Ha nincs elég program hétvégére: tavaszi autóápolás

Tavasszal is igényel törődést az autó. Mutatjuk, hogy milyet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hétvégén már nem csak tavaszi, már-már nyári idő vár ránk, autónk pedig a tél után ismét törődést igényel. Itt a tavaszi autóápolás ideje!

Cikkünk megjelenésekor - a vasárnaptól kezdődő nyári időszámításhoz passzolóan - épp nyárias 20 Celsius fokos nappali, ugyanakkor 4-6 Celsius körüli éjszakai hőmérséklet várható. Ez az ingadozás szervezetünket is megviseli, ugyanakkor az autózásban, a gumiválasztásban is érdekes helyzetet teremt. Aki csak éjjelente autózik, az még akár fent is hagyhatja téli abroncsait, az autósok nappal autózó többségének azonban már eljött a nyári gumira váltás ideje. A nyárias 18-20 fokos levegőben, s főként a napsütésben még tovább hevülő aszfalton a lágy téli gumik sokkalta hamarabb csúsznak meg, mint a nyáriak. Nő a fékút, fokozódik a balesetveszély, de fokozottan kopik is a téli gumi. Érdemes tehát lecserélni a kerekeket, sőt, az egész tavaszi autóápolásra, autófelkészítésre fordítani egy kis figyelmet.
A tavaszi autóápolás legfőbb pontjai
  1. mosás - optimálisan gőzborotvával, majd kézzel
  2. gumicsere
  3. guminyomás ellenőrzése
  4. futóműellenőrzés
  5. sérülések felmérése, orvoslása
  6. polírozás
  7. motortér tisztítása, folyadékszintek ellenőrzése
  8. hűtőmosás slaggal
  9. ablaktörlők ellenőrzése, szükség szerinti cseréje
  10. belső takarítás, szárítás
  11. ablakok mosása belülről
  12. téli felszerelések kipakolása
  13. lámpák ellenőrzése
  14. pótkerék, defektjavító ellenőrzése
  15. waxolás


Tavaszi autóápolás és -felkészítés? Mire kellene ilyenkor felkészíteni az autót? - tehetik fel sokan a kérdést, pedig a téma nem koholt, bizony ilyenkor is igényel némi figyelmet a járgány. Az első lépéssel, az alapos mosással ráadásul már a gumicserét is érdemes megelőzni, annak érdekében, hogy a leszerelt téli abroncsokon, illetve felniken se maradjon só, s azért, hogy az esetleges sérüléseket könnyebben észrevegyük szerelés, illetve szereltetés közben. Mosáshoz ne gépit használjunk, sokkal jobb, ha a benzinkutak nagynyomású mosóit vesszük ezúttal (és egyébként általánosságban is) igénybe. Fontos a karosszéria tisztítása, de még fontosabb a kerékjáratok alapos kiöblítése, valamint a teljes alsó mosás. Mindezt persze ne egy komoly autópályás hajtás után tegyük meg, hanem lehetőleg - viszonylag - hideg autónál, ugyanis a víz is hideg lesz.
Hirdetés


A motorház környékét kerüljük el a nagynyomású mosóval! Lehet, sőt ajánlott ott is mosni - leginkább a hűtőt - de csakis slaggal, nem túl erős vízzel. Ajánlott kimosni a bogarakat is a hűtőből, hogy nyáron a lehető legjobb hatásfokkal tudjon dolgozni, de még fontosabb a só kimosása, hogy ne (nagyon) rozsdásodjon. Ha a mosáson túl vagyunk, jöhet a kerék-, illetve gumicsere. Nézzük, illetve nézessük meg a le- és a felszerelendő abroncsokat is, téliből a 4 mm-esnél kisebb profilmélységűt már nincs értelme eltenni, nyáriból a 2, de igazából már a 3 mm-nél kisebb bordájút sem szabad feltenni. Az előírás (nyárinál) ugyan 1,6 mm, ám esőben azért jól fog jönni a komolyabb barázda. Ha valakinek aktuális az új gumi vásárlása, érdemes megnéznie tavalyi nyárigumi-tesztünket, mellyel egyébként idén is jelentkezni fogunk.
Gumicserekor érdemes szemügyre venni az autó alját, az eldugottabb sarkokat, a küszöböket, hogy nincs-e festékleverődés, esetleg rozsdásodás, amit kezelni kellene. Ajánlott átnézni az összes gumiharangot, hogy nem szakadt-e ki valamelyik a tél során. Amennyiben magunk szereljük fel a kerekeket, semmiképp se felejtsük el az előírt guminyomást beállítani – már csak azért sem, mert a tároláshoz amúgy is a csökkentett ajánlott. A keményebb anyagú nyári abroncsokkal több eséllyel tűnhet fel a futómű apró elállítódása. Amennyiben bármi rendelleneset tapasztalunk, ne blicceljük el a futóműállítást sem, ugyanis már egy apró félrehúzás is drága rendellenes gumikopást okozhat.

Természetesen nem csak a küszöböket és a kerékjáratokat érdemes átnézni, hogy nincs-e valami sérülés, hanem a teljes karosszériát is. Igaz az már a mosás közben feltűnhet. A legjobb ugyanis a gőzborotvás koszcsapatás után kézzel, kefével vagy szivaccsal, bő vízzel átmosni az autót, majd akár nedvszívó kendővel áttörölni a karosszériát. Lett néhány új karcolás? A polírpaszta legtöbbször segít – ott, ahol a teljes fényezés nem jött le, csak a lakk sérült. Ott azonban már biztosan nem, ahol a lemez is kilátszik. Valójában azonban azokat kell leginkább orvosolni, ehhez érdemes megfelelő színű, márkaszervizből beszerezhető, vagy akár festékboltban kevertethető javítókészletet beszerezni.
Ajánlott gumiápolóval átkenni az ajtókédereket, s a műanyagokat. Érdemes végignézni a gépházban lévő műanyagrögzítőket, hogy nem pattant-e el valamelyik a hidegben, s ha már ott járunk, feltétlenül vessünk egy pillantást az olaj, a hűtőfolyadék, s a szélvédőmosó szintjére is. Utóbbiból már mehet bármilyen, fagy ugyanis már nem várható. Ha már ablakmosás, ellenőrizzük a törlőlapátokat is, a tél ugyanis azokat is megviselhette, szükséges lehet a csere. Mosni természetesen belülről is erősen javallott időnként az ablakokat, miként az utastér teljes takarítása, a szőnyegek kiemelése, s a huzamos szellőztetés is ajánlott. Tél után jellemzően igényelnek némi szárítást a cipőnk talpából nem egyszer nedvességet kapó padlókárpitok. Ha már az autóval bíbelődünk, legalább most nézzük végig, hogy működik-e az összes lámpa. Mivel amúgy is ajánlott a csomagtér kipakolása, s a téli menetfelszerelések – szükség szerint mosás utáni – elrakása, ellenőrizzük a guminyomást a pótkerékben is; amennyiben autónk defektjavítós, vessünk annak szavatossági idejére egy pillantást. Abban az esetben, ha egy éven belül nem cseréltük, itt az ideje a pollenszűrő cseréjének, s azzal együtt a klíma tisztítása is javallott.
A nyári felkészítés utolsó lépése a waxolás. Nem csak azért, hogy a fényezés csillogóbb, hanem azért is, hogy egy kicsit ellenállóbb legyen a karcokkal, de leginkább az UV sugárzással szemben. Utóbbitól az autó utasterét is ajánlott védeni: leginkább parkoláskor. Jöhet a szélvédőre, illetve az alá rakható fólia a hólánc helyére!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?