Hamarosan a Corvette is követheti a Cupra példáját

A Chevrolet hamarosan önálló márkát csinálhat a Corvette-ből

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Corvette modellek már egy ideje túlmutatnak a Chevrolet családon, és ezt úgy tűnik az amerikaiak is érzik, ugyanis 2025-től a SEAT-ból kivált Cuprához hasonlóan a Corvette is önálló márkaként működhet majd tovább.

Immáron 3 éve tartja magát a pletyka, hogy a Chevy szívesen csinálna önálló márkát a jelenlegi legélesebb modelljéből, a Corvette-ből. A Car and Driver információ szerint az amerikaiak háza táján ma is napirendi pont a téma, a leválás pedig 2025-ben valósulhat meg. A történelmi múlt mindenképpen adott, hiszen 1953-ban készültek el az első Corvette-ek, a SEAT példájából kiindulva pedig nem tűnik ördögtől való ötletnek, hiszen a Cupra logóval fémjelzett autókat is viszik, mint a cukrot.
Hirdetés
Az új márkához pedig már egészen konkrét tervek is vannak, ha hihetünk a szivárogtatásoknak. Két új modellről szólnak a hírek, és talán nem meglepő, mindkettő elektromos hajtást kaphat. Az egyik egy négyajtós kupé lehet, míg a másik egy nagy teljesítményű crossover. A Motor1.com meg is kérdezte a Chevyt ez ügyben, beszédes, hogy a márkától nem kívánták nyilatkozni. A villanyosítás már jelenleg is zajlik a Corvette háza táján, hiszen az eddigi legerősebb V8-as motorral szerelt C8-as után úton van egy hibrid változat és egy tisztán elektromos meghajtású is. Van is miért iparkodnia a Chevrolet-nek, hiszen a konkurens Ford már évek óta piacon van a villany Mustanggal és a Dodge is megvillantotta idén az elektromos Chargert. Ellentétben ezekkel a márkákkal, a Corvette a General Motors családon belül egy kifejezetten exkluzív, szűk réteget céloz majd, ez pedig a hírek szerint sajnos az árcédulán is meglátszik majd, de a luxus már csak ilyen.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?