Ha szereted az ékszereket! DS 3 Crossback teszt

DS 3 Crossback La Premiere Pure Tech 155 EAT8 teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A már önálló DS márka belépő modellje a DS 3 Crossback. Egy kompakt SUV, aminek egyedi stílusán túl talán legnagyobb különlegessége, hogy a PSA új, moduláris platformjára épül. De vajon milyen összességében?


Stílusból nincs hiány a DS-nél, a belépő modellnek számító, mindössze 4,12 méter hosszú DS 3 Crossbacknek is jutott belőle bőven. A Crossback elnevezés és a 17 centis hasmagasság is egyértelműen mutatja, hogy crossover, ugyanakkor az 1,53 méteres magassággal messze nem magas növésű. A bőségesen krómozott, meredek hűtőmaszk a márkát már ismerők számára egyértelműen azonosítja a márkát, amit lényegében a Citroën DS múltja ihletett, aki viszont még nem találkozott a DS 7 Crossbackkel sem, annak jellemzően fogalma sincs, hogy mi is ez az autó. Feltűnési faktora már csak az ismeretlensége miatt is bőséggel van a DS 3 Crossbacknek, meg persze semmihez sem fogható, egyedi, de kissé öncélú dizájnja miatt is. Oldalt meghatározó a hátsó ajtók cápauszonyos kialakítása, ez ugyanakkor erősen rontja a hátul utazók kilátását, még felnőttek esetén is, az alacsonyabb növésűek és a gyerekek pedig szinte semmit sem látnak ki.
Hirdetés

