Ha lesz rá igény, akkor jönnek az elektromos Daciák

A Dacia megerősítette: készen állnak a villanyosításra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A cég ügyvezetője, Jean-Christophe Kugler elárulta, hogy készen állnak a villanyautók értékesítésére. Ha az ügyfelek igénylik, akkor jönni fognak az elektromos változatok is.


Egyelőre még semmilyen elektromos vagy hibrid modellt nem kínál a Dacia ügyfeleinek, ez a helyzet azonban könnyen megváltozhat. Jelenleg a dízel hódít a Duster, Lodgy és Logan modelleknél, míg a Sandero esetében a benzines a nyerő. Ezek egyike sem rendelkezik olyan platformmal, amely alkalmas lehet egy részben vagy teljes egészében elektromos hajtáslánc beépítésére, a Dacia azonban bizakodó.
Hirdetés

A Renault-Nissan-Mitsubishi csoport tagjaként a román autógyártó ügyvezetője, Jean-Christophe Kugler elmondta, hogy bár 1-2 éves terveik vannak, szükség esetén 6-12 hónap alatt változtatni tudnak ezen. A testvérmárkák ráadásul már az elektromos modellek második generációját dobják piacra, így van kire számítani a technológiát illetően. Az új Duster Frankfurtban már bemutatkozott, és nem valószínű, hogy lesz belőle elektromos. Amennyiben a piac igényli lehetséges, ám minden bizonnyal nem a meglévő modellekbe építenek villanymotort, hanem egy teljesen új autó érkezik majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.24. at 13:24
    Permalink

    Olcsó elektromos Daciára sokkal nagyobb lenne az igény mint a fosvágen e-golfra. 4 milliós új elektromos autóra én biztos vevő lennék. Nem érdekelne a minőség mert a sok dízel mellett jól jönne télre egy olcsó sz@r amire nem kéne vigyázni. Kénytelen leszek venni egy 7 éves Peugeot ION-t amik 2.3 millióról indulnak és akkora mint egy gyufás doboz.

Vélemény, hozzászólás?