Hamilton mindent vitt a Magyar Nagydíjon

Nedves aszfalt fűszerezte meg a Magyar Nagydíjat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Első rajthely, leggyorsabb kör és futamgyőzelem. Lewis Hamilton mesterhármast mutatott a Hungaroringen.

Bár Hamilton diadalmaskodott a Magyar Nagydíjon, Max Verstappen második helye is egy kisebb győzelemmel ér fel, hiszen a Red Bull holland pilótája még a rajt előtt, a rajtrácsra tartva csúszott a gumifalba. Nem sokan mertek volna arra fogadni, hogy sikerül elrajtolnia, amikor a rajtrácson igyekeztek helyrepofozni az autóját a szerelők.
Hirdetés
Hamilton megőrizte első helyét a rajt után, csapattársa Valtteri Bottas azonban szemmel láthatóan kiugrott, emiatt megtorpant és több helyet visszaesett. Büntetést azonban nem kapott. A kezdetben nedves aszfalt rendkívül gyorsan száradt, a Haas versenyzői az első kör végén máris lecserélték a gumiabroncsaikat. Magnussennek nem is volt vesztenivalója, ugyanis esőgumikon rajtolt, amikkel biztos, hogy nem tudta volna tartani a lépést a mezőnnyel. A gyorsan kapcsoló Haas két autója így sokáig a mezőny első felében tudott maradni. Persze néhány körrel később már mindenki slick gumikra váltott, de a verseny nagy részében lógott az eső lába, ami egy kissé megfűszerezte a futamot.
Hirdetés
Azonban Hamilton győzelmét nem fenyegette semmi, végig magabiztosan haladt az élen, az utolsó körökre teljesen új gumikat tettek fel az autójára, amelyekkel megfutotta a verseny leggyorsabb körét, bezsebelve az ezért járó plusz egy pontot. A Mercedes versenyzőjének ez volt az idei második és karrierje 86. futamgyőzelme. Így már csak öt diadal szükséges ahhoz, hogy beállítsa a hétszeres vb-győztes Michael Schumacher 91 győzelmes rekordját. Ugyanakkor egy másik Schumacher rekordot most beállított a bajnoki címvédő, hiszen eddig csak a német versenyzőnek sikerült egy pályán - a franciaországi Magny-Cours-ban - 8 alkalommal nyernie, de most már Hamilton is ennyinél tart a Hungaroringen. A szezon két hét múlva Silverstone-ban, dupla versennyel folytatódik. Végeredmény, Magyar Nagydíj, Budapest/Mogyoród (70 kör, 306,063 km, a pontszerzők):
Hirdetés
  1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:36:12.473 óra
  2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 8.702 másodperc hátrány
  3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 9.452 mp h.
  4. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 57.579 mp h.
    Hirdetés

  5. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 1:18.316 mp h.
  6. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1 kör h.
  7. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 1 kör h.
  8. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 1 kör h.
  9. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1 kör h.
    Hirdetés

  10. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 1 kör h.


Leggyorsabb kör: Hamilton, 1:16.627 perc, 70. kör
Hirdetés
A vb-pontversenyek állása 3 futam után
Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Hamilton 63 1. Mercedes 121
2. Bottas 58 2. Red Bull 55
3. Verstappen 33 3. McLaren 40
4. Norris 26 4. Racing Point 40
5. Albon 22 5. Ferrari 27
6. Perez 22 6. Renault 12
7. Leclerc 18 7. Alpha Tauri 7
8. Stroll 18 8. Alfa Romeo 2
9. Sainz 14 9. Haas 2
10. Vettel 9 10. Williams 0

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?