Gyári fotókon pózolnak az új elektromos BMW-k!

Három új elektromos modell érkezik a BMW-hez, készül a négyajtós kupé is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már csak pár év választ el attól, hogy a BMW kínlatába megérkezzenek az ismert modellek elektromos hajtású kivitelei. Az X3 mellett már készül az i4 is, mely a 4-es GranCoupéval lehet egyenértékű.


Hamarosan új időszámítás veszi kezdetét a BMW-nél, eljön az a korszak, amikor az elektromos autó már nem csak a karbon karosszériás, fura formájú i3-mal, és a szupersportautónak kinéző high-tech hibrid i8-cal lesz egyenértékű. A BMW-nél 2021-től megérkeznek az első olyan elektromos hajtású autók, melyek a már létező modellek variációjaként fogják bővíteni a kínálatot. Ritka az olyan alkalom, amikor egy gyártó saját maga készít kémfotót, ám a BMW-nél már többször volt erre példa, a mellébeszélések elkerülése végett most is saját maguk készítették el a három új elektromos modellt fejlesztés alatt bemutató galériát.
Hirdetés

A fotókon már ismert autót is láthatunk, ez az X3 SUV-ból készülő elektromos modell, mely az iX3 nevet fogja viselni. Külsőre vélhetően a tanulmányautó apróságait várhatjuk, technikailag 400 kilométeres hatótávolságot ígérő hajtásláncot ígér a gyártó, valamint 150 kilowattos gyorstöltési lehetőséget, mellyel fél óra alatt 80%-os töltöttséget érhetünk el. A képeken továbbá láthatjuk az iNext tanulmányautó sorozatgyártásra szánt változatát, mely egy Jaguar I-Pace szerű crossover lesz, valamint az új BMW i4-et. Közös bennük, hogy hatótávolságuk 600 kilométer körül fog adódni, vagyis alaposan átlépik egy erősebb benzines modellét. Az i4 esetén a 4-es GranCoupé karosszériájához hasonló formát látunk, vagyis négyajtós kupét, mely vélhetően majd a már szintén készülő második generációs 4-es sorozat kínálatát fogja bővíteni. Érdekessége, ahogy az a fotókon is látható, hogy első körben hátsókrékhajtású lesz, vélhetően ez lesz az alapverzió, valószínűleg várhatunk majd belőle dupla motorral elért négykerékhajtást is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?