Ha nem is gyári, de lesz Tesla kabrió

Az NCE vászon- és keménytetős kivitelt is készít a Tesla Model S-ből

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

100 darabos lesz a széria, amit kabrióspecialista NCE tervez. Az átalakítás ára 6,5 és 11 millió forint között lesz a vételáron felül.


Az NCE átalakításai szerencsére szebbek, mint a honlapja[/url]. A Newport Convertible Engineering nevű cég bármiből csinál kabriót, a terepjáróktól a prémium szedánokig. Land Rover, Cadillac, vagy akár Nissan GT-R, nekik nem gond és már 30 éve ebből élnek, tehát van is elég tapasztalatuk a tetőtlenítésben. Bár nem hívei a keménytetőnek, a meg nem nevezett kínai megrendelő úgy kért egy 100 darabos szériát a Tesla Model S-ből, hogy a vevő választhasson ilyet kér-e, vagy hagyományos vászontetőt.
Hirdetés


Az átalakítások júliusban kezdődnek, ezért az európai nyár nagy részében már nem lehet élvezni a nyitott Teslákat, de el kell ismerjük, sajnos nem is feltétlenül nekünk készülnek. A kabriósítás három helyszínen zajlik majd, az NCE főhadiszállásán Kaliforniában, Barcelonában és Dubajban. A fejlesztés már fél éve folyik és természetesen nem volt elég lecsapni a tetőt. A Tesla gyári minőségének és merevségének megőrzéséhez több ponton át kellett alakítani és meg kellett erősíteni a karosszériát. Az átalakítás ára a vászontetővel 29 000 dollár, azaz körülbelül 6,5 millió forint, az összecsukható fémtetővel 49 000, ami mintegy 11 millió forint. Ezek persze hozzáadódnak a Tesla Model S 15,6 millió forintos amerikai alapárához - nem lesz olcsó, de biztos sikerre számíthat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?