Gyorsjelentés Olaszországból: megvettük az MX-5-öst

Szerencsénk volt, jól jöttünk ki és jó árat kaptunk Olaszországban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vakmerő vállalkozásba fogtunk: kollégánkkal Olaszországba indultunk autót venni. Egy Mazda MX-5-öst. Egyelőre minden rendben vele.

Miként arról tegnap írtunk, egy régóta érlelődő vásárlási szándék miatt Olaszországba indultunk egy Mazda MX-5-ösért. Természetesen a vonzó ár miatt, a projektre két szabadnapot szánva, szerdán este munka után indulva, mintegy 1250 kilométernyi autózást vállalva, ugyanis ahhoz, hogy pénteken hazaindulhassunk az autóval, csütörtökön délelőtt meg kellett érkeznünk az azt eladó kereskedéshez.
Hirdetés

Négy férfi és egy Renault Grand Scénic vágott tehát neki Olaszországnak, teljesen remekül jöttünk – bővebb beszámoló később, most csak annyit kívánunk megosztani, hogy az autó, amiért mintegy 100 ezer forintnyi utazási költséget kockáztattunk, egészen korrekt. Persze azért lesz egy-két fényesíteni való rajta. Az alku viszont nehézkesen ment, ugyanis a 6900 euróért hirdetett autó kapcsán hallani sem akartak a hatossal kezdődő árakról, ugyanis a hirdetésben véletlenül szerepelt 6900, valójában 7900-ért szerették volna eladni az autót. Elírták. Volt tehát némi stressz és para nálunk és az eladónál is, ám végül úriember módjára elismerték hibájukat, s még a kiírt árból is engedtek 200 eurónyit. Így tehát sokat nyertünk, uszkve 2 millió forintért sikerült megvennünk a 2006-os, 1.8-as, 53 ezer kilométert futott – piros – MX-5-öst. Magyar rendszámmal is „meg fog állni” 2,5 millió forint környékén, mellyel mintegy 500 ezer forinttal lesz olcsóbb honi áránál. Persze kockáztatni kellett hozzá, s nyilván akkor lehetünk majd teljesen nyugodtak, ha már otthon lesz, rendszámmal, forgalmival, névre írva. Ez azonban még messze van, ahogyan mi is messze vagyunk még. Holnap megkapjuk a papírjait, amivel mehetünk ideiglenes rendszámért, majd indulunk is haza. Vasárnap pedig olvasható lesz a teljes sztori – remélhetőleg a sikeres hazajutással.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 00:33
    Permalink

    Igen, csalók mindenhol vannak de lássuk be az olaszok ebben elég pofátlanok. A német legalább kiírja hogy ha a kocsiban 200ezer, netán 300ezer felett jár az óra. Az olasz ennyivel már meg se hirdeti, inkább visszatekeri 100ra. De ott vannak a franciák, a hollandok, a belgák… A hirdetéseik java része valós km állást tükröz, és jó állapotot. Az olaszok a mobile-n vagy az autoscout.eu-n visszatekerik a kocsi óráját, ami egy dolog, de széthajtják, és nem is tartják karban. Azért reálisan belegondolva hiába rizikós mindenhol autót venni, vannak helyek ahol a rizikófaktor sokkal magasabb. Olaszország pont ilyen. A sós levegő meg egy dolog mert pl. Rómában nemigen van tengerpart, szóval az nagy általánosítás, de persze ezt is számba kell venni. Mondjuk itthon se jobb a helyzet az tény…

  • 2017.10.30. at 00:33
    Permalink

    Már eleve nem vettem volna meg mert csalók..ha már az árát is meghamisították akkor az autón mi az igazi? A kaszni biztos nem jó mert általában a tengerparti autókat a sós levegő már szétmarta /nem csak a színét /

  • 2017.10.30. at 00:33
    Permalink

    A használt autó mindig rizikós! Németországban 2-300 ezer Km-es Német autó? Hehe, sok magyar cég van már németben, akik olaszból idehozzák a törött leharcolt szarokat, takarítás, cicoma és németben adják el, van hogy magyaroknak, vagy bárkinek. Miért? Mert beégett az embereknek, hogy a németek precizek, meg ott jólét van, mindenki bizalommal veheti onnan az autókat. A 90-es években még lehetett hinni a tündérmesékben, de ebben az évszázadban 1 biztos van! Aki használt autót vesz, annak tisztában kell lennie a kockázattal! Ha a szerencse fia vagy, akkor az előző tulaja 5-6 év alatt újraépítette az autót és neked nem lesz vele túl sok bajod. De van, hogy az olasz megvesz egy Mini Coopert újan, amit a szervízben garanciálisan cserélnek ok, a többi meg nem érdekes, még olajat sem cserélnek.
    Nem csak az autóknál, hanem az élet többi részére is igaz, hogy a képzelet, mindig szebb a valóságnál.
    Egyébként én is csatlakoznék: GRATULÁLOK AZ AUTÓHOZ!!!
    Amikor az ember autót vásárol, óriási élménnyel tölti el! Szivesen átélném én is újra 🙂

  • 2017.10.30. at 00:33
    Permalink

    Én úgy tudom hazajöhet az olasz rendszámmal is. Viszont az olaszoktól nem vennék autót, a legmocskosabb fajta. Hajtják az autókat, majd 200.000km-t visszatekerve 130ezerrel eladják az autót. Pontosabban csak hirdetik mert (remélem) nem dőlnek be nekik. A német ugyan annyiért 250 ezerrel hirdeti a kocsit, a holland 350el, a francia 200al, az olasz meg 130al, vagy annyival se. Spanyolok, csehek szintén ilyen undorítók. Teljesen hülyének nézik az embereket. Persze ezt csak a német oldalakon, az olasz portálon nem látni ilyen hirdetéseket… Inkább megveszem a némettől vagy a franciától 220ezerrel mint az olasztól 400ezerről visszatekerve, a belét kihajtva…

  • 2017.10.30. at 00:33
    Permalink

    Sok boldokgságot a verdához, méltó egy autós újságíróhoz !

    Én a II es Memories-t kerestem sokáig, de sajna eléggé magas áron maradtak, és azért a IIes eléggé passzentos darab.

Vélemény, hozzászólás?