Három idei autót tört össze az Euro NCAP, jól vizsgáztak

Kíméletesre sikerült az új Honda CR-V, a Mercedes-Benz G-osztály és a SEAT Tarraco is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nagyobbnál nagyobb szabadidő-autók töréstesztjével kezdte az idei évet az Euro NCAP, az új Honda CR-V, a Mercedes-Benz G-osztály és a SEAT Tarraco egyaránt 5 csillagos eredménnyel végzett.


Február utolsó előtti napjáig kellett várni az első idei Euro NCAP töréstesztre. A biztonságtechnikai szervezet nem a kispályán indult, idei követelményeivel első körben a vadonatúj, már hibridként is elérhető Honda CR-V-t, a vége új generációba lépett, de továbbra is meglehetősen hasábforma Mercedes-Benz G-osztályt és a Volkswagen-csoport MQB padlólemezére épülő, a 2017-ben 5 csillagos eredményt szerző Skoda Kodiaq-kal is közeli rokon SEAT Tarracót ismertette meg.
Hirdetés

Mindhárom SUV igen jól szerepelt a teszten, a SEAT Tarraco 97 százalékos összesített eredményével a szegmens legjobbjai közé tartozik, de a Honda CR-V és a továbbra is robusztus megjelenésű Mercedes-Benz G-osztály is igen jó, 5 csillagos eredménnyel végzett. Gyalogosvédelem kapcsán is jól szerepeltek az SUV-k, meg persze sofőrsegédek terén is, hiszen mindegyikük esetén alapáras a gyalogosokat és kerékpárosokat is felismerő automatikus vészfékrendszer, amelyeknek fontosságát - új pontozási rendszerével - szintén hangsúlyozza az Euro NCAP.
Az Euro NCAP legfrissebb törésteszt-eredményei
Euro NCAP 2019 eredmény Felnőtt-védelem Gyerek-védelem Gyalogos-védelem Baleset-elkerülő rendszerek
Honda CR-V 5 csillag 93% 83% 70% 76%
Mercedes-Benz G-osztály 5 csillag 90% 83% 78% 72%
SEAT Tarraco 5 csillag 97% 84% 79% 79%
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?