Győzelem: hazaértünk az eTourról

Végre itthon - több mint 5500 kilométer volt az eTour

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár az eTour közleménye szerint 3600 kilométeres volt a túra, nekünk a ki- és hazautazással több mint 5500 kilométert jelentett. Bécs környékén ismét nehéz volt tölteni.


Versenyen kívül már sima ügy lesz a villanyautós hazajutás - gondoltam magamban tegnap reggel. Ritka kényelmesen sikerült összeszedelődzködni, már időnyomás nélkül írtam össze a töltőhelyeket. Két okból is próbáltam az ingyenes helyekre gyúrni, egyrészt nyilván fontos a költségcsökkentés, de az is biztos, hogy a töltőoszlopoknál jellemzően nem magával az áramellátással, hanem az azonosításhoz szükséges informatikai háttérrel adódhat gond.
Hirdetés

Salzburgból hazafelé 566 kilométert kellett megtenni, akár három töltéssel is sima ügy lehetne. Pláne úgy, hogy az előző napok igencsak takarékos vezetésének köszönhetően reggel 310 kilométeres hatótávval köszöntött a Focus. De persze hazafelé már gyorsabban jöttünk, 200 kilométer a reális hatótáv autópályán. Ha pedig gyorstöltővel csak 80%-ig toljuk fel az akkut, akkor inkább 180-nal érdemes számolni. Az első ingyenes címre már nem egész 100 kilométer után rárepültünk, a következő jött egy újabb bő 100 múlva. Végül kiderült, hogy nem volt ingyenes, de működött PlugSurfing kártyámmal, és kemény 3,7 eurómba került a betöltött 12,7 kWh áram. Ez is öröm, hiszen publikus töltőhelyen ilyen "olcsón" még nem töltöttem, a hazai lakossági tarifához mérten persze több mint dupla árat fizettem. Majd irány Bécs, mitfahrerem ugyanis ott szállt ki. Volt dugó és dugókerülés is Bécs körül, mind a Google, mind az autó navigációja elég érdekes kanyarokat tett, aztán egy lehajtót sikerült nekem elszúrni (Bécsben azért nem nehéz belebonyolódni a lehajtókba), és már Schwechat felé tartottunk. Mivel épp elhajtottunk azon töltő előtt, ahol először sikerült 1,5 héttel ezelőtt Ausztriában töltenünk, gondoltam, a biztonság kedvéért ismét megteszem.
Fura volt, hogy egy BMW i3 nem a CCS, hanem a jóval lassabb Type2 csatlakozós AC töltőt használja, de nekem persze jó, mert felcsattanhatok a CCS-re. Na persze a BMW sem véletlenül nem azt használta, ott ugyanis nem tudtuk elindítani a töltést. Háromszori próbálkozás után tovább indultunk, hiszen eleve kinéztem egy Bécsi töltőt, ahol egy ebéd erejéig akartam amúgy is tölteni. Végül persze vacsora lett abból, ugyanis az a töltő sem indult el, az ügyfélszolgálat pedig annyit tudott mondani, hogy mennie kellene, ha mégsem, akkor keressek egy másik töltőt. Csókolom, van 7 kilométer hatótáv az autóban, és ez a második felkeresett hely! Nem baj, szerelőt akkor sem tudnak küldeni - kaptam a választ. Irány a 3,5 kilométerrel odébb lévő svéd bútoráruház, ahol legalább CCS töltő is van. Na, ott az egész oszlopra rá volt már matricázva, hogy nem működik.
A kocsiban 3 kilométer hatótáv, a negyedik megpróbálandó töltő 3,4 kilométernyire. Irány oda, csigatempóban! Siker, hiszen 1 kilométer maradék hatótávval értünk oda. A töltő egyik oldala ismét nem indítja a töltést, a másik viszont igen. Egy lavina esett le, gyomorgörcs elkezd feloldódni, indul a töltés 1%-ról. Uberrel (mert ha megbízható töltőhálózat nincs is, de ilyen azért van Bécsben) végül 3 euróért jutottunk el oda, ahova tartottunk, és ahol elvileg konnektorról tudtam volna tölteni az autót, de nem bíztam abban, hogy abból elegendő hatótávot szerzek ahhoz, hogy eljussak a következő működő villámtöltőig. Végre egy meleg étkezés, nem is rossz, sőt, az elmúlt másfél hét legjobbja - mondjuk ezt a címet nem volt nehéz megszerezni, ugyanis meleg ételhez alig jutottunk az eTour alatt, szinte egész nap vezettünk, netán töltöttünk. Aztán vissza az autóhoz, ami bő 2 óra alatt bő 40%-osra szívta magát, így már 100 kilométer feletti hatótávot adott. Kinéztem, hogy a határig 4 Smatrics villámtöltő is szinte útba esik, ha azonban egyiken sem indul a töltés, akkor baj van, mert utána a magyar oldalon sokáig nincs. Mázlim volt, már az első működött, 80% fölé toltam az akkut, majd irány Tatabánya, ahol a Delphinél az elmúlt 1,5 hétben harmadjára töltöttem, hibátlanul.
Nos, ilyen a villanyautózás hosszú távon, egy kicsikét macerás, adódhatnak benne kihívások. Ha viszont a naponta megtevendő távolság a hatótávon belüli, csendes és tiszta üzemével a villanyautó abszolút ajánlható. A Focus még akkor is kiválóan szolgálónak mondható, ha nálunk adódott az összességében csaknem 6 ezer együtt töltött kilométer alatt egy hiba is. Több keserűséget okoztak a nem működő töltők. És meg kell jegyezzük, az egész út során nem találkoztunk annyi hibás töltővel, mint az osztrákoknál. Így tehát tapasztalatként azt mondom, nem is rossz a hazai töltőhálózat. Persze remélem, hamarosan nálunk is lesz az autópályákon 100 kilométerenként villámtöltő, úgy villanyautóval is gond nélkül bejárható lesz az ország, ami vélhetően még többeket billent majd a drága belépőjű, de otthoni töltéssel alacsony üzemköltségű és nem utolsó sorban tiszta és csendes villanyautózás felé. A költségek összesítésével még tartozom, jönni fognak.
Tovább az eTour sorozat további cikkeihez. [hirdetescimke] Töltőpartnerünk a Schneider Electric, vezetéstechnikai partnerünk a Groupama Tanpálya[/url].
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 17:15
    Permalink

    Horvátország megvolt szombaton, egyet töltöttünk Zágrábban. Ingyenes, 38 kW-os töltést adó CCS-nél.
    A hazai vidéki töltőket valóban csak egyszer-egyszer használtam, nekem mindig működtek. Budapesten nem találkoztam még ilyennel, hogy a második töltő se működjön, pláne nem a harmadik. Az ügyfélszolgálat pedig segítőkészebb.

  • 2017.10.27. at 17:15
    Permalink

    >Így tehát tapasztalatként azt mondom, nem is rossz a hazai töltőhálózat
    Hát…
    Ez alapján arra tippelek, hogy alighanem a tapasztalatod BP-re korlátozódhat…
    Sajnos a vidéki e-autósok sokat szenvednek az evopro-s töltőkkel, kb. annyit, mint te a Smatrics-al.
    Ha kicsit is megsüti a nap, már vége, és némely autókat kifejezzetten nem szeret, ami hosszas sztrájkolásban nyilvánul meg, a később jövők életét megkeserítve.

    gratula az úthoz!
    Lesz horváto.-i folytatás?

Vélemény, hozzászólás?