Ha erőt akarsz, Tucsonból ma már hibridet kell vegyél!

A dinamika megvan - Hyundai Tucson 1.6 T-GDI hybrid teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyedi formája mellett kategóriája legszélesebb hajtáslánc-palettájával száll harcba a Hyundai Tucson, a 200 lóerő feletti teljesítmény-tartományban csakis hibridekkel. Kipróbáltuk a 230 lóerős öntöltő rendszerűt.

Hirdetés
7 millió példány - ennyi fogyott a Hyundai Tucsonból 2004-es megjelenése óta. Főként akkor megdöbbentő ez, ha hozzáteszem, a szintén 2004-ben újjáélesztett Dacia is ennyi autót adott el azóta, az összes modelljéből. Oké, a Tucson világmodell, globálisan is bent van a top10-ben, az Egyesült Államokban is kedvelt, Európában pedig "csupán" 1,4 millió fogyott belőle. A tavaly ősszel debütált negyedik generáció is mindent megtesz azért, hogy a számok még meredekebben kússzanak felfelé.

Itt az új dizájnnyelv, a parametrikus dinamika, amit elsőként a Tucson alkalmaz.

Okosan kikutatták, hogy mire is vágynak a vevők, majd a kapott eredmény alapján eresztették szabadjára vonalaikat a dizájnerek. Az eredmény pedig egy kellően egyedi, karakteres forma lett. Ami nem mellesleg egy, az elődjénél 2 centivel hosszabb, 1,5-tel szélesebb, 1 centivel nagyobb tengelytávú, 0,5 centivel magasabb karosszériát fog közre. A Tucson ma kereken 4,5 méter hosszú, a kompakt SUV mezőnyben ma már valóban kompaktnak tűnik, vonalai a valós méreteit is jól leplezik. Akármennyire is karakteres, nem drabális. A hűtőmaszkban rejtetten, igazi arcot adva bújnak meg a LED-menetfények, a LED főfényszórók azonban a lökhárítók széleire kerülve adnak igen jó fényerőt. Ahogyan a hűtőmaszk 3D lamellái, úgy a hátsó lökhárító apró formái is parametrikus ékkövek - a gyári terminológia szerint, ám ennél sokkalta fontosabb, hogy az oldalfal merész törésvonalai igen hatásos fényjátékot adnak, s ezekre a kiegyenesített kerékívek is jól rímelnek. A forma nem öncélú, az egyedi külső tágas karosszériát övez, az ajtók alsó műanyagborítása a küszöböket ügyesen óvja a sártól, ám a hátsó ajtónál baki, hogy az ajtó hátsó éle mögött nincs sárvédőlemez, az kapja és fogja fel a sarat. És még egy furcsaság hátul: az irányjelző a lökhárító szélére, meglehetősen alulra került, ha lámpánál állunk a sorban, a mögöttünk lévő sanszosan nem látja. Miután lágy hibridként már járt nálunk a Tucson, olyan nagyon meg sem lepődtem a tágas és igényes beltéren. A helykínálat egyáltalán nem kompakt, annál nagyobb. Kényelmesek az első ülések, de még a hátsó pad is, főként a szélső helyeken, de középen sem nagy büntetés ülni a szabályozható támladőlésű, erősen hátradönthető padon. A hátsó lábtér parádésan nagy, több mint 2,5 centivel bővült az elődhöz mérten. Mai divat szerint a hátsó utasoknak is jár (2 darab!) USB-csatlakozó, de opcióként ottani ülésfűtést és háromzónás légkondit is kaphatunk.
Hirdetés
Gusztusos, de nem túltolt a műszerfalra is felvitt kárpitozás, a klímarendszer akár a műszerfal teljes szélességében fújhatja - diffúz módon - a levegőt, van "csak sofőr" beállítás, a középkonzol pedig a Hyundai-ok sorában elsőként teljesen fizikai gombokat nélkülöző, igaz, az ülés- és kormánykerékfűtés szerencsére odapillantás nélkül, valódi gombokkal, nem csupán érintőfelületekkel vezérelhető. A klíma és az audiorendszer sem érintőképernyős szerencsére, hanem érintőgombos, így használhatósága egész jó, ahogyan a magyar nyelvű menürendszer is logikusan felépített, jól kezelhető. Döbbenetes mértékű a személyre szabhatóság, a beltéri LED-fényeken túl a digitális műszerblokk képe és például az is szabályozható, hogy a komfortindex hány villanást adjon egy pöccintésre. Ahogyan a formával és a beltér minőségével is sokat ad a Tucson, úgy hajtáslánc-kínálatával is. Turbós benzines, lágy hibrid, full hybrid, plug-in hybrid és még dízel is elérhető. A lágy hibrid után ezúttal a full hybrid verzióhoz volt szerencsénk. A benzinmotor itt is egy 1,6 literes, közvetlen befecskendezésű (T-GDI) egység, 180 lóerővel, 265 Nm nyomatékkal, amihez egy 60 lóerős, 264 Nm nyomatékú villanymotor és 6 fokozatú automata váltó csatlakozik, na meg 1,49 kWh-s lítium-ion akkumulátor a hátsó ülések alatt, amivel néhány kilométert benzinégetés nélkül is meg tud tenni.

