Ha kevésnek tartod a 621 lóerős Audi kombit, itt a 750 lovas RS6

Mindössze kétszáz készül a 750 lóerős Audi RS6 kombiból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A német ABT Sportsline tuningcég köztudottan a VW csoportba tartozó járműveket veszi kezelésbe. Ezúttal egy RS6 kombi akadt a kezük ügyébe és ha már ott volt, alaposan átalakították.

Az RS6 alapváltozata a kereskedésekbe 621 lóerővel és 850 newtonméterrel érkezik. Ha valakinek ez nem lenne elég, akkor az ABT által kínált kombi már 750 lóerővel és 980 newtonméterrel vásárolható meg. A jobb teljesítmény érdekében az RS6 új turbót és intercoolert kapott, valamint a Power R névre hallgató szoftvert is bevetették a lehető legjobb eredmény érdekében.
Hirdetés
Természetesen nem csak a láthatatlan részekhez nyúltak hozzá, a külsőt is igyekeztek az erőhöz igazítani. A hűtőrácsot a jobb szellőzés érdekében kicsit átszabták, az autót minden oldalról körbepakolták karbonnal és még egy óvatos hátsó szárnyat is tettek rá, a látványt viszont a különleges 22 colos felnik teszik teljessé. A beltérben ugyancsak igyekezett a tuningcég valami különlegeset alkotni, az Alcantara bevonatú ülésekbe belekerült az RS6-LE hímzés, ami a modell nevén túl a Legacy Editiont takarja. Az ABT mindössze 200 darabot készít a különleges RS6-ból, a honlapon pedig átszámítva 38 millió forintért hirdetik a csomagot, amiben nincs benne az autó csupán az átalakítás, aminek a munkadíja még ezen felül további 5 millió forint.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?