Hajthatja bármi, épp csak vízzel nem megy még

A Volkswagen Golf a piac egyetlen modellje, amit akár ötféle hajtással megkaphatunk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lehet benzines, dízel, hibrid, elektromos és CNG hajtású is. Mi az? A tavaly 40 éves VW Golf Év Autója díjas hetedik generációja a dzsóker.


A jolly (dzsolli) mókás embert, a joker (dzsóker) angol szó pedig tréfamestert jelent, a jolly joker így együtt vidám tréfamestert, mókamestert jelöl. Jelentősége, hogy bármelyik lapot lehet vele helyettesíteni, ezért nagyon fontos lap a játszmákban - áll a Wikipédia vonatkozó szócikkében. Nos, a Volkswagen Golfról utoljára jutna eszünkbe a tréfa és játékosság, úgyhogy jobb lenne talán a svájci bicskához hasonlítani. Ebben a cikkben nem arról lesz szó, hogy milyen autó, hogy drága-e, hogy van vagy nincs nála jobb. Ha ezeket az érzelmi szállal is átszőtt kérdéseket most félretesszük, akkor tudunk a Golfnak arra a tulajdonsáságra fókuszálni, amiben tényleg egyedülálló. Rajta kívül nem ismerünk másik autót, amit ötféle hajtásrendszerrel árulnának.
Hirdetés


Nem ötféle motorral, nem öt teljesítményszinten, nem is öt kivitelben választható, hanem öt különböző, működésüket tekintve teljesen eltérő hajtáslánc is lehet a Golf alatt. Felejtsük el a karosszériavariánsokat, nem számít az sem hány kereket hajt, még a váltómű sem. Ha a nem éppen szegényes kínálatot leredukáltuk, akkor is marad öt variáns, nevesen a benzines, a dízel, a földgázzal (CNG) hajtott, a hibrid és a teljesen elektromos. Ezt ma senki nem tudja utánacsinálni. Persze, mi is tudjuk, hogy az almát a körtéhez kár hasonlítani, de mégis, kínálkozik a lehetőség.

Volkswagen Golf, ötféle hajtással - műszaki adatok
Változat Golf 1.2 TSI Golf 1.6 TDI Golf TGI Golf GTE e-Golf
Hengerűrtartalom [cm3] 1197 1598 1395 villanymotor
Hengerek/szelepek száma 4/16 -
Váltófajta/-fokozat kézi/5 kézi/6 DSG automata/6 egyfokozatú hajtómű
Teljesítmény [LE (1/min)] 85 (4300-5300) 90 (2750-4800) 110 (4800-6000) 204 115 (3000-12000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 160 (1400-3500) 230 (1400-2700) 200 (1500-3500) 350 270 (0-3000)
Gyorsulás 0-100 km/h 11,9 10,6 7,6 10,4
Végsebesség [km/h] 179 185 194 217 140
Fogyasztás - város/városon kívül/vegyes [l/100 km] 6,1/4,2/4,9 4,6/3,3/3,8 6,8/4,4/5,3 -/-/1,7 -/-/12,7 kWh
CO2-kibocsátás [g/km] 113 98 92-124 39 0 (helyi emisszió)
Menetkész tömeg [kg] 1205 1280 1382 1599 1585


Rögtön adódik némi magyarázni való. A csakis és kizárólag villanymotorral hajtott e-Golf esetében értelemszerűen sem a hengerűrtartalom, sem henger- és szelepszám mezőbe nem tudtam beírni a szokásos adatokat. Meg aztán a fogyasztás, a megadott értékekhez egy literben kifejezett adat tartozna, de ha egyszer ez e-Golf kilowattórát fogyaszt, akkor azt kell feltüntessem. Az elektromos autók előretörésével ki kell dolgoznunk valami módszert, amivel összevethetőek lesznek a robbanómotorosokkal. A Golf esetében ráadásul - mint azt az e-Golf tesztjében kifejtettem - az elektromos meghajtástól az autó alapértékei változatlanok. A Volkswagen ugyanis azt a stratégiát választotta, hogy alternatív hajtású modelljei nem különülnek el az alap kínálattól, hanem azt inkább kiegészítik. A táblázatban az ötféle hajtásmód elérhető alapváltozatai szerepelnek. Benzinesből és dízelből persze van egy csomó erősebb változat 220, illetve 184 lóig, de a többi háromféle üzem jelenleg egyféle teljesítményszinten létezik.

Bár a dízelek és a benzinesek műszakilag kevés izgalommal szolgálnak, belőlük fogy tízezerszámra. A kínálat legújabb darabja a GTE, ami plug-in, tehát hálózatról is tölthető hibrid. Ereje 204 lóerő, ezzel épp illik a 220 lóerős GTI alá a kínálatba, ahol eddig lyuk tátongott a hot hatch verzió és a polgári, 150 lovas 1.4-es benzines között. A GTE-ben is ugyanaz az 1.4-es dolgozik, de hozzá társul még egy önmagában 102 lóerős elektromotor is. Ketten együtt egy 350 Nm nyomatékú, összesen 204 lóerős rendszerteljesítményű és akár igen takarékos hajtásláncot adnak. Az eredmény 222 km/h végsebesség, 7,6 másodperces gyorsulás és ha ezeket nem forszírozzuk, akkor akár 1,7 liter benzinnel is beérheti száz kilométeren. A GTE akkumulátora 8,7 kWh kapacitású, a gyár által megadott 12,4 kWh villanyfogyasztással számolva akár 70 kilométeres tisztán elektromos hatótávra is képes lehetne.

A gyár 50 kilométert garantál, amivel a napi ingázást benzinégetés nélkül is simán letudhatjuk. Ha meg végre kiszabadulunk a városból, akkor begyújthatjuk a rakétákat és kihasználhatjuk a teljes erejét. Már tavaly óta lehet kapni és már hazai ára is van: 11,738 millió forinttól indul. Nem olcsó; drágább még az e-Golfnál is, milliókkal többe kerül az erősebb GTI-nél, de nem velük kell versenyeznie, hanem például a Toyota Prius Plug-innel. Annál olcsóbb jó 700 ezerrel, ráadásul úgy, hogy nagyobb az akkukapacitása és dupla a hatótávja.

A földgáz (CNG) üzemre optimalizált TGI változat árusítását egyelőre nem tervezi a forgalmazó Porsche Hungária. Nem csoda, hiszen ma alig öt darab nyilvános CNG-kút van az országban és két budapesti kúttal, meg a Főgáz - csak a BKK-t és más közületeket kiszolgáló tavaly átadott - kútjával nem lehet forradalmat csinálni. LPG, azaz autógázzal hajtható kivitelt nem kínál a VW, de biztos van, aki nem tartott a TSI benzinesek kenésrendszerének a megbolygatásától, így simán futhat már itthon ilyen egyedi átépítésű hetes Golf is. Egy biztos, a gyár által kínált ötféle hajtásverzióval ma csak a Golf dicsekedhet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 20:25
    Permalink

    Kezdjük az elején. Ahogy a cikk írója is elmondta, legalább megadják a lehetőséget. Ha én egy hybrid golfot akarok venni, megvan rá a lehetőségem. Ha tiszta elektromosat, azt is megvehetem.
    Elmondhatjuk róla, hogy egy tucatautó, de azok közül az egyik legjobb. Még hogy nem kiemelkedő.
    2013-ban az év autójának választották a VII-es golfot. Ez még nem is olyan nagy szám, ugye? A nagy elismerés inkább az, hogy japánban is az lett (jó nagy fölénnyel), ahol már 34 éve mindíg csak hazai modell nyerte el ezt a címet.

    Amúgy lemerném fogadni, hogy a Japán autókért rajongsz. Ebből az egy hozzászólásodból nekem ez jött le.

  • 2017.10.28. at 20:25
    Permalink

    “Ezt ma senki nem tudja utánacsinálni.”

    Ezen jót röhögtem!

    A nem tudja és a nem akarja, mert értelmetlen között elég nagy a különbség.
    A Golf egy tucat autó és azok közül sem kiemelkedő, sőt.
    Elvitathatatlan erénye, hogy a minőségi hatást nagyon jól hozza, ellentétben az igazi minőséggel. 🙂

Vélemény, hozzászólás?