Ha akarom versenyautó, ha akarom villanyautó – RAV4 PHEV teszt

Többet tud, mint amit ígér - Toyota RAV4 Plug-in Hybrid teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A RAV4 Plug-in Hybrid a nyugalom szigete, néma, már-már villanyautós elektromos hatótávot ad, ha pedig odalépnénk, 306 lóerejével gond nélkül megtehetjük.

Ha azt nézzük, hogy a nem szerény méretű, 4,6 méter hosszú Toyota RAV4 már 9,36 millió forinttól (sőt a márciusi akcióval még olcsóbban), a hibrid pedig 10,96 milliótól kapható, a Plug-in Hybrid a maga 18,29 milliós alapárával, pláne a tesztautót jelentő fullextrás, Selection VIP kivitellel 21,29 millióért csöppet sem olcsó. De miért is lenne az? Nem kell azon túlzottan meglepődni, hogy a csúcsverzió az "alap" akár duplájába kerül. Márpedig a Plug-in Hybrid RAV4 nem csak a modellen belül a csúcs, a Toyota teljes palettáján csak a Supra lehet erősebb és gyorsabb nála, viszont az egy kétüléses sportkupé, ez pedig egy elképesztően tágas, nem csak papíron, hanem valójában is ötszemélyes, négy felnőttnek pedig fejedelmien tágas és kényelmes helyet kínáló szabadidő-autó.
Hirdetés
Nem csak az a nagy tudása, hogy vegyes körülmények között 75, városban 98 emissziómentes kilométert ígér (és tud is vegyes üzemben simán 80-at), hanem jóval erősebb is a normál hibridnél. Míg utóbbi 218, a Plug-in Hybrid 306 lóerős rendszerteljesítményt ad. Egy kicsit izmosodott a 2,5 literes, Atkinson ciklusú benzinmotor, 176 helyett 185 lóerőt ad, de nagyobb teljesítményű a villanymotor is, az első 134 lóerős, 270 Nm nyomatékkal, a hátsó 40 lóerőt és 121 Nm nyomatékot ad, s az sem mellékes, hogy a nagyobb, 18,1 kWh kapacitású, konnektorról is tölthető és nem mellesleg lítium-ion akkumulátor miatt a villanymotorokból egy időben többet is ki tud hozni a rendszer. Így aztán

az amúgy sem rossz, 8,4 másodperces 100-as sprint kereken 6 másodpercre csökkent, igaz nem ez a legnagyobb ütőkártya.

