Harcos ötszázas – Fiat 500X teszt

Fiat 500X S-Design 1.6 MultiJet teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már több mint három éve mutatták be a Fiat 500 kigyúrt változatát, az X-modellt. Hogy ne csökkenjen iránta az érdeklődés, egyedi szériát dobtak piacra belőle S-Design néven.


Az elmúlt hetekben erősen kérdőjelessé vált a Fiat jövője, amíg Sergio Marchionne egy nyilatkozatával félre nem söpörte a kételyeket. A Fiat megmarad, és az egyik legfontosabb típusa, a Fiat 500X szintén folytathatja útját a megkezdett ösvényen. Az FCA vezére elárulta, hogy a cégcsoport számára a szabadidő-járművek hozzák a legtöbb hasznot, tehát a Jeep márka és a Fiat berkein belül az 500-as „terepjárósított” változata.

Ez nem is csoda, hiszen az 500X formáját nagyon eltalálták. Pedig az 500-as identitásáról végeérhetetlen vita folyik. Női autó vagy sem? A közvélekedés általában „nőiesíti” azokat az autókat, amelyeknek a dizájnjában a lekerekített vonalak dominálnak, vagy épp a méretükkel a kisautók, esetleg a miniautók között helyezkednek el.

Szerintem is léteznek nőiesebb kiállású autók, kár tagadni ezt, de a Fiat 500 annyira sokszínűvé képes válni, hogy nem merném ráaggatni egyértelműen ezt a jelzőt. Léteznek belőle valóban (szándékosan) feminin vonásokkal felvértezett példányok, de kimondottan férfias változatok is. Az 500X-re szintén igaz ez a megállapítás.

A kis SUV olyan, mintha egy 500-ast a konditerembe küldtek volna néhány hónapra. Mindenfelé kidomborodnak az izmai, és az S-Design „military” zöld (hivatalosan Army Green) színével, fekete dizájnelemeivel és felnijeivel még férfiasabb kiállású. Pedig lehet konfigurálni a típusból egészen nőies alkatúakat is. Egyszóval igazi uniszex gép az 500X, mindkét nem számára csábító.
Hirdetés

A már említett „katonás” matt szín fergetegesen jól áll neki. Simán befizethetne egy flottára a honvédség! Bár közpénzből inkább ne, mert ezért fényezésért 393 ezer forintot kérnek el. A 4,27 méter hosszú, 1,8 méter széles és 1,6 méter magas 500X látványos megjelenését a matt felületekkel éles kontrasztban álló fényes fekete díszbetétek dobják fel például a lökhárítókon, valamint a küszöböknél és a külső visszapillantó tükörházakon is. Az autó 16 centis hasmagasságát a Cross csomag esetében további két centiméterrel emelték meg a mérnökök, így kiválóan alkalmas a telekjárásra. Könnyű terepen egészen jó móka csapatni vele, pedig csak az első kerekei hajtottak. Az üzemmódválasztóval egy offroad lehetőség is kapcsolható, amely kicsit megváltoztatja a motor karakterisztikáját, hogy könnyebbé tegye a „sziklamászást, vagy a dagonyázást.

Az egyedi hangulat az utastérben is visszaköszön. Az összkép elég komor a sötét burkolatokkal, de ez tökéletesen illik az autó katonás hangulatához. A szövet és műbőr kárpitozású ülések testhezállóak, hosszú távon is kényelmesek, ráadásul a rézvörös cérnával és az 500 felirattal még látványosak is. Hátul már nem ennyire kényeztető a helyzet, bár a lábtér elfogadható méretű az átlagos testalkatúak számára, az anyaghasználat már elnagyoltabb, több a kemény műanyag.

A csomagtér mérete átlagos. Alaphelyzetben 350 literes, ám ledöntött ülésekkel egy köbméteresre növelhető.

