Hamarosan újradefiniálja a Peugeot a 3008 és 5008 modellpárost

Kupés kialakítást kap a következő Peugeot 3008, az 5008 pedig még dobozosabb lesz

Akár 650 km-es hatótávval érkezhet 2023-ban a sportosabb kialakítású elektromos 3008, de az 5008 is megkapja a villanyhajtást, és a jelenleginél is praktikusabb lesz.

A Peugeot jelenleg három modellel képviselteti magát a SUV szegmensben, melyből a két nagyobbik, a 3008 és az 5008 eredetileg egyterűként kezdte pályafutását. 2016-ban jött a nagy változás, azóta kapható emelt hasmagassággal és merész stílussal a páros, ám úgy tűnik, ismét alaposan átalakul a két modell a következő generációváltáskor, ami 2023-ban lesz esedékes - legalábbis ezt nyilatkozta a márka leköszönő formatervezési igazgatója, Gilles Vidal.
Hirdetés
Vidal szerint erre azért van szükség, mert felmérték a 3008 és az 5008 célközönségének szokásait, és az új igényekhez igazodva még inkább azt tudnák nyújtani ügyfeleiknek, amire szükségük van. „Az 5008-ast fiatal családok vásárolják, a 3008-as ügyfelei viszont gyerek nélkül utaznak – akár azért, mert még nincs nekik, vagy mert már felnőttek a srácok. A 3008-as vevői jellemzően tehetősebbek, szívesebben áldoznak nem létfontosságú extrákra.” Ez alapján azt gondolhatnánk, az 5008-nak vissza kellene térnie eredeti, kisbuszos kialakításához, és igazából nem is tévednénk nagyot. Az valószínű, hogy megmarad a SUV felépítés, de még a jelenleginél is dobozosabb stílusra számíthatunk, bőséges helykínálattal, magas szintű praktikummal, és persze továbbra is 7 üléssel. A 3008-nál viszont pont az ellenkező irányba mennek majd: mint a felmérésből kiderült, a közepes SUV vásárlói kevésbé a praktikumot, mint inkább egy stílusos SUV-ot keresnek, saját élvezetükre. Tekintsünk most el a nagyméretű autók kihasználatlanságának a környezetre gyakorolt negatív hatásától, és nézzük inkább a hír jó oldalát: az új igényekre reagálva a 3008-ból egy sportos kupé-SUV készülhet. Ilyen modellel még nem lépett piacra a Peugeot, de az 508 enyhe kupésítása jól sült el, szívesen megnéznénk, hogy áll a márka arculata egy 3008 kupén. Már persze ha egyáltalán a jelenlegi formavilágot fejleszti tovább a Peugeot még 2023-ban is, ami viszont egyáltalán nem biztos: Vidal távozásával könnyen előfordulhat, hogy egy teljesen új stílusirányzatra váltanak a franciák. A kupés kialakítást akár még a hátsó fejtér rovására is szeretné bevezetni a Peugeot, elvégre legtöbbször egyébként is csak elöl ül utas, a nagycsaládosoknak ott lesz a még inkább függőleges oldalfalakkal és csomagtér-ajtóval rendelkező 5008.
Hirdetés
Emellett az is valószínűsíthető, hogy újfajta erőforrásokat kap a 3008 és az 5008, a jelenlegi padlólemez továbbfejlesztése teret ad majd a kizárólag belsőégésű motorokon kívül a lágy hibrid, konnektoros hibrid és tisztán elektromos meghajtásoknak is. Sőt, az 508 Sport Engineered sportos hibrid hajtáslánca könnyen beilleszkedne a 3008 új, dinamikus arculatába, akár 360 lóerős teljesítménnyel. A villanyhajtású kivitelek pedig a Peugeot új projektjének vehetik hasznát, a TOTAL-lal közös ACC vállalat saját gyártású akkumulátorai biztosabb és költséghatékonyabb rendelkezésre állást biztosítanak, akár 650 km-es hatótávval, amiből egy vagy két villanymotor viheti át az energiát a kerekekhez 130 és 340 lóerő közti teljesítménnyel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?