A RAV4 Plug-in Hybrid a nyugalom szigete, a teszthéten teljes töltésnél rendre kiírt és teljesített 82 kilométeres emissziómentes hatótáv elég jó, a napi ingázáshoz még akkor is megfelelő, ha ki kell mennünk a saját városunkból, akár autópályára. 135 km/órás tempóig tud menni tisztán elektromos módban, s amíg az akkukapacitás engedi, elektromosan is megy. Alapból EV-módban indul, de van töltésmegtartós HV (Hybrid Vehicle) és Auto EV/HV, valamint Charging, azaz töltés mód is. Még utóbbiban sem ugrik meg extrém módon a benzinfogyasztás, de természetesen jobb bolt, ha nem a benzinmotorról, hanem külső forrásból töltjük az akkumulátort, ami természetesen sosem merül le teljesen. Nagyjából töltöttségének negyedét mindig őrzi, hogy ha kell, ki tudjuk használni a teljesítményt. Üres akkuval is megmarad a RAV4 ereje, továbbá hibridrendszere is elég ügyes akkor is, a városi autózás zömében akkor is benzinégetés nélkül haladhatunk. A kényelem meghatározója a csend, a RAV4 benzinmotorja elég távoli, egyáltalán nem zajos; amikor beindul. Elektronika felügyeli, hogy mikor, mennyire pöröghet, nem fog azonnal magas fordulaton dolgozni. Elismerésre méltó, hogy a 2 tonnás autó lemerült akkumulátorral is 6-6,5 liter/100 km körüli átlagfogyasztással hajtható, így ha csak időnként tudjuk tölteni, máris 5 liter alatt leszünk, miközben a hatótávpara ismeretlen jelenség. A benzinmotorral karöltve a hosszabb utak is gond nélkül abszolválhatók, de mivel a fedélzeti töltő 6,6 kW-os, a Type2-es töltőkről 2,5 óra (a gyakorlatban inkább 2 óra 40 perc) alatt feltölthetjük a konnektorról nem egész 8 óra alatt telíthető akkumulátort. Ez azt jelenti, hogy akár egy mozizás alatt fel tud töltődni, s utána máris van újabb bő 80 kilométer elektromos hatótávunk. Egy töltéssel nagyjából 14 kWh árammenyiség megy az autóba. Otthoni tarifával ez 560 forint, közterületin jellemzően 1400. Ha utóbbin is tesszük, az első 80 kilométert 3,2 liternyi benzin árából tehetjük meg, de ha az otthoni, lakossági tarifával számolunk, akkor nem egész 1,3 liternyi benzin költéségét kapjuk.
Hirdetés
A teszthéten én mindössze 3 alkalommal tudtam teljesen feltölteni az akkumulátort, plusz kapott még 2 rövidebb konnektoros töltést (2-3 óra alatt azért már több 10 kilométernyit tölt magába), ellenben több mint 800 kilométert tekertem bele a március 15-ei hosszú hétvégén. Így is 4,5 literes benzines átlagfogyasztás adódott csupán, miközben a RAV4 minden, csak nem kompromisszumos. Elektronikus klímája hőszivattyús, így aztán az nem vesz el sokat a hatótávból, nyugodtan lehet használni elektromos módban is. Ha fáznánk, van ülés- és kormánykerékfűtés is, sőt az első üléseknél szellőztetés is (a Selection VIP csúcsverziónál). A helykínálat pazar, az ülések kényelme és az utastér anyagminősége is korrekt, amiatt nem bántanám, hogy az alsóbb, jellemzően nem tapizott műanyagok kemények. Lehet fanyalogni azon, hogy az infotainment nem a legnaprakészebb, de van azért már Apple CarPlay és okostelefonos távlekérdezés, sőt klímaindítási lehetőség is. A jelentősebb kapacitású akkumulátorral érkezett többlet tömeg kevéssé érződik, a súlypont pedig csökkent is. Lomhább ugyebár nem lett a RAV4 a jóval nagyobb teljesítmény miatt, sőt ereje teljében van, így vezethetősége csak javult. Elég stabilan fekszi az utat, a kanyarokban is biztonságos, de persze száguldozni nem feltétlenül ezzel fogunk. Lehet vele, de az autó egésze inkább a higgadt autózásról szól, mindaddig, amíg valamiért nem kell mégis odalépni. Mert akkor nagyon tudja szedni a lábát. Ha egy-egy előzésnél csak a biztonság kedvéért lepadlózzuk, bizony néhány másodperc alatt 80-ról 140-re gyorsulhatunk. Ez a 306 lóerős teljesítmény tehát talán még sok is, észnél kell vele lenni. Én gond nélkül kiegyeznék azzal, ha "csak" a normál hibrid teljesítményét adná a Plug-in, akár szerényebb, 50-60 kilométer körüli elektromos hatótávval, de olcsóbban. Persze a RAV4 Plug-in Hybrid 306 lóerővel és 6 másodperces 100-as sprinttel így is elég jó ajánlat abszolút értékben és az áráért is.
Hirdetés
Nyugodtan meg lehet venni a Comfort "alapverzióval" is, mert a legtöbb fontos extra a távolságtartós tempomatig és a jó fényerejű Bi-LED fényszórókig bezárólag abban is megvan, de persze a Selection 19 colos alufelnijeivel, digitális középső visszapillantó tükrével és 360 fokos kamerarendszerével, valamint holttérfigyelőjével, na meg bőr hatású kárpitozásával és fűthető kormánykerekével már a prémium vetélytársakhoz is felér, pláne a VIP csomaggal, teljes bőrkárpitozással, JBL hifivel, head-up display-jel és nyitható panorámatetővel. Hogy megéri-e a Plug-in? Nyilván nem fogja behozni a felárát az alapverzióhoz képest, de nem is arról szól, ez a Toyota mai családi/céges csúcsmodellje, ami persze alapvetően "csak" egy RAV4, ahhoz pedig ismerni kell a típust, hogy feltűnjön, ez valójában egy 306 lóerős fenevad, ami egyszerre villanyautó, egyszerre versenyautó, de közben gond nélkül elnyelheti és kényelmesen viheti az egész családot. Nem mellesleg a Magyar Év Autója Év Zöldautója díjáért is indul, egyelőre annyit árulhatok el, jó esélyekkel. Aki ma zöld rendszámos SUV-ban gondolkozik, feltétlenül nézze meg és próbálja ki!
Értékelés
Pozitív
Korrekt elektromos hatótáv, gyors töltés, gyorsulás, stabil futás, kényelem, helykínálat
Negatív
Magas vételár, nincs belőle kisebb teljesítményű verzió
Árak
Tesztmodell alapára
18 290 000 Ft (2021.03.22.)
Tesztautó ára
21 290 000 Ft (2021.03.22.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
2487 cm3
Teljesítmény:
225 kW (306 LE) 6000 1/min-nél
Nyomaték:
227 Nm 3200-37000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
6,0 s
Végsebesség:
180 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
1,0 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4600 mm
Szélesség:
1855 mm
Magasság:
1685 mm
Saját tömeg:
2000 kg
Össztömeg:
2510 kg
Tengelytáv:
2690 mm
Karosszéria-kivitel:
városi terepjáró (crossover)
Csomagtér:
520 l
Belső szélesség elöl:
1500 mm
Belső szélesség hátul:
1500 mm
Belmagasság elöl:
920-980 mm
Belmagasság hátul:
1000 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
250 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
500 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1490 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1000 mm
Csomagtér magassága:
820 mm
Csomagtér hossza:
1100 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1930 mm
Raktérnyílás szélessége:
1100 mm
Raktérnyílás magassága:
950 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Hengerűrtartalom:
2487 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
e-CVT
Nyomaték:
227 Nm 3200-37000 1/min-nél
Teljesítmény:
225 kW (306 LE) 6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
180 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
6,0 s
Gyári vegyes fogyasztás:
1,0 l/100km
Fogyasztás a használónál:
4,5 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.03.22. at 23:29
    Permalink

    Attól, hogy valami erős és relatív jól gyorsul, még egyáltalán nem versenyautó. Ez pl. a közelében sincs annak, hogy versenyautónak nevezhessük. Egy régebbi Yaris TS közelebb volt ahhoz.
    Nem csak a Supra, hanem a GR Yaris is sokkal gyorsabb ennél, bár lóerőben nem erősebb, de mint tudjuk az erő nem minden. A tömeg az viszont nagyon is sokat számít, a futóműről, súlyelosztásról nem is beszélve.

  • 2021.03.23. at 11:55
    Permalink

    Ha eltekintünk beltér, súlyelosztási , vagy egyéb problémáktól, még mindig megmagyarázhatatlan marad a legfontosabb. Miért gondolta a Toyota, hogy a sima es a plug-in hybrid verzió közti átlag 7 milliós árkülönbséget elfogadhatónak tartják majd a vásárlók… Jöhetnek a 80 km-es hatótávval, lóerővel, gyorsulással. Kb 10 évig kell nagyon fegyelmezetten konnektorról töltve autózni, hogy a két változat közti árkülönbség eltűnjön. De lehet, hogy keveset mondtam…

    • 2021.03.23. at 19:06
      Permalink

      Ez egy nagyobb teljesítményű, jobb menetdinamikájú autó. Az persze más kérdés, hogy ennyi pénzből már kijön egy villanyautó és egy RAV4 is még mellé.

  • 2021.03.23. at 23:40
    Permalink

    Az árával elérik, hogy ne kelljen belőle sokat gyártani 🙂
    Nem tudom elképzelni, hogy ez nem szándékos.
    Miért nincs csak első kerekes 220 lóerő körülire belőtt, kisebb akkuval rendelkező változat? Biztos, hogy lényegesen többet el tudnának adni belőle, hasonló haszonkulccsal.
    Ez a felár csak cégautó adómentességgel, parkolási vagy behajtási kedvezménnyel érheti meg a kb egy jó autónyi felárat-

Vélemény, hozzászólás?