De ugorjunk még vissza kicsit előre. Az ergonómia jól átgondolt, nincs túl sok kezelőszerv a vezető előtt. Már az első úton is könnyű boldogulni vele, bár az audiorendszer léptetőgombját csak egy kis fáziskéséssel találtam meg. A kormánykerék hátsó részén találhatók, mintha váltófülek lennének. A Beats hifi pedig nagyszerű hangzást nyújt, viszont az Uconnect rendszer továbbra is lassan kel életre szerintem és az 5 vagy 6 colos méretben is rendelhető érintőképernyős kijelző furcsán kicsinek tűnt, valamint a felbontásán is érződik a kor. Persze lehet, hogy csak azért éreztem így, mert manapság egyre inkább megnőnek az autókban a kijelzőfelületek. A céljának azonban tökéletesen megfelelt, így is gond nélkül leolvastam róla minden szükséges infót.

Az 500X orrában az 1,6 literes motor hangosan adja a világ tudomására, hogy gázolajat kortyolgat, bemelegedve is szereti hallatni a hangját. Ugyanakkor a 120 lóerő és a 320 Nm könnyedén mozgatja az 1,3 tonnás autót. Sőt, a sport módba kapcsolva a fentebb említett üzemmódválasztót kifejezetten élvezetes perceket szerezhet a vezetőjének. Ehhez persze szükséges a hatgangos, kettős tengelykapcsolós sebességváltó közreműködése is, illetve az igényes futómű, amely elöl MacPherson, hátul viszont többlengőkaros felfüggesztésekkel szolgálja a kiváló úttartást. A futómű egyértelműen feszes, amelyhez látványos 18 colos könnyűfém keréktárcsák tartoznak, ezért a kényelem terén senki ne számítson lágy ringatózásra, ennek ellenére nem sportautósan rázós az utazás a „gyúrós” 500-ban. A vegyes fogyasztás viszont messze távolodik a gyár által megadott 4,1 litertől, de a városi 4,7-től is. Bár stop-start rendszer és váltásra figyelmeztető jelzések is segítenek a gazdaságos közlekedésben, a valódi vegyes fogyasztás tesztátlagunk szerint 6,5 liter környékén alakul száz kilométeren.

Az 500X S-Design tesztautó gazdagon felszerelt változatában hemzsegtek a biztonsági rendszerek. Többek között adaptív tempomat, holttérfigyelő, sávelhagyásra figyelmeztető, valamint tolatóradar és tolatókamera is helyet kapott benne. Az army zöld fényezésen kívül az eső- és sötétedés érzékelő bi-xenon fényszórók is jelentősen növelték a tesztmodell árát, amely 7 910 000 forintig kúszott fel. Az alap viszont már 6 025 000 forinttól hazavihető, természetesen benzinmotorral. Márpedig végszóként mindenképp szeretném hozzátenni, hogy a turbófeltöltéses 1,4-es MultiAir benzines erőforrások talán jobban is illenének az autó karakteréhez, de megkockáztatom, hogy az alapnak számító 1,6-os e-TorQ szívómotor is megfelelő lehet a maga 110 lóerejével az 500X S-Design változatához.
Értékelés
Pozitív
Igényes futómű, kényelmes utastér, látványos dizájn
Negatív
Hangos dízelmotor
Árak
Tesztmodell alapára
6 025 000 Ft (2018.06.11.)
Tesztautó ára
7 910 000 Ft (2018.06.11.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Teljesítmény:
88 kW (120 LE) 3750 1/min-nél
Nyomaték:
320 Nm 1750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,5 s
Végsebesség:
186 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,1 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4273 mm
Szélesség:
1796 mm
Magasság:
1608 mm
Saját tömeg:
1320 kg
Terhelhetőség:
555 kg
Tengelytáv:
2570 mm
Karosszéria-kivitel:
Szabadidő-autó
Csomagtér:
350-1000 l
Belső szélesség elöl:
1450 mm
Belső szélesség hátul:
1440 mm
Belmagasság elöl:
900-980 mm
Belmagasság hátul:
920 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
300 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
510 mm
Csomagtér maximális szélessége:
950 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
950 mm
Csomagtér magassága:
740 mm
Csomagtér hossza:
740 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1600 mm
Raktérnyílás szélessége:
1140 mm
Raktérnyílás magassága:
1120 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro6
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
Duplakuplungos automata - 6 fokozatú
Nyomaték:
320 Nm 1750 1/min-nél
Teljesítmény:
88 kW (120 LE) 3750 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
186 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,5 s
CO2-kibocsátás:
109 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,1 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,5 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
57,5 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
67 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
73 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.06.11. at 10:22
    Permalink

