Hamilton nyerte a Bahreini Nagydíjat, a 999. Forma-1 futamot

F1, Bahreini Nagydíj: megint a címvédő állhatott a dobogóra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hamilton ismét örülhetett, hiszen olyan futamot nyerte meg Szahírban, ahol a show-t alapvetően nem ő vitte.


Nézzük a tényeket: a címvédő és ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Bahreini Nagydíjat Szahírban. A 34 éves versenyzőnek ez az idei első és pályafutása 74. futamgyőzelme. Hamilton mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas ért célba másodikként, míg a pole pozícióból rajtoló és a 47. körig magabiztosan vezető Charles Leclerc, a Ferrari - élete első pole pozíciójából induló - monacói pilótája, Charles Leclerc műszaki hiba miatt végül csak harmadik lett. Hiába a pole, a 21 éves Leclerc nem kapta el jól a rajtot, csapattársa, a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel azonnal megelőzte őt, majd a negyedik pozícióból startoló Bottas is elment mellette. A finn pilóta valamivel több mint egy kör alatt aztán egy hiba következtében visszaesett a negyedik helyre. Az ötödik körben Vettel, Leclerc, Hamilton volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, de a fiatal monacói előbb közölte a rádión a Ferrari csapattal, hogy gyorsabb, mint Vettel, majd a célegyenesben meg is előzte márkatársát.
A folytatásban Leclerc valamelyest elhúzott Vetteltől, akit aztán Hamilton kezdett szorongatni, majd a 14. körben Leclerc és Hamilton egyszerre hajtott be a boxba kereket cserélni. Vettel egy körrel később szintén friss abroncsokat kapott, de csak Hamilton mögé tudott visszatérni a pályára.
A 20. körben Leclerc hat másodperccel vezetett Hamilton előtt, a brit címvédő mögött Vettel alig egy másodperces hátránnyal száguldott harmadikként, majd a 23. körben meg is előzte a Mercedes ötszörös világbajnokát. A féltávhoz érve Leclerc magabiztosan vezette a mezőnyt, mögötte Vettel haladt több mint 8 másodperces lemaradással, a harmadik helyezett Hamilton hátránya pedig 11 másodpercnél is több volt. A brit címvédő a 35. körben másodszor is kihajtott a boxba kerékcserére, Vettel egy körrel később szintén új gumikat kapott.
Hirdetés
Leclerc így kockázatmentesen tudta le második kerékcseréjét, és gond nélkül visszaállt az élre, közben Hamilton kezdte támadni Vettelt. A brit címvédő aztán a második előzési próbálkozásánál sikerrel járt, Vettel ráadásul megpördült, teljesen lekoptatta a gumikat, az autója első vezetőszárnya pedig másodpercekkel később, menet közben letört. A német pilótának így ismét a boxba kellett hajtania, és a nyolcadik helyre esett vissza.
Tíz körrel a leintés előtt Leclerc a csapatrádión jelezte, hogy probléma van a motorjával, előnye Hamiltonhoz képest rohamosan csökkent, és a Mercedes brit versenyzője utolérte, majd megelőzte őt. A leintésig Leclerc mellett Bottas is elment, és Max Verstappen (Red Bull) szintén megelőzte volna, ha az utolsó két körre a versenybíróság nem küldi a pályára a biztonsági autót a kicsúszott két Renault műszaki mentése miatt.
Bahreini Nagydíj, Szahír, végeredmény (57 kör, 308,238 km, a pontszerzők):
  1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:34:21.295 óra
  2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 2.980 másodperc hátrány
  3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 6.131 mp h.
  4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 6.408 mp h.
  5. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 36.068 mp h.
  6. Lando Norris (brit, McLaren) 45.754 mp h.
  7. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 47.470 mp h.
  8. Pierre Gasly (francia, Red Bull) 58.094 mp h.
  9. Alexander Albon (thaiföldi, Toro Rosso) 1:02.697 perc h.
  10. Sergio Perez (mexikói, Racing Point) 1:03.696 p h.


A leggyorsabb kört a pole pozícióból induló Leclerc futotta, így ő szerezte meg az érte járó plusz pontot. A vb két hét múlva Kínában, a Forma-1 történetének 1000. nagydíjával folytatódik.
A vb-pontversenyek állása 2 futam után (még 19 van hátra)
Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Bottas 44 1. Mercedes 87
2. Hamilton 43 2. Ferrari 48
3. Verstappen 27 3. Red Bull 31
4. Leclerc 26 4. Alfa Romeo Racing 10
5. Vettel 22 5. McLaren 8
6. Räikkönen 10 6. Haas 8
7. Norris 8 7. Renault 6
8. Magnussen 8 8. Toro Rosso 3
9. Hülkenberg 6 9. Racing Point 3
10. Gasly 4 10. Williams 0
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?