Hamilton megelőzte Sennát

Hamilton vagy Senna a jobb?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lewis Hamilton két nagydíjjal többet nyert eddig, mint példaképe, Ayrton Senna pályafutása ezen szakaszában.

A Formula–1-ben épp ugyanúgy nincs semmi értelme a statisztikáknak, mint a legtöbb sportágban. A versenyzők nagy részének fogalma sincs, hogy éppen hány győzelemnél vagy nagydíjrészvételnél tart. A média azonban szeret ezeken a számokon csámcsogni és mindenféle következtetéseket levonni belőlük.
Lewis Hamiltont a Török Nagydíj előtti interjúk során szembesítette az egyik újságíró, hogy jelenleg 75 nagydíj részvételnél tart, amiből 15-öt nyert meg. Ayrton Senna pályafutása ezen szakaszában mindössze 13 győzelemnél tartott.
„Jézusom, ez nagyszerű!” – mondta Hamilton, aki addig meglehetősen pesszimista hangulatban volt, mert véleménye szerint Törökországban messze a Red Bull lesz a leggyorsabb.
„Ezt nem is tudtam. Mindig Senna volt a példaképem és kicsi gyerekkorom óta az ő rekordjait akartam megdönteni. Nem érdekel senki más eredménye, csak az övé.”
Persze a két versenyző összehasonlítása egy kicsit sántít, hiszen Hamilton pályafutása mindjárt egy versenyképes, világbajnoki címre esélyes csapatnál, a McLarennél indult 2007-ben, és már a hatodik futamát meg tudta nyerni.
Senna első évét viszont a nem túl erős Toleman-csapatban töltötte, majd három évig versenyzett a Lotus színeiben, ami futamgyőzelemre már jó volt, de világbajnoki címet még nem lehetett nyerni vele. Mindössze ötödik szezonjában szerződött a McLarenhez, ahol 1988-ban nyolc győzelmet aratva lett világbajnok. Tizenötödik futamgyőzelmét nyolcvankettedik nagydíján aratta, majd utána nyert még kettőt zsinórban.
Ez azt jelenti, hogy ha Hamilton továbbra is Senna előtt akar maradni, akkor az idei tizenharmadik futamig, azaz az Olasz Nagydíjig még három versenyt kell megnyernie.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?