Gyereknapot, nyílt forgatást szervez a SportVerda stábja

Kizárólag 18 éven alattiakat kíván autóztatni a SportVerda CsodaVerda napja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Augusztus 19-én második nyílt forgatási és egyben első CsodaVerda napját szervezi a SportVerda stábja.

[kepallobal=70878.jpg]Augusztus 19-én ingyenesen látogatható CsodaVerda nap az Árkádban[/kepallobal]
A SportVerda, elsőre talán meghökkentőnek tűnő, de sikeres ötleteiről híres műsorvezetője, Tordai István egyedi újítással állt elő július végén. Közel egy napra lezárt egy falut, s ott nyílt forgatási napot rendezett. A sikert több mint 500 érdeklődő mutatta, senkit sem zavart, hogy nem autózhat Tápiógyörgyén, s a falu lakói és az oda a forgatás miatt zarándokoltak egyaránt a kamerák előtt száguldó autókat figyelték. Most pedig Tordai újabb mutatványa következik, gyerek, azaz CsodaVerda nap, augusztus 19-én a budapesti Árkád Bevásárlóközpont (1106 Budapest Örs Vezér tere 25.) 1-es parkolószintjén. A 18 éven aluli résztvevők legszerencsésebbjei nem csak nézhetik, hanem - utasként - ki is próbálhatják majd az ismételten nyílt forgatási napon megjelenő, valóban csodás és sportos verdákat.
Az ingyenesen, 13 órától látogatható rendezvényre a hungaroringi Tanpályáról - a gyerekek közlekedési oktatását segítő- elektromos kisautók, és persze igazi nagyágyúk is érkeznek, a Nissan például a 3,7 literes, 328 lóerős V6-os motorral hajtott 370Z sportkocsiját viszi, az Opel - a Tordai által a legszebb kupénak tartott - GTC-t, a Fiat-csoport pedig a legerősebb Alfa Giuliettát, azaz az 1,75 literes turbómotorjából 235 lóerőt kifacsaró Quadrifoglio Verde csúcsverziót fogja kiállítani. Jelen lesz továbbá az idén második generációjába lépett Kia cee'd, s a Mercedes-Benz CLS és az új Isuzu D-Max egy-egy példánya, valamint a világ leggyorsabb Kispolszkija is. A Polaris - egyelőre részletek nélkül - két extrém gépezetet ígér, az ABT tuningműhely hazai képviselete egy Audi AS8-ast és egy Q7-est nevezett, mi, az Autónavigátor szerkesztősége pedig az Opel jóvoltából olyan autót vihetünk, ami a parkolóban (is) benzinégetés és emisszió nélkül mehet, ugyanis az Amperával fogunk érkezni.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?