Hamilton és Vettel ellenfele a Formula–1-be került

Rögös út a Formula–1-be

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hat évvel ezelőtt Hamilton és Vettel legnagyobb ellenfele volt a Formula–3-ban, ahol 2006-ban bajnok lett, mégis hat évébe telt Paul di Restának hogy az F1-be érjen.

Nagyon sok tehetséges versenyző köröz Európa versenypályáin, de közülük csak a legszerencsésebbek juthatnak el a Formula–1-ig. Paul di Restának sokáig úgy tűnt, hogy minden összejön.
2005-ben a Formula–3-as Eurószéria húsz futamának felét megnyerte, de három versenyről kizárták, ami miatt csak tizedik lett. Di Resta volt ebben az évben a bajnok Lewis Hamilton legnagyobb ellenfele.
Teljesítményéért el is nyerte a McLaren-csapat díját. 2006-ban már menetelt, és Sebastian Vettel előtt megnyerte az F3-as Eurószériát.
Erre a teljesítményére a Mercedes is felfigyelt, és miután a Formula–1-ben nem találtak neki szabad helyet, bedugták a Német Túraautó-bajnokságba, a DTM-be. Di Resta négy éven keresztül versenyzett itt, ötödik, második, harmadik, majd tavaly bajnok lett.
A korábbi McLaren díjának köszönhetően tesztelhetett a brit csapatban, ahol nagyon elégedettek voltak vele. 2009-ben a Mercedes támogatásával szóba került a Force India csapatnál, amely a német gyár erőforrását használta, de végül nem szerződtették. 2010-ben megint csak nagyon komoly tárgyalásokat folytatott a Force Indiával, a Mercedes is komolyan nyomult érte, de megint nem jutott versenyzői üléshez. Igaz, több futamon a csapat harmadik pilótájaként részt vehetett a pénteki szabadedzésen. Ezeken di Resta bizonyította, hogy van helye a Formula–1-ben, így végül leszerződtette őt az indiai csapat a 2011-es szezonra.

Egykori Formula-3-as ellenfele, Lewis Hamilton 2007-ben, vagyis négy éve került a Formula–1-be, ahol 2008-ban világbajnok lett. A 2006-os F3-as bajnokságban di Resta által legyőzött Sebastian Vettel a következő évben, 2007-ben debütált a Formula–1-ben, és tavaly lett világbajnok.
„Nem mondom, hogy ez frusztrált, ők könnyebben jutottak el a Formula–1-ben, mint én” – mondta di Resta. „Más a hátterük, és egy kicsit gyorsabban vitték be őket. Nagyobb szerencséjük volt, mint nekem, de végül most én is itt vagyok. Néhány igen jó versenyt vívtunk egymással akkoriban, remélem, ez most megismétlődik.”
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?