Hamarosan új korszak kezdődik a Toyota versenyrészlegén

Januárban debütál a Toyota hipersportautója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Új szabályok szerint épülnek a jövőben a Le Mans-i versenyautók. A hiperautók kategóriájának egyik első fecskéjét a Toyota fejlesztette, hamarosan meg is mutatják álcázás nélkül.

Már nem kell sokat várni, csak néhány hónapot az autósport ínyenceinek, hogy láthassák mit alkotott a Toyota a hiperautó kategóriában. A japán márka 2021. január 11-én hivatalosan is bemutatja annak a versenyautónak a végleges változatát, amellyel a hosszú távú világbajnokságban állnak majd rajthoz. A sportautó versenyzés csúcsán, az LMP1 kategóriában két világbajnoki címet szereztek, illetve háromszor győztek a Le Mans-i 24 óráson, igaz gyári ellenfelek nélkül. Az idei évadban hasonlóan sikeresek lehetnek, azonban véget ér egy korszak a hosszú távú világbajnokság történetében, és kezdődik egy új, várhatóan sokkal izgalmasabb éra. Az LMP1-et ugyanis a Hypercar kategória váltja, tehát közúti hipersportautók versenypályára szánt változatai állnak majd rajthoz. Sőt, lényegében ezeket a hipersportautókat azért készítik majd a gyártók, hogy legyen „belépőjük” a WEC-be. A Toyota Gazoo Racing, pedig megmutathatja, hogy a GR Super Sport néven ismert modell mire képes a mostaninál jóval keményebb mezőnyben.
Hirdetés
Habár a pontos specifikációk még nem ismertek, az álcázott fejlesztési prototípus idomai és arányai alapján a végső modell minimális mértékben tér majd csak el attól a tanulmányautótól, amelyet 2018 elején mutatott be a Toyota. A TS050 Hybrid versenyautó hajtáláncát alkalmazzák az új versenygépben is. Összesen 750 lóerőt ígérnek a mérnökök, érdekes módon a közúti változat lesz erősebb, közel 1000 lóerőt tud majd felmutatni a döbbenetes árcédula mellett. Ugyanis 800 millió forintot kérnek majd érte.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?