Ha van Tesla, legyen Nikola is

2000 lóerős, gázturbinás vontató a Nikolától

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Tesla sikereit kissé meglovagolva, bombaként robbant, hogy érkezhet a Nikola is. A méretek mások, a lényeg ugyanaz.


Egyértelmű, hogy ma a Tesla Motors adja el leghitelesebben, hogy milyennek kell lennie egy elektromos autónak. A feltörekvő amerikai gyár nevéhez kapcsolódva, egy új EV cég jelent meg, ám utóbbi két teljesen más járműkategóriában hódítana. Ezt a Nikola Motor most induló weboldaláról[/url] tudhatjuk meg, ami két plug-in projektről is beszél: egy földgáz-elektromos hibrid nyergesvontatóról, ami a Nikola One nevet kapta, valamint egy teljesen elektromos hajtású 4x4 buggyról, ami már csak Nikola Zero.
A két amerikai cégben csak annyi az azonos, hogy mindkettejük nevét a híres feltaláló Nikola Tesla (1856-1943) inspirálta - a Nikola Motor Company teljesen független Elon Musk Teslájától. Piacuk és árazásuk is teljesen más, de az közös, hogy előrendelést a Nikola is felvesz némi előlegért. Tudomásunk szerint a Tesla nem kíván a kamionok világába lépni, és a Nikola One 104 milliós ára is elég kegyetlen összeg a Tesla áraihoz képest, de még a többi amerikai kamiongyártóhoz képest is. Nyilván az új technológiát meg kell fizetni, de azért a Tesla indulásakor is emberközelibb árral tudott kezdeni. A különleges és óriási kamion nem lesz teljesen elektromos - erejét egy 320 kWh-s akkumulátorcsomag 2000 lóereje fogja adni, amit egy gázturbina segít majd tölteni, ezzel megadva a hosszú hatótávot a nyergesnek. 568 liter földgázzal teletankolva akár 1900 kilométeres hatótávra is képes. A Nikola ígérete szerint ezzel a mai dízel kamionok mérfölddíjának a feléért képesek lesznek üzemeltetni a Nikola One-t.
A kamionozásban azonban a megbízhatóság az elsődleges, a Nikola név pedig nagyon új a szakmában, méghozzá egy nagyon új elgondolással. Nehéz első ránézésre megbízni bennük, ám ezt tudja a cég is, ezért az első 5000 előrendelő, aki leteszi az 1500 dolláros visszatérítendő foglalási díjat, az közel 380 000 liter ingyen földgázt kap a cégtől, amiket a tervezett CNG töltőállomás-hálózatukon és a cég földgáz kútjain lehet majd igénybe venni. A Nikola szerint ez a mennyiség 1,6 millió kilométerre is elég.
Hirdetés

Van itt azonban egy kisebb munkaeszköz is, ami tökéletesen játékosnak hangzik. A beépített 50 kWh-s akkumlátor és a pehelykönnyű Polarisra hajazó váz 200 kilométeres hatótávot és 520 lóerőt ígér. A 14,5 fokos terepszöggel és a kevesebb mint 3 másodperces 0-100-as sprinttel elég jó móka lesz a Zero, ha egyszer tényleg elkészül. Belőle is lehet már rendelni, foglalási díja 750 dollár. Persze ezek egyelőre csak tervek, ám úgy látszik, ezen a piacon hirtelen mindenre lett pénz, és gyorsan fejlődnek az újabb szereplők. A cég ígérete szerint már év végén láthatjuk az első működő prototípusokat és Trevor Milton vezérigazgató elmondta: "Ez még csak a kezdete annak, ami előtt Amerika és az elektromos járműpiac áll." Meglátjuk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 05:14
    Permalink

    Jó látni, hogy a dízelnek befellegzett, személyautóban eddig sem volt helye és most már a teherszállításnál is tudják helyettesíteni egy hatékonyabb és környezet barátabb technológiával ! 🙂

  • 2017.10.28. at 05:14
    Permalink

    Nekem nagyon bejön. Nagy kérdés, hogy az amerikai szállítmányozás világában is működni fog-e a Tesla-recept: vajon a hype elég nagy lesz-e, hogy tömegek válasszák a Nikola kamionjait a Freightlinerek, Mack-ek, Kenworth-ök, Western Starok, Peterbiltek stb. helyett?

Vélemény, hozzászólás?