Beltéri formákban persze bőséggel lehet gyönyörködni, még a hátsó ajtókra is jutott figyelem bőven, ott is meghatározók a rombuszminták, a márka logóját pedig az első fejtámaszok hátoldala is ügyesen sulykolja. Pedig ez igazából semmi ahhoz, ami elöl fogad. A rombuszok itt még inkább meghatározók, legyen szó légbeömlőről, indítógombról vagy épp az érintőképernyő kiegészítő gombjairól. Összeszokási idő kell, és utána is el kell fogadni azt például, hogy a klíma hőmérsékletét a klímagomb, majd képernyőnyomkodás kombóval szabályozhatjuk, de legalább a belső keringetés és a szélvédőfűtések kaptak dedikált gombokat, hasonlóképp a hangerőszabályzás is, ami persze egy tekerővel még egyszerűbb lenne. Míves kapcsolókat kaptak az ablakemelők elöl, ám nem az ajtókra, hanem a váltó előválasztója köré, ami sokkal kevésbé kézre álló hely, mint az ajtón.
A külméretekhez hasonlóan a beltér is kisautós, de négy - nem túlzottan megtermett - ember azért gond nélkül elfér. Az utastér kialakítása, hangulata úgynevezett DS inspirációk által szabható személyre. A La Premiere "mindent bele" belépőverzió sajátja a DS Opera, igen finom, bordó Nappa bőr kárpitozással, a kényelmes üléseken "óraszíj" dizájnnal. Összességében még úgy is prémiumautós a beltér, hogy az alsóbb régiókban olcsó, kemény műanyagokkal találkozhatunk. Persze a DS sajátosan, francia stílussal prémiumos, hatalmas a színház, de a funkcionalitást se rossz. A változtatható képű műszerblokk jól áttekinthető, a Focal hifi jól szól, ám ha magát az autót nézve sajnos erős hiányérzet fogalmazódhat meg. Pláne akkor, ha az árát is tudjuk.
Viszont nem lövöm még le, boncolgatom még az autót. Bár az új PSA kisautó platform, azon túl, hogy elektromos hajtás fogadására is képes lesz, így az új Peugeot 208 és az Opel Corsa társaságában, illetve testvéreként a DS 3 Crossback is kínál majd elektromos verziót, tömegcsökkentést és nagyobb merevséget is ígér. Hogy utóbbiból mennyi igaz, azt egyelőre nagyon nehéz megmondani. A DS 3 Crossback futása ugyanis kettős. Az elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futómű jó úton mesés: szépen, lágyan ringatva és legfőképp csendesen utazhatunk. Az úthibákon azonban a magas építésű és lágy felfüggesztésű autó nagyokat mozog, nem csak az úthibán, hanem még utána is. Bizarrnak tűnhet, de igaz, háromhengeres motorja ellenére autópályán a leginkább kellemes, bár az úthibák ott is zavarba hozzák, viszont a hajtáslánc egyértelműen ott dolgozik a legfinomabban, továbbá a távolságtartós tempomat hibátlanul dolgozik. A sávtartó, bár hangsúlyozott tétel, lényegében a felfestések között pofozgat, ez persze talán előny is: ha a sáv közepén megyünk, nem szól bele a dolgunkba.
A 8 fokozatú Aisin váltó hosszú áttételezésével a 130 km/órás tempó is 2400/perc fordulat körül futható, ott egészen szépen jár a háromhengeres, 1,2 literes motor, amit itt épp 155 lóerőig húztak. Városban azonban érezhetően kalapáló az alapjárata, ami stop-start rendszerrel is feltűnő. Gyorsításkor, húzatáskor is egyértelmű, hogy háromhengeres a motor, de erőhiány nincs, a 155 lóerő és a 240 Nm akár 8,2 másodperces 100-as sprintet és 208 km/órás végsebességet adhat. Csak az a fránya járáskultúra, az hiányzik. Hiába kapott ez a Pure Tech gép többször is Év Motorja díjat, vannak ma sokkalta finomabb, akár kisebb háromhengeresek már. Ráadásul a turbós részecskeszűrős gép méretosztályában nem, legfeljebb teljesítményéhez képest fogyaszt jól. Városban 8-9, autópályán 6-7 literes, országúton 5-6 literes értékkel lehet számolni. A több mint 600 kilométeres teszt átlaga a teljesítményt zömében nem kihasználva lett 7,5 l/100 km, ami abszolút értékben és az NEDC szerint 5,1, WLTP alapján 6,8 literes vegyes ciklushoz képest sem túl jó érték.
Persze jegyezzük meg, a La Premiere bevezetési szériával 18 colos kerekek kerültek az autóra, ami a fogyasztást és a rugózást is negatívan befolyásolhatja. Az árra ugyanakkor kedvező hatású, hiszen az alapáron 7,19 milliós DS 3 Crossback számára gyakorlatilag minden extrát megad, csakis a csúcsmotorral és csak a készlet erejéig. A fullos DS 3 Crossbackért azonban így is 10,84 millió forint fizetendő, amivel a franciák is erősen megfizettetik a stílust és az egyediséget. A prémium vetélytársakhoz mérten egyáltalán nem elszálltan, sőt, hozzájuk képest olcsó a DS, de tömeggyártóktól ennyi pénzért és hasonló méretben hibrid Toyota C-HR vagy elektromos Kia e-Niro is kapható. Nem ennyire komoly dizájnnal, kisebb színházzal, de mindenképp előremutatóbb hajtáslánccal. Persze tudom, DS 3 Crossbackből is lesz elektromos, 136 lóerővel és 300 km feletti hatótávval. Ha viszont úgy másfélszer annyiba fog kerülni, mint mondjuk az említett e-Niro, ismét nehéz helyzetben lesz. Legalábbis szerintem, de megjegyzem, én ékszereket se hordok...
Értékelés
Pozitív
Egyedi forma, igényes beltér, jó fényszórók, menetdinamika
Negatív
Vételár, nem kellően finom alapjárat, úthibákon remegős futómű/karosszéria
Árak
Tesztmodell alapára
10 840 000 Ft (2019.09.23.)
Tesztautó ára
11 265 000 Ft (2019.09.23.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1199 cm3
Teljesítmény:
115 kW (156 LE) 5500 1/min-nél
Nyomaték:
240 Nm 1750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,2 s
Végsebesség:
208 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,1 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4118 mm
Szélesség:
1802 mm
Magasság:
1534 mm
Tengelytáv:
2558 mm
Karosszéria-kivitel:
ötajtós
Csomagtér:
350 l
Belső szélesség elöl:
1415 mm
Belső szélesség hátul:
1380 mm
Belmagasság elöl:
910-1000 mm
Belmagasság hátul:
950 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
200 mm
Ülőlap hossza elöl:
510 mm
Ülőlap hossza hátul:
455 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1110 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
900 mm
Csomagtér magassága:
490-790 mm
Csomagtér hossza:
620 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1500 mm
Raktérnyílás szélessége:
1000 mm
Raktérnyílás magassága:
800 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin üzemű
Motorosztály:
Euro6d-TEMP
Hengerűrtartalom:
1199 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
8 fokozatú automata
Nyomaték:
240 Nm 1750 1/min-nél
Teljesítmény:
115 kW (156 LE) 5500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
208 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,2 s
CO2-kibocsátás:
117 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,1 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,5 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?