Guruló műtárgy

Audi A1 Sir Elton Johntól

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Damien Hirst művészi festésű Audi A1-esére lehet licitálni Sir Elton John jótékonysági bálján, a szerencsés vevő Nagy-Britanniában az első A1-es tulajdonos lehet.

Nagy-Britannia egyik leghíresebb kortárs művésze, Damien Hirst készített különleges művészi fényezést egy Audi A1-esre, amelyet csütörtökön (június 24-én) bocsátanak árverésre Sir Elton John jótékonysági rendezvényén, a White Tie és Tiara bálon.

Az A1-est a művész gloucestershire-i műtermében forgófestéssel dekorálta, nagyjából úgy, ahogy a vásárokon egykoron divat volt a forgó lapra különböző festékeket önteni.
„Ez az egyik legizgalmasabb aukciós tárgy, amit valaha is elárvereztünk a White Tie-on” – mondta Sir Elton John.
„Az Audi mindig is nagyszerű társunk volt az aukción, és az idén valami egészen fantasztikus dologgal álltak elő” – tette hozzá David Furnish, Elton partnere, akiknek a házukban tartják a bált.
Az Audi A1-es annyira új, hogy 2010 novemberéig nem is lesz kapható Nagy-Britanniában, maga a művészi alkotás pedig az autó hivatalos európai bemutatója előtt készült.
A bevétel az Elton John AIDS Alapítvány számláját gyarapítja majd, amely a világ tíz legnagyobb AIDS alapítványa között szerepel. Jelenleg évente kb. 14 millió fonttal, vagyis nagyjából 4,6 milliárd forinttal gazdálkodik. Az AIDS által legjobban fertőzött 15 országban működik, ahol ezreket lát el gyógyszerrel, oktatással, otthonnal és az élethez szükséges alapvető javakkal. A White Tie és Tiara bált 1993 óta rendezik és eddig több mint 40 millió font (13 milliárd forint) bevételt hozott az alapítvány számára.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?