    Nem fér a fejembe, miért hoznak ki egy Fiatból ilyen katonai sugallatot hordozó modellt? Nekem ez ilyen “WTF-kategória” 🙂 Ha a testvérmodell Jeep Renegade-ből jönne egy hasonló, azt érteném, de ez mi? Amúgy nem rossz, de nem tudom hova tenni…

  • 2018.06.11. at 21:59
    Permalink

    Na végre egy igazán tökös kinézetű szabadidő autó. Kéne!!!! 🙂

    Azonban meg merném kockáztatni hogy itthon kevesen fogják választani, mivel prűd egy népség vagyunk és ami kicsit elüt az átlagtól az már ciki.

    • 2018.06.11. at 23:31
      Permalink

      Csak halkan jegyzem meg, kicsit nekem is tetszik, de nem merném megvenni. Ha panelben laknék vicces lenne a parkolóban, ha puccos lakóparkban akkor az új gazdagok a prémiumból fintorogva néznék esetleg ki is nevetnék. Hol mutatna hitelesen, hol vennéd meg bátran, a Bükkbe, vagy a Hortobágyon? Csak én gondolom túl?

      • 2018.06.12. at 13:15
        Permalink

        Ha tetszik az autó akkor kit érdekel hogy a környezetednek mi a véleménye róla!?
        Ők fizették ki? Nem!
        Ők használják? Nem!
        Tetszik Neked? Igen!
        Akkor?

        Mindenféle rosszindulat nélkül, de szerintem kicsit Te gondolod túl. 🙂

        Az hogy hol mutat hitelesebben huszadrangú (szerintem).

        Ezt kellene megtanulni, hogy nem a környezetünknek veszünk autót hanem saját magunknak.

        Hogy mit gondolnak a szomszédok, a lőtéri sánta kutyát nem érdekli.

        • 2018.06.12. at 22:25
          Permalink

          Oké lehet túl gondolom, de hová “vegyem fel”? Színházba, gyereket oviba iskolába? Ha egyedül élnék magamnak elgondolkodnék, de mint családi igáslónak tuti kidobna az asszony ezzel a katonai színnel.

          • 2018.06.13. at 09:53
            Permalink

            Akkor fogadd el, hogy nem neked készült. Nyilván aki megveszi, azért veszi meg, mert neki tetszik, és nem fog gondolkodni azon, hogy mit szól a szomszéd, vagy a többi szülő az oviban.

            És ne vedd fel sehova, mert nem ruhadarab, hanem egy használati tárgy. És hidd el, nem néznek ki a színházban sem, mert sokak bánatára még nem lehet a nézőtérre behajtani autóval, másfelől pedig a színházba járás etikettje az elmúlt néhány évtizedben olyan szinten visszafejlődött, hogy én már annak is örülök, ha valaki képes egy inget felhúzni és nem farmerben és sportcipőben megy előadásra.

          • 2018.06.13. at 10:56
            Permalink

            Érdekes egyébként, hogy tetszett a hölgyeknek is. 🙂
            Sőt, a tetszett az enyhe kifejezés. Imádták ezt a dizájnt.

  • 2018.06.16. at 18:56
    Permalink

    a fiat 500as ocsmány, multipla magasságokban van számomra, még a műkörmos kis verzió elmegy az izléstelen plázacicáknak, de ez meg micsoda, de tényleg? 😀 😀 😀 😀

Vélemény, hozzászólás?