Ha egy istennővel szeretnél járni – DS 9 E-Tense teszt

Végre egy francia luxuslimuzin! Már féltünk, hogy eltűntek.

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kicsit olyan a DS 9 mint, amikor lapot húz valaki a 19-re a black jack játékban. Hiszen a SUV-láz tombolásában mintha eltűnt volna a jó ízlés az emberekből. Ám a DS most utat mutat a valódi eleganciához.

Hirdetés
Igazi felüdülés a DS 9 E-TENSE, egyrészt a szemnek, másrészt vezetni, illetve utazni is nagyon jó benne. Hiányoztak már a klasszikus limuzinok, tényleg annyira a szabadidő-autók felé ment el a világ ízlése, ezért is érzem olyan nagy durranásnak, hogy a DS merte meglépni egy ilyen modell piacra dobását. De mekkora limuzin ez, hova helyezhetjük el? Nos, ez egyszerű, hiszen egy középkategóriás szedánról van szó, ami persze sofőrös limuzinnak is beválhat. Arra az EMP2 platformra épül, amelyre például a Peugeot 508 is, ám más hasonlóságot nem érdemes keresni, a DS ugyanis rendkívül egyedi lett. Talán csak a tetővonal az egyedüli árulkodó jel, de a DS tengelytávolsága 10,7 centivel nagyobb, 2895 mm, míg a karosszériája 18 centivel hosszabb 4934 milliméter.

Ám bármennyire is fontosak ezek a számok, még fontosabb a dizájn.

Az autó orra hozza a már a DS-től megszokott formákat. A forgolódó fényszórókkal, a lökhárítók szélén függőlegesen álló menetfényekkel, a hatalmas, de elegáns hűtőmaszkkal, illetve ízléses krómdíszekkel. Vagyis krómosan csillogó műanyag díszekkel. A motorháztető közepén is végigfut egy ilyen, ami az E-TENSE emblémában végződik, mindezt a luxus karórák szíja ihlette. Oldalról sem kevésbé elegáns a DS 9, gyönyörű a krómkeret az ablakok körül, ami a C-oszlopon látványos "nyílhegyben" végződik. Már nem teljesen egyedi, de ritka megoldásnak számítanak az ajtókba "olvadó" kilincsek, emellett érdemes még megemlíteni a szintén csábosan csillogó 19 colos könnyűfém felniket. Hátulra szintén jutott krómdísz, kristályszerűen megrajzolt hátsó lámpák, és a kedvenceim, a C-oszlopon a hátsó ablak szélein elhelyezett lámpák, amik az eredeti Citroën DS-re utalnak. Lehet szeretni, vagy nem szeretni a formát, az biztos, hogy kitűnik a tömegből. A gyártó saját szavaival élve avantgárd a dizájn, ami látványosan igaz az utastérre, a műszerfalra is. Persze minden ismerős már más DS modellekből, főleg a DS 7 crossoverből, de a kilencesben még jobban odafigyeltek a minőségre. A rengetegféle geometriai forma szemet gyönyörködtető, ez tipikusan egy olyan autó, amit kívül is, belül is elragadtatva lehet percekig csodálni. Azonban miután összekapartuk az állunkat a földről és elkezdjük tapizni belül a kezelőszerveket, burkolatokat, akkor már arról is meggyőz, hogy valóban a prémium szegmensben a helye. Szinte mindent bőrbe burkoltak, a tesztautóban ráadásul a kétmilliós extraként rendelhető vörös színben, ami sokaknál kiverte a biztosítékot, mások pedig imádták. Ugyanez igaz a DS-ek védjegyévé vált, műszerfal tetejéből kinyíló órára is, de ha nem csak a formai játékokat nézzük, hanem az ergonómiát is, akkor sem bukik meg a DS 9.
Hirdetés
Akad néhány részlet amit szokni kell, például az ablakmozgató gombok középre helyezését, de a 10 colos érintőképernyő könnyen kezelhető, bár néha kicsit belassult a menüből menübe lépkedés közben. A fontosabb gombok ott vannak a képernyő alatt, szóval tényleg nincs semmi igazán zavaró. A 12,3 colos digitális műszeregység is csodaszép grafikával üzemel, az infrakamera képe is itt jelenik, meg ami ugyan extrafelszerelés, de sötétben tényleg jól jöhet. A bőrülések masszírozni is tudnak, ráadásul hátul is, sőt a jobb hátsó utas maga mozgathatja az előtte lévő fotelt, ha nagyobb lábtérre vágyik. A hátsó sorban a lehajtható kartámasz rejti a masszázsfunkció gombjait, viszont a háttámla itt csak egyben dönthető, csak így bővíthető az alapból 510 literes csomagtér. Ami szép méret, de a nyílás a szedánoktól megszokottan korlátozza a méretesebb tárgyak elhelyezését.
Hirdetés
Kárpótolhat a kellemes suhanás az adaptív futóművel, ami valós időben elemzi az útviszonyokat, illetve a konnektoros hibrid hajtáslánc, ami 40-50 kilométer tisztán villanyos gurulást is enged. Ennek a bizonyos hajtásláncnak az össz ereje 225 lóerő és 300 Nm, ami talán mondanom sem kell, bőven elegendő az autó dinamikus mozgatásához. Az 1,6 literes, négyhengeres benzinmotor önmagában 180 lóerős, míg a villanymotor 110 lovat sorakoztat fel. Az erő mindig az első kerekekre jut, és hiába 1,8 tonnás az autó üres tömege, képes az ülésbe passzírozni például a sport módban. Ám ez nem illik az autóhoz. Ha a villanymotor csak egyedül dolgozik, akkor is lendületesen lódítja meg a masinát, hiszen azonnal érkezik a nyomatékmaximum. Vígan tudja az autópályatempót is így, valóban fejedelmi a kényelem villanyhajtással. Akkor sem csorbul ez, ha beindul a benzinmotor.