A 230 lóerős rendszerteljesítménnyel és a 350 Nm összesített nyomatékkal a Tucson élénken mozog, a 100-as sprint 8 másodperc, de fölötte sem fogy el az erő.

Érdekesség, hogy a normál automata váltó a villanymotor jelenlétével duplakuplungosokat idéző gyorsasággal, észrevétlen finomsággal dolgozik. Az áttételezés kellően hosszú, hatodik fokozatban a 130 km/órás tempó 2500/perc fordulattal, csendben futható. A váltások nem csak a fokozatok, a tisztán elektromos hajtás és a hibridüzem között is finomak. A zajszigetelés nem csak a motor, a kerekek felől is jó, s a szélzaj is minimális. Apropó szigetelés, az elöl MacPherson, hátul multilink futómű még az opciós elektronikus lengéscsillapítók nélkül is elég jól szűri az úthibákat, persze a 17-es alapfelniknél érezhetően nagyobb és peresebb abroncsokkal szerelt 19 colos kerekekkel azért már van egy feszes hatása, ami a kanyarjellemzőknek kedvez, nem pedig a komfortnak. A fogaslécre szerelt elektronikus rásegítéssel a kormányzás precíz és könnyű, igaz, túl sok visszajelzést nem ad. A Tucson mégis jó vezethetőségével is szerezhet híveket, ahogyan helykínálatával és utasterének igényességével is. A fogyasztása nálam nem annyira volt meggyőző, igaz, vastagon mínusz fokokban, zömében városban és autópályán adódott a 7,7 l/100 km tesztátlag, ami egyáltalán nem rossz a menetdinamikához és a teljesítményhez mérten, ám az 5,5-ös WLTP-értéktől azért látványosan elmarad. Én is takarékosabb üzemet várnék egy hibrditől, hiszen tudom, hogy a hasonló, de egy picivel még nagyobb méretű Toyota RAV4 tudna jobbat. A Tucson viszont sok szempontból, leginkább belterével, infotianment rendszerével finomabb, sofőrsegédei között már a szemből érkezők elé kanyarordást gátló rendszer is szerepel, s hozzá is elérhető a kamerás, a műszerblokkba vetítő holttérfigyelő, alapáron jár az első ülések közötti légzsák.
Hirdetés
Az opciós ellátmány abszolút prémium szintű, így egyrészt például nyitható panorámatetőt, minőségi Krell hifit és mindenféle sofőrsegédet is kaphatunk, másrészt a 10,5 millió forintról induló Tucson Hybrid 12 milliós - csúcs alatti - Premium felszereltségével a tesztautó gond nélkül kúszott 13 milliós listaár fölé. Ha ez messze nem is szerény összeg, a konkurenciához és képességekhez mérten sem rossz. Pláne azért nem, mert a legtöbb vevőnek amúgy sem a vételár, hanem a havi költség számít, aminek alacsonyan tartásáért jót tesz a Hyundai 5 év kilométerkorlát nélküli garanciája és az abból adódó jó értéktartása, maradványértéke. A Tucson nem elsősorban azoknak szól, akik a hibridtől szerény fogyasztást várnak, hanem azoknak, akik jó menetdinamikát, kulturált üzemet és futást áhítanak, emészthető étvággyal, ezeket ugyanis mind megadja. Meg még sok mást is, például hifijében a "természet hangjai" funkciót, ami mondjuk teljesen fölösleges, de talán még azzal is meg tudnak fogni néhány vevőt.
Értékelés
Pozitív
Menetdinamika, zajszigetelés, utastér helykínálata és anyagminősége, infotainment, hifi
Negatív
Az ígértnél érezhetően magasabb fogyasztás, hátul erősen sarazódó ajtóvédő a kerékjárati ívnél, alulra épített hátsó irányjlező
Árak
Tesztmodell alapára
11 999 000 Ft (2021.03.01.)
Tesztautó ára
13 289 000 Ft (2021.03.01.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Teljesítmény:
132 kW (180 LE) 5500 1/min-nél
Nyomaték:
265 Nm 1500-4500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,0 s
Végsebesség:
193 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,5 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4500 mm
Szélesség:
1865 mm
Magasság:
1650 mm
Saját tömeg:
1564 kg
Össztömeg:
2175 kg
Tengelytáv:
2680 mm
Karosszéria-kivitel:
városi terepjáró (crossover)
Csomagtér:
626 l
Belső szélesség elöl:
1520 mm
Belső szélesség hátul:
1500 mm
Belmagasság elöl:
945-1030 mm
Belmagasság hátul:
970 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
270 mm
Ülőlap hossza elöl:
530 mm
Ülőlap hossza hátul:
520 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1330 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1040 mm
Csomagtér magassága:
410-720 mm
Csomagtér hossza:
860 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1800 mm
Raktérnyílás szélessége:
1070 mm
Raktérnyílás magassága:
840 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (6 fokozatú tiptronic) sebesség
Nyomaték:
265 Nm 1500-4500 1/min-nél
Teljesítmény:
132 kW (180 LE) 5500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
193 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,0 s
CO2-kibocsátás:
179 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,5 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,7 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?