még hogy efficent!). A Dunlop SP SPORT FASTRESPONSE MFS E-B 70 dB 30 788 Ft. A Continental ContiSportContact 3 FR F-B 72 dB 32 485 Ft. AMichelin PRIMACY HP GRNX MO E-B 70 dB 34 254 Ft.
    Az árak a hozzám közeleső gumis webes felületéről származnak. Tény, hogy a legtöbb prémium márka szinte valamennyi gumilya tud C-A, B-A, B-B minősítést. Amit bemásoltam az hat prémiumból (Michelin, Bridgestone, Dunlop, Goodyear, Pirelli, Continental) azok a rosszabbak voltak, azaz a Pirelli C7 a legjobb, de abból is van E-B jelölésű. A Hankook-ot, a Falken-t, Toyo-t, Fulda-t, Vredenstein-t Uniroyal-t, Nokian-t, Firestone-t, esetleg a Kumho-t, a Barum-ot, Nexen.t, Semperit-et a másodvonalbeli, vagyis a jó ár/érték arányú gumik kategóriájába sorolják a nemzetközi honlapok. Ezeket mindenki ajánlani szokta, mondván hogy annyira nem kiegyensúlyozottak, de semmiben sem rosszak és van néhány dolog, amiben még el is érik az élmezőnyt. A Kormoran, a Matador, Laufen, Viking, Sebring, Infinity a futottak még jobb és rosszabb képviselői. Ha csak a biztonság oldalárol közelítünk, akkor kérdem én, miért lenne rosszabb egy Nexen C-A minősítése 17 000-ért, mint egy Micheline E-B 34 ezresért? Kicsit hangosabb, de még ez sem mindég igaz. Ahogy mondtam, a prémiumok tudnak B-A is. Érdekes módon, a sebesség index sokat számít (V, W, Y, ZR) de némely esetben a súlyindex is beleszól (ebből itt csak kettő az általános 91 és 94-es). Lehet, hogy hamarabb elkopik egy Nexen, de mit számít? Fele annyiba kerül. Amúgy is a gumisok már a 4 évente vagy 30 000 km után cseréljük szólamot erőltetik. Ha ennyire szar lenne egy 4 éves Pirelli, akkor vehetek Kormoránt is azt meg három év múlva cserélném és még így is jól járnék. Kedves autós újságíró, Ti lecserélitek az abroncsot 4 év 30 000 km után? Hány éve vezettek? Én 24. Voltam a Tárában a legnagyobb hóban 8 éves Micheline Pilot Alpin 205/55 R16-os téli szettemmel 2012-ben. De már a régi Skoda 120L gépkocsimmal is közepesen kopott Barum téli gumival 96-ban. Szerintetek?

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    Egyet értek, a 4mm profilmélység sok szempontból jobb, mint a 2mm,
    DE kissé csúsztat a cikk. A vizsgáló rendőr, meg a biztosító is az 1,6 mm követelményt nézni, ez az, amit be kell tartani, nem szubjektív (“nagyon kopott”, “már nem biztonságos” …) jellemzőket néznek.

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    igen, megint a mellébeszélést és haszonszerzést l átom a cikkben én is….hogy vegyél minden héten prémium gumit negyed millióért, hogy ne legyen baj ! de vezetni, azt vezethetsz hülyén ! és akkor ott a képen egy jó gumival kicsúszott kocsit szúr be Katona úr éppen 😀 😀 :D:D legalább a gumi lett volna slick…. a képből egyértelműen az jön le, hogy jó gumival is ki lehet csúszni, ha hülye vagy.

    másrészről, egy prémium minőségű nyári kopottan ugye jobban tapad szárazon 😀 de ugye nedves úton is, hiszen nagyobb felületen érintkezik (kevesebb barázda, mivel kopott)…egyedüli dolog az aquaplanning, de az meg ugye már egyszer kifejtettem, hogy lutri, hiszen 100%-os gumival is kicsúszhat az ember. és akkor még nem is beszéltünk az UTCÁRA ENGEDÉLYEZETT SEMI SLICKEKRŐL…. :D:D:D yoko r888 pl.

    ezzel nem azt mondom, hogy 1.6mm-ig koptassák le az emberek, de azért a 3mm még nem nagy truváj egy prémium kategóriából ésszel vezetve…ugye jobban lehet vele csapatni, annyi, hogy esőben nem kell sumaherkedni és kész. plusz jobban örülnék, ha eleve 10mm-ről indulna az új gumi mélysége is…mert ugye, erről sincs szó, hogy pár év aztán 4 mm-el adják majd már újonnan a kedves gyártók a gumit…..vicc.

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    Spórolás végett váltunk nyári gumira? Ez a cím, a cikk pedig leírja az okokat és logikus érveket a váltás mellett. Valahogy nincs összhangban a cím a cikkel. Ha az autósok nagyon spórolni akarnának akkor le sem cserélnék a régi téli gumikat.

  • 2017.10.28. at 06:06
    Permalink

    “szervizműhelyek vezetői egyetértettek abban, hogy nyári abroncsok esetében nem érdemes az autóvezetőknek addig várniuk, amíg azok profilmélysége eléri a törvényben meghatározott 1,6 mm-es minimumot, hiszen egy nyári gumi már 2-3 mm-es profilmélység alatt is jelentősen veszíthet a teljesítményéből nedves útfelületen.”

    Honnan a picsából tudná egy szervizműhely vezetője, hogy az autómon mennyire tapad az abroncs. Miért nem a vezetőket vagy tesztelőket kérdezték, és miért azt, akinek érdeke, hogy minden héten új gumit szereljek az autómra.

Vélemény, hozzászólás?