Ilyenkor is ugyanaz a helyzet, hogy 8,3 másodperces 100-as gyorsulással próbál kedveskedni a sportos érzelműeknek, de ismét csak azt tudom mondani, hogy ez nem illik hozzá. A méltóságteljes, komfort a köbön hozzáállás a sajátja a DS 9-nek.

Bár nagyszerű a hangszigetelése, azért ha erőlködik az 1,6 literes motor, akkor azt hallják a bent ülők. Tényleg nem zavaróan, de hallani. Viszont, ha mindenhol szépen, okosan gyorsítunk, nem mindig a padlóba taposott gázpedállal, akkor olyan mennyei kényelemben, az úthibákra fittyet hányva ülhetünk, amit kevés autó ad meg. Arról nem is beszélve, ha sofőrös limuzinnak használják, valószínűleg ezt is várja el a jobb hátsó utas az "elnöki helyen". Na, de hol a trükk? Tökéletes autó ugye nem létezik. Egyedül a túlkormányzottságot tudnám megemlíteni, komfortos üzemmódban a kormányzás kicsit érzéketlen, talán kicsit túlságosan is élénken reagál minden mozdulatra, de ennyi. Ez valójában csak akkor zavaró, ha a már említett, az autóhoz nem illő sportos attitűddel akarjuk kínozni. Nem említettem még az akkumulátorát, ami 11,8 kilowattórás és 7,4 kilowattal tölthető. Ez azt jelenti, hogy körülbelül két óra alatt feltölthető utcai (32 amperes) oszlopról, de ha csak sima otthoni hálózatról töltjük, akkor is telítődik árammal öt óra alatt. Szóval könnyű kihasználni a konnektoros hibridségben rejlő lehetőségeket és a fogyasztását levinni 1,5 literre száz kilométeren, vagy épp teljesen villannyal közlekedni a városban a mindennapok során. ha elfogy az áram, akkor sem vészes a fogyasztása, hibridként viselkedve is 5 liter körül fogyaszt. Árai a prémium szegmensbeli szerepét tükrözik, de versenyképes az ellenfelei között. Már csak azért is, mert tényleg kilóg a sorból pozitív értelemben. Azt szoktuk ugye mondani a látványos autókra, amelyek felhívják a figyelmet a benne ülőkre, hogy megadják a 15 perc hírnevet. Nos, a DS 9 a dupláját is. A Rivoli+ felszereltséggel 21 990 000 forinttól indul a DS 9 ára, amit persze szépen növelni lehet a drága extrákat kipipálgatva, például a 14 hangszórós Focal hifit 490 ezer forintért, a panorámatetőt 550 ezer forintért és még hosszan sorolhatnám, mert a gazdagon felszerelt tesztautó ára 25 millió forint fölé emelkedett.
Értékelés
Pozitív
Egyedi stílus, kényelem, zöld rendszám
Negatív
Túlkormányozottság
Árak
Tesztmodell alapára
21 990 000 Ft (2022.08.01.)
Tesztautó ára
25 695 000 Ft (2022.08.01.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Teljesítmény:
167 kW (227 LE) 6000 1/min-nél
Nyomaték:
300 Nm 3000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,3 s
Végsebesség:
240 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
1,5 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4934 mm
Szélesség:
1855 mm
Magasság:
1460 mm
Saját tömeg:
1839 kg
Össztömeg:
2325 kg
Tengelytáv:
2895 mm
Karosszéria-kivitel:
limuzin
Csomagtér:
510 l
Belső szélesség elöl:
1470 mm
Belső szélesség hátul:
1420 mm
Belmagasság elöl:
960-1020 mm
Belmagasság hátul:
920 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
260 mm
Ülőlap hossza elöl:
460-510 mm
Ülőlap hossza hátul:
450 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1120 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1050 mm
Csomagtér hossza:
400 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1400 mm
Raktérnyílás szélessége:
1030 mm
Motor és váltó
Motor:
Hibrid (benzin)
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
8
Nyomaték:
300 Nm 3000 1/min-nél
Teljesítmény:
167 kW (227 LE) 6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
240 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,3 s
CO2-kibocsátás:
33-35 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
1,5 l/100km
Fogyasztás a használónál:
4,8 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.08.04. at 11:36
    Permalink

    Egy igazi marketingtermék. Ez egy átöltöztetett Peugeot 508-as. Az autó szépségének, egyediségének az érdeme egyértelműen a Peugeot-é, ők fejlesztették a típust és mi tagadás, szuper lett (a másik ennyire jól sikerült szedán az új Volvo S60 szerintem, az Alfát már nem tudom itt említeni, a koncepcióhoz képest csalódás).

    Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy mondjuk a Citroen csúcsmodellje (XM) és a Peugeot 605 formavilága ennyire hasonlítson egymásra. Bőrt húznak le egyetlen fejlesztésről – és persze a megvezetett, sznob konzumidiótáról.

  • 2022.08.04. at 22:20
    Permalink

    Kereskedő vagyok,27 éve főleg francia használt autókkal foglalkozom.Amikor még volt értelme,személyesen jártam ki Franciaországba,sajnos már rég nem voltam,bármikor elindulnék,De már nem autókért,hanem csak úgy mert gyönyörű az ország,maga a torténelem.Szeretem bennük a hazafiságukat,hogy 10 emberből 9 francia autót használ.Miért is ne tenné,amikor minden családból valaki biztos dolgozik valamelyik autógyárban.Ott nem nagyon látni BMW X5,öst,vagy X6 ost,Merci SUV-ot,főleg nem fiatal srácok száguldozásaival,mint ahogyan nálunk.KInt aki gazdag,nem hivalkodik vele.DS-t sem nagyon láttam kint,ez a PSA prémium márkája.Mint ahogy itthon sem egy tömegtermék.Biztos beletette Jean-Pierre amit belekellett rakni.De a 22 millás árán azért álljunk meg egy pajkaszegi szóra! Aki ennyi pénz kiad egy új autóért,az egészen biztos nem ilyet fog választani.

    • 2022.08.05. at 13:36
      Permalink

      Ez így van, a francia francia autót vesz, ezt mi gyepes agyú marha magyarok soha nem fogjuk megérteni.
      Meg is látszik az ország területi redukálódásán, pár évszázad és el is tűnik.

      • 2022.08.05. at 20:20
        Permalink

        Hello miva?

        A kontinens legnagyobb országa a franciáké (az Európán túli területeket nem is számolva). Harmadik ha Ukrajnát még egésznek vesszük (bár a tengerentúli területekkel akkor is nagyobb), és Oroszország európai részét is országnak tekintjük.

        A franciák azért vesznek franciát mert a saját gyártóik termelnek olyan fura autókat, ami megfelel az ízlésüknek (egy olyan népről beszélünk ami úgy mondja a 95-öt hogy “négyszerhúsz-tízenöt”, a pénzre az a szavuk, hogy”ezüst” de nem a fémpénzre mert az hívják “pénznek”).

        Ha megnézed egy DS ablakemelőjét, megérted a francia néplelket 🙂

Vélemény, hozzászólás?