Hamarosan itthon is rendelhető a VW elektromos népautója

Németországban már július 20-ától le lehet foglalni az új Volkswagen ID.3-at

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Csúszásokkal ugyan, de úgy tűnik, beindul a Volkswagen egyik legfontosabb modelljének karrierje. Az ára alacsonynak nem nevezhető, de a Golfhoz képest nem lesz túl drága sem.

Nagy nehezen megérkezni látszik a sorozatgyártású verziója a Bogár és a Golf után talán a harmadik legfontosabb Volkswagen modellnek, az ID.3-nak. Egyelőre sajnos csak virtuálisan kerül a szalonokba, július 20-ától lehet majd rendelést leadni rá több európai országban, köztük Németországban is. Máshol, például az Egyesült Királyságban csúszik a menetrend, ott még a limitált kiadású 1st Edition előszéria is csak július 22-étől lesz elérhető, a hazai megjelenést pedig szeptemberre várhatjuk. Az első vásárlók hét előkonfigurált modell közül választhatnak a felszereltségi csomagok terén, vagy a minden extra nélküli alapverzió mellett is dönthetnek. Hat kivitel a kisebb, WLTP ciklus szerinti 420 km-es hatótávú akkumulátorral szerelt ProPerformance változatra épül, a hetedik pedig a nagyobb teleppel rendelkező ProS-en alapszik, ez 550 km-t tud. Az előbbi csoportból a minden opciótól megcsupaszított ID.3 ProPerformance 12,6 millió forint körüli összegbe fog kerülni, de már ebben is lesz navigáció, távolságtartó tempomat és vezetéknélküli telefontöltés. Az eggyel magasabb felszereltségi szintű Life kivitelben már van kormány- és ülésfűtés, illetve két további USB-C töltőaljzat. A Style már a 15 millió forintos árat közelíti, ebben elöl mátrix LED, hátul futófényes LED fényszórók világítanak, illetve panoráma üvegtető is jár a kocsihoz. Nem sokkal többért a Business csomag ehhez még hozzáadja a sötétített ablakokat és olyan kényelmi funkciókat, mint a tolatókamera és a kulcs nélküli nyitás. Ehhez hasonló a Family verzió is, amiben a fent említetteken kívül kétzónás "Air Care" klíma van. A kütyürajongóknak valószínűleg az ID.3 Tech lesz a legjobb választás, amiben kiterjesztett valóságos head-up display és prémium hangszórók szórakoztatják a sofőrt és az utasokat, illetve a szokásos vezetéssegítő asszisztensek gondoskodnak a biztonságukról. Ez viszont már a legdrágább kivitel a ProPerformance-ból, árcédulája a 16 millió forintot súrolja, ennél valamivel olcsóbb még az ID.3 Max, amiben a technológiai érdekességek helyett masszázsülések kényeztetik a bent ülőket.
Hirdetés
A hetedik, Tour csomag a ProS-hez kérhető, amivel több mint 16 millióba kerül az ID.3, ebben viszont a magas hatótávon kívül a fent említett extrák szinte mindegyike megtalálható, ráadásul még 19 colos alumínium felniket is tartalmaz. A Tour nélküli ProS 14,5 millió körüli összegbe fog kerülni, ez azért nem rossz ár az 550 km-es hatótávért. Sőt, az összes típus ára nem túl magas, már ha elvonatkoztatunk az állami támogatásokkal jóval olcsóbbá vált versenytársaktól, és a Golfhoz hasonlítjuk. Ha pedig figyelembe vesszük az üzemanyagon megspórolt kiadásokat, máris egész jó ajánlatnak tűnik az új ID.3, ráadásul három évig kedvezményes töltési csomagot kapnak a vásárlók az IONITY töltőoszlopoknál. Ha viszont valaki így is drágállná, pár hónapon belül érkezik a teljesen fapados verzió minden extra nélkül, 330 km-es hatótávval és talán a támogatások nélkül is enyhén 10 millió forint alatti